25. Magam magam

Gondoltam, most önző módon magamról írok, mert azt hiszem tartozom annyival nektek, hogy képbe hozlak benneteket a hétköznapjaimmal és terveimmel.


1. Uszodai kilátások

Heti háromszor dolgozom délelőttönként az uszodában, ami el kell ismernem hogy élvezek. Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen munkám lesz valaha, de igen jónak bizonyul. Először is: nyugis. Általában beállítok valami jó zenét, s a nép akkor arra úszik. Másrészt nagyon sok jófej emberrel találkoztam. Harmadrészt és nem utolsósorban életem legnormálisabb fönőkét ismertem meg általa. Majdnem egy évtizedig dolgoztam az üzleti világban, nem mellesleg vezetői tréningeket tartva, s végül egy non-profit helyen kell megtapasztalnom, hogy Mark milyen JÓ FŐNÖK. Néhány kiragadott példa: ha műszak végén találkozunk sosem felejti megköszönni, hogy dolgoztam. Milyen furi, mi? Abszolút flexibilis ráadásul, és megérti, hogy három gyerekkel esetleg nem mindig lehet teljesen kiszámitani a dolgok menetét. S harmadszor: nem sajnálja időt és energiát, hogy fejlessze a kollégáit. 

Ez utóbbi azért is érdekes, mert augusztus végén megkérdezte, hogy van-e kedvem úszást tanitani a közeljövőben. Mondtam, miért ne, újabb érdekes kihívás az Élettől, gondoltam. Mikor a szezonnak vége lett, addig türelmes volt, de azóta könyhalmazokkal és DVD-kkel árasztott el. S ezeken kivűl be kell járnom más oktatók edzéseire és jegyzetelnem kell, hogy mit is csinálnak. Múlt hét óta asszisztálnom is kell nekik bent a vízben a lurkókkal együtt.

Szóval , most így állunk. Sokkal hamarabb tudtam volna magamat röplabda edzőnek elképzelni, mint úszóedzőnek, dehát sebaj:) Hajrá, bele az ismeretlenbe!


2. Szállodabiznisz

Előzetesen megjegyzem, hogy az Ingókő Szálloda á lá  Balance Rock Inn szép volt, jó volt, de elég volt. Sokat tanultam belőle és klassz volt egy ilyen klaszikusan elegáns helyen tartani a frontot. Az utolsó hetekben azonban teljes kínszenvedés volt odamenni s ottmaradni, tudva hogy bébisintér vár a gyerekekre és nem én fektetem le őket. Ezzel szemben még éjjel 10-kor is volt, hogy szobát takarítottam, mert mondjuk a szobalányok valamit "elfelejtettek"........... Nagyon tele lett a hócipőm. Az időbeosztásom, hogy éjjel 11-kor gyalog menjek haza a hidegben és sötétben, hogy a vacak egyenruhában feszítsek, hogy majd tíz évvel fiatalabb felettesem úgy beszél velem, mint egy szolgájával........

Ugyanakkor mindezt kissé mégis könnyebb szívvel csináltam végig, mert az utolsó hetekben már sejtettem, hogy nem itt fogom tölteni a következő szezont.

Az úgy volt, hogy többetek már ismeri Howardot, a BRI nem hivatalos esti zongoristáját. Howard bácsi nemsokára 83 éves lesz, kiváló egészségnek és szellemi frissességnek örvend. Minden este átjött a szomszéd házból - saját szavaival élve- gyakorolni, mert otthon nem volt zongorája. Egyébként régen Washingtonban volt ügyvéd, most viszont a nyarakat már itt tölti. Szóval, ez a Howard néha áthívta Davidet, aki viszont a második szomszéd. David Úr is hetven felett van már, ő Gábor kollégája a laborban, jogtanácsosként dolgozik. Hihetetlenül tájékozott, nagyon jóhumorú, világlátott embert képzeljetek el, akivel bármiről el lehet beszélgetni és sokat lehet tanulni tőle. Zsidóként nagyon érdeklődik a Holocaust K-Eui vonatkozásai iránt,  s olyan olvasott ebben a témában, hogy szerintem még a szüleimnek is mondott újat, ami nagy szó..:)

No, szóval ez a David még régebben említette, hogy van egy nővére, akinek kóser panziója van itt, Bar Harborban, Ez felkeltette az érdeklődésemet, mert már régóta szeretnék többet tudni a kóser konyha rejtelmeiről. Szóval, megkértem Davidet, hogy mutasson már be legyen szíves a nővérének. S így is történt.

Nővére, Roberta a Shore Path Cottage tulajdonosa. Megismerkedtünk és szerintem első látásra szimpatikusak lettünk egymásnak. Többször beszélgettünk, s például mostanában segitek már neki bezárni, takaritani, mert már elmentek a szezonális dolgozói. Szóval, Roberta 75 éves, nagyon jóeszű, fürge asszony, jár a keze-lába, de látszik, hogy kissé már el van fáradva. 5 gyereke van, akiket egyedül nevelt fel Bar Harborban, ők ma Izraelben laknak. Csak július-augusztusban vannak itt, amikor az unokáknak iskolaszünetjük van. Jövő szezonra keres viszont segitséget Roberta néni április-június és szeptember-október viszonylatokra, mikor a lányai nem tudnak segiteni.

Itt jövök a képbe. Ugyanis neki a panzió kósersága megtartásának céljából zsidó illetőre van szüksége, aki pénteken be tudja gyújtani a sütőt és felügyeli a tisztaságát a dolgoknak (a vendégek nem hozhatnak be ételt a panzióba). Szóval szerintem mindketten jól járnánk ezzel a dologgal. S tudjátok, hogy mi lenne a legklasszabb az egészben? Felfogtátok? Hát az, hogy júliusom-augusztusom szabad lenne!!!!!!!!!!! Együtt a gyerekekkel:) És akkor Irány-Horány, de legalább Magyarország:)))

3. Tágabb jövőm reményei

Január óta iparkodtam, s végül egy hónappal ezelőtt meglett a sok papírmunka gyümölcse. Elfogadták az USÁban a diplomámat ráadásul MA fokozatnak ismerik el és átszámolták az eredményét itteni viszonylatokra, hogy lehessen vele valamit kezdeni.

Így talán hajszálnyival előrébb vagyok egy hosszú úton. Azon az úton, hogy talán egyszer hivatalosan is lelki segítségnyújtóként tudjak dolgozni. felhívtam ezután az itteni hatóságot Augustában. Nekik kell beadni a papírokat., hogy egyszer majd a távoli jövőben érvényes ún. "State Licence"-m lehessen. Ehhez a diplomámon kivűl három ajánlót, két igazolást gyakorlati helyekről - egy sincsen jelenleg-  és egy aktuális munkahelyet is produkálni kell majd valahogy, ahol igazolni tudom, hogy folyamatos szupervízió alatt állok. Ha ez megvan, akkor megadják az engedélyt, hogy leviszgázhassak az itteni tananyagból. Ez utóbbit meg is rendeltem a minap a neten. Az anyag terjedelméről annyit, hogy nem könyvben van. Hanem 20 CD-n..........
Ha átmegyek a vizsgán és a leendő szupervizorom is kezeskedik értem, akkor máris megadják az embernek a provizorikus licence-t- ugyanis ez még korántsem az igazi.

Eddig nem fárasztottalak vele titeket, hogy mindezt leírjam, dehát láthatjátok, hogy azzal, hogy a diplomám honosítása megvan, még nagyon az ÚT elején járok. Nem baj. Lépésről lépésre, csak sikerül valamikor valamit elérni. Máskülönben- licence híján- hivatalos helyen  nem dolgozhatsz, a biztositók nem vállalnak felelősséget érted. (Ez más szakmák esetén is így van.)


Summa Summárum, it is a beginning of a beautiful long process..............

Látjátok, lehet, hogy kívűlről úgy tűnik, de mégsem ülök a babérjaimon:) Csak a jelen, a közeljövő és távoli jövő céljai gubancolódnak néha kissé össze, de remélem sikerül a helyükön kezelnem őket........

Új képek!

A csodálatos új fényképezővel készítve itt tekinthetők meg.
A tegnapiak pedig itt.

24. Lilla Bárónő

Sokáig vártam ezzel a bejegyzéssel, nem véletlenül. Talán tudjátok már,  hogy miért. Tegnap megvolt ugyanis a nagy nap! Kihúzták Lillus bal felső rágófogát. Féltem tőle, mint a nyavalya, hogy milyen lesz az egész.

Először is kellett hozzá keresni egy normális fogorvost, ami ugye nem könnyű egy szigeten. Találtunk egy helyes, középkorú illetőt, Dr. Mallernak hívják. Mint tegnap munka közben is láthattam, módfelett tapasztalt, ilyen kisgyerekeknél is. Ami pedig Lillust illeti: Ő VOLT A NAP HŐSE!

Nekem ugyancsak felnőttkoromban húzták ki fogamat, így voltak emlékeim a dolog fájdalmáról. Lillusnak jó előre elmagyaráztuk, hogy mi fog történni. Varázskenőcs, szuri, húzás a sorrend. Persze a tű rövid látványára jól megijedt, de aztán végül megengedte a szúrást. Utána kapott még egyet, hogy a következő vérzés ne legyen túl vészes, ezt egész jól tűrte. Utána jött a haddelhadd. Én csak fogtam a kezét, s mivel maga a húzási művelet 1,5 másodpercig tartott- ezt azóta sem értem-, de alig láttam belőle valamit. Nagyon kemény hiszti következett utána, de tíz perc alatt végül megnyugodott.

Ezután kezdődött az érdekes rész. A doki azt mondta, hogy még a fájdalomcsillapitó hatásának kimenetele előtt adjak Lillának kanalas fájdalomcsillapítót. Folyamatosnan kérdezgettem a kisasszonykát efelől. Még este is! Egyszerűen nem kért, azt monda, hogy nem fáj neki! Ez hihetetlen számomra. Ahhoz ragaszkodott csak, hogy a fog helyére tegyük egy folyamatosan cserélt gézt/papirzsepi gombolyagot,  a vérzés miatt. De estére már nem is vérzett. Szóval nem győzök csodálkozni. Ja, és este, mikor Attila barátunk hívott, már ragyogva és büszkén mesélte "fogas kalandját" a telefonba.

Naszóval, ezért nem írtam még Lillusról. Azt mondhatom, hogy ő a legegészségesebb egyébként a gyerekek közül, szinte soha nem beteg. Viszont nyár óta eléggé rájár a rúd. Először ugye a kéztörése nyár közepén, aztán ez a fog mizéria, két héttel ezelőtt pedig a legklasszabb muri, a kukoricalabirintus felfedezése közepette, megcsípte a kézfejét egy darázs. De a kis megijedt sírás után azt is hősiesen tűrte! Klassz csaj:)

Tényleg az. Az iskola kezdése óta annyira megnövekedett a felelősségérzete, hogy a fogorvosi vizitek alkalmával az volt a legfőbb gondja, hogy nehogy késsen, kimaradjon az iskolából. (Azért tegnap jól elvoltunk kettecskén otthon, élvezte:)))

Érdekes módon az iskolával nem, de a tanítónővel az elején voltak bizalmi gondjai. Talán látta, hogy Gréti tanítója fiatalabb, csinosabb, kedvesebb teremtés, talán Lillus eleve kissé hűvősebb idegenekkel. Mindenesetre kellett legalább egy hónap, míg Mrs. Brechlin elnyerte Lilla Bárónő bizalmát. Pedig ő is egy tündér:) Hihetetlenül tapasztalt, átgondolt pedagógus.

Ahogy múltkorjában beszélgettem vele, kiderült, hogy Lilla messze vezet az osztályban írás-olvasás tekintetében, ami ugye azért meglepő mert nem az anyanyelve. Persze annyi fórja van, hogy ő azért január óta magyarul már simán veszi ezeket. Tegnap például kipróbáltuk az új gofrisütőnket, s sok receptet egyesitve próbáltunk ki egy sajátot, aminek végig leírta hallás alapján a részleteit:)

Bringázás szempontjából egyértelműen veri az egykori Samu teljesítményét, úszásból pedig kb. ugyanott tart. 5-6 kilométert gond nélkül végigteker, most már Samu kerékpárján is! Minden segitség nélkül úszik és bátran használja a búváruszonyokat is. Szeptember óta járnak balettozni és zongorázni is a lányok, amit főképp Lillus élvez. A legérdekesebb a zongora, múlt héten megtanulta kivűlről játszani a Hull a pelyhes cimű slágert, s nagyon büszke új tudományára!

Kezdenek barátnői lenni az osztályban, egyiknek még rajzot is küldött haza, mikor az beteg volt, a másikat pedig hétvégére szeretné meghívni hozzánk. Szóval alakul a molekula.

A sírdogálások számát és hosszát tekintve még mindig messze megelőzi a családi mezőnyt. Nyilván lehet ebben figyelemfelkeltés is- hisz a másik kettő mellett verbálisan elég nehéz érvényesülni, gyakorlatilag nem jut szóhoz Szegényke. Lehet benne valós érzékenység, szorongás, mostanában pedig rengetegszer a kinevetéstől való félelem, azt nagyon utálja, ami természetes, S persze, van benne végül, de nem utolsósorban egy jó adag Blaha Lujza-vér. Hihetetlen jó színésznő. Tényleg nehéz rajta néha kiigazodni. Simán lehet, hogy éppen utál téged, vagy haragszik, de rádmosolyog. Lehet, hogy angyali arcot vág egy előre kitervelt, komisz csínytett után, amit persze ő követett el (pl. szokásos: ő hecceli fel Samut az asztalnál).

Amiben kezd egy kicsit magára maradni az a csajos dolgok iránti rajongása. Miután Gréti a fiús cuccok iránt érdeklődik, egy Barbie, vagy tündéres mesefilm megtekintése csak komoly harcok után lehetséges számára. Szerencsére a gyerekek maguktól felállítitottak egy hetirendet, amiben mindenkinek megvan a saját kívánságnapja, amikor ő választhat mesét- ha marad rá idő este.

Az egyetlen dolog, ami miatt aggódom néha, az a soványsága. Vannak ruhák, melyeket Gréti már rég kihízott-kinőtt, de Lillus ragaszkodik hozzájuk, megnézegettem őket. A legtöbbje 3 éveseknek való! Tehát legalábbis ami a felsőrészt illeti, az még simán ráfér a törzsére, ami egy átlag háromévesre, ha ki is lóg belőle keze-lába. Dehát, persze egy szót se szóljon egy született girhes rosszevő volt-gebe, tudom-tudom..... Legalább a testmagassága rendben van. Lehet, hogy modell lesz???:)))

A néha arisztokratikus viselkedés, a szép ruhák iránti rajongás, a sminkelés iránti érdeklődés, csinos pofi, és a balettos tartás megvan már hozzá::)))

Folyt. köv. egyebekről:)

23. Gréta Garbó

Ha Grétire gondol az ember, azonnal huncut mosolyra nyílik a szája. Legalábbis szerintem. Ahogy a kis személyisége fejlődik, virágzik, úgy lehet egyre jobban szemügyre vennünk a jövő Goldie Hawn-ját barna kiadásban.

Viszont az iskolakezdéssel más jellegű elvárásokkal kellett ugye szembenéznie a kisasszonynak. Először féltem is tőle és féltettem is őt sulitól, becsületesen megmondom. Féltem, hogy milyen hatással lesz rá, hogy szétszakitjuk őt Lillustól. Féltem, hogy miként fogják értékelni vidám, kreatív ám hóbortos és nehezen koncentráló természetét. Szerencsére tényleg igaz, hogy az iskola megszerettetése a tanitónénin múlik. Gréti egy tündéri fiatal tanitót kapott, Caroline Fournier a neve. Meleg szívű, vidám és modern teremtés, pl. blogot vezet az osztályáról, amit itt olvashattok. Mrs. Fournier és Gréti kapcsolatáról annyit, hogy heves ölelésekkel köszön neki reggelente, és hasonlóképpen távozik délután. S szerintem e szimpátia kölcsönös is. Van bennük egyébként külsőleg és belsőleg is valami hasonló, s szerintem ezt a tanitó is érzi.

Pénteken voltam Gréti első szülői fogadóóráján. A tanitónő nagyon örül neki, hogy az osztályában tudhatja a lányunkat, ez klassz. S lát progressziót is az iskolához való hozzászokásban. Ezt hasonlóképpen látjuk. Valahogy az a tény, hogy egyedül kell egy csomó helyzetben helytállnia, nincs házi szószólója és ügyvédje Lilla személyében, ugyanakkor sok alkalommal megtapasztalta, hogy értelmes feladatmegoldásaira, ötletes válaszaira pozítiv visszajelzést kap, no ezek együtt valahogy fejlesztették őt. Mikor Anyuék itt voltak, még sokat tapasztalhatták hogy Gréti sok kezdemenyezésre negativan felel. Nem akart sehová sem menni, semmit sem csinálni, elég passziv és dacos volt, kicsit aggódtam is emiatt. Ahogy azonban önbizalma látványosa és egészségesen fejlődött az elmult hónapok alatt, ez a fajta negativitás nagyot csökkent.

Egyébiránt kezd megerősödni a számfogalma, a tízen felüli számok kategóriájában is, és a betűk is kezdenek a helyükre kerülni. Már láttam leirni általa egy egész angol mondatot, vajon mi is lehet?:)) "I can ride a horse."
Érdekes volt az észrevétel, hogy Gréti milyen kedves és érzékeny, gondoskodó gyerek. Van az osztályukban egy Down-kóros kisfiú, aki Gréti szerint "Még nagyon kicsi és segiteni kell neki." És ezt tényleg, nap, mint nap megteszi Gréti is.

A tanitónő egyetlen elgondolkodtató észrevétele az volt, hogy Gréti nem nagyon szocializálódik. Ennek szerintem több gyökere is lehet. Az óvodában is hasonló volt a helyzet, s ott még egy cuki tanitónéni sem volt, akivel ilyen jóban lehetett lenni....:) Lilla sokkal hamarabb játszott a kis pajtásokkal. Másrészt viszont azért a kisasszonynak van egyfajta vezetői hajlama. Tehát ő szeretné megmondani, hogy miként folyjon a játék. S ezt még tetézi hogy azért angolul még nem tud annyira szórakoztató lenni, mint magyarul, ugye. Nekem azért van egy olyan érzésem, hogy ez javulni fog, főként, hogy már ő is jelezte, hogy szeretne játékdélutánt - persze egy fiú osztálytársával:))))

Továbbra is a fiús dolgokat részesíti előnyben, többször is elmondja, hgoy szeretne fiú lenni. Múltkorjában (a Nils Holgerson egyik epizódját nézve, melyben Gusztáv király szobra megelevenedik) pl. elmélázott, hogy miként lehetne, saját magáról egyszer szobrot állitani. "Kitaláltam már, Anyu, író leszek, hiszen most már tudok egy kicsit írni. Fiú iró!" :))))))

Lóimádat is folytatódik rendületlenül, szinte ez tartja igazán lázban, lovas könyvek, rajzok, történetek. Természetesen lónak szeretett volna beöltözni Halloweenkor. Ekkora persze én már beszereztem egy szuperjó csontvázjelmezt ( mert tavaly még az volt a menő...) No, mindegy, mondtam neki, hogy most nincs időm elkésziteni egy lójelmezt, és miért is nem lesz inkább Cowgirl? Tetszett neki az ötlet, és jóféle baráti segítséggel meg is tudtuk oldani a jelmez fő ismérveit, mint lóbáb, kovbojcsizma és kalap. E két utóbbi rózsaszín.............Ámerika, Te csodás....

Nagy nap volt a mai. Egész családunk először sportolt együtt:))) Samu, Gábor és én futottunk, Lilla és Gréti bringáztak, Megtettük a Which Hole Pond -kört. Kb. 5,5 kilométer. Lillus és Samu ezt már többször végigbringázta, de Gréti először. Nem mondom, hogy nem volt hisztipisti, krokodilkönnyek, de végignyomta Grétike is. Mikor a legvégén a meredek lejtőn fölfelé tolta a cangát kis maszatos arcával, és én azt mondtam neki, hogy "Megcsináltad Gréti, nagyon büszke vagyok rád!", no , akkor azért fényképezni kellett volna azt a diadalmas mosolyt:) Nehéz volt neki, teljesen beleéreztem magam a helyzetébe, lelki szemeim előtt láttam, mikor Apuval a kettes kajakban ültünk, s a hátam mögött Apu diktálta az iramot: "Egy-kettő, Ház-tető", közben pedig úgy éreztem menten kettétörik már a karom, de mégsem, és valahogy kibirtam........

A bringázásról annyit, hogy valahogy Gréti sokáig ódzkodot a pótkeréknélkülis bringázástól és sokáig s kisbiciklin nyomta. Én nem erőltettem a dolgot, mert Samu is sokáig nem érzett rá a dolog ízére. (S persze, hogyha nincs itt Magdi nagyi, akkor lehet, hogy még mindig a kisbringán nyomná...:)) Viszont, Anyunak és a testvérrivalizáció egyvelegének köszönhetően hirtelen belejött. S ő tényleg 1-2 nap alatt jutott el az abszolút 0-tól a teljes biztonságig. Ki is jelentette akkoriban: " El tudok bringázni a hajóműhelytől a rákhalászbácsi házáig. Profi vagyok! Megnyertem az Olimpiát!" (akkoriban volt.)

Az úszásórán együt vannak a lányok, bár úgy érzem, hogy ebben nagy különbség van köztük. Ugyanis- hasonlóképpen a bringázásban- Lilla sokkal előrébb van. Gréti ragaszkodik valamilyen segédeszközhöz, s nem lehet elkönyörögni róla. Érdekes pedig, hogy nyáron úgy éreztem, hogy már történt haladás ez irányban, de most valahogy megtorpant. Nem baj, türelem, a jövő ezt is megoldja:)

További fontos beköpéseit a nyárról sajnos nem tudom kihagyni, mert szétnevettem rajta magamat.
Egyik alkalommal Istenről beszélgettünk és hogy miként lehet, hogy sosem hal meg. Ezek a misztikus dolgok nagyon megragadják az agyát.... Mondtam neki, hogy Örökkévaló, tehát örökké él. Erre válasz:
"Tudom, Anya, szoktam beszélgetni vele. " "Tényleg? És miről?" - kérdezem "Imádkozom hozzá"-feleli. "S mit szoktál imádkozni?" "Hát, például, hogy jöjjön a kaki". No comment...........Egyszerűen megeszem.

Rajzimádata is ezerrel folytatódik, bár kevesebb ideje van rá, mint nyáron, de azért nap nem múlik el 5-10 új egyetlen lendületes vonallal rajzolt Gréti rajz nélkül:)

A nyári szünet utolsó napján megkértem mindhárom gyereket, hogy rajzolják, vágják, ragasszák, alkossák meg azt a montázst, ami legjobban jellemzi őket, azt, amit szeretnek. Hadd tegyem ide Grétiét- érdemes összeszámolni a lovakat rajta-:

Összességében úgy érzem, Gréti jó kezekben van, és jó társak között és szépen fejlődik, s nem pusztán az étvágyában:))).

Folyt köv.

22. Samu Vitéz télen-nyáron

(Tudom-tudom, hogy sokan orroltok rám, hiszen jópár hónap megint kimaradt ebből a kis netes feljegyzéshalmazból…… Nincs mentség, nincs kifogás, folytatom tovább. Azonban, hogy képbe kerüljetek ismét, kénytelen vagyok bepótolni az óriási hézagot. Persze-persze azért a nagyik hozzák a viszik a híreket, de szeretném én is leírni néhány megfigyelésemet az utóbbi időben a gyerekekről.)

Samu a nyár alatt egy nagyon fontos dologban változott: elvesztette a kisfiússágát, és nagysrác lett belőle. Mostanában olyan dolgokat produkál például, ami inkább egy kiskamaszra jellemző, nem pedig egy alig nyolcévesre. A nyár folyamán nem engedte például, hogy hajat nyírjunk neki, mert neki derékig érő haj kell. Azt gondolom, hogy próbálja csak ki. Most kezd olyan hosszú lenni, hogy inkább a nehézségek vannak vele, mint a menőség. Kiváncsi vagyok meddig bírja....

Tegnap közölte, hogy ne kísérjem el az uszodába szállító buszig, mert az neki kellemetlen….. És ha még ennyi nem lenne elég, két héttel ezelőtt hétvégén addig nem nyugodott, míg meg nem találta a telefonkönyvben a kiszemelt lány számát, önállóan felhivta, félórát elcsevegett vele, majd meghivta hozzánk játékdélutánra. Ez éppen mára esett. Mit mondjak? Az Úrfi igen izgatott volt, jókat játszottak és persze volt puszi-muszi is. Hát, ennyi, oszt kalap-kabát a mamának….

Egyébként pedig, persze, a gondolkodás útján is nagy lépéseket tett előre. Múlt héten olvasta ki Jules Verne Utazás a Föld Középpontja felé című könyvét angolul. Nem könnyű szerintem a nyelvezete, de ez Samunak meg sem kottyant.

Hihetetlen kíváncsisága továbbra is. Érdeklődése, amely minden évben más tudományra tér át – vasúti alapok, ragadozó madarak, teljes állatvilág, dinoszauruszok már megvoltak - nyár óta a térképek, a földrajz felé írányitják. Míg sok ideje volt, s Magdi nagyi segített neki benne, komoly listákat készített a különböző földrészek tavairól, folyóiról, hegyeiről, mélységeiről, természetesen nagyság szerinti sorrendben. Részben kézzel, részben a számítógépen! Szeptember végén, amikor az első kis projektjüket kellett elkészíteniük a suliban, Samu előállt " A FÖLD" cimű földrajzi művével- többek közt Oroszország vízrajzi adati is szerepelnek benne. Elég komoly…. Néhány oldalt itt láthattok, csak bemutatóképpen. Szerintem sok felnőtt elbújhat mögötte.

A nyár utolsó napján megkértem őt is, hgoy készitsen montázst az őt érdeklő, jellemző dolgokról, hát ime:

Buzgalma, mozgékonysága nem ismer határokat néha. Bringázástudománya a nyár folyamán tökéletesre csiszolódott. Egy igazi Ironlady – valóban többszörös bajnok-  anyuka többször invitált minket hosszútávfutásra (anyukák futottak, gyerekek bringáztak) Ekkor Samu simán vette az Eagle-Lake kört is, pedig több, mint 10 kilométer és emelkedő is van benne. Eljött velem a helyi ötkilométeres terepfutásra is. Úgy vettem észre ugyanis, amikor néhányszor magammal vittem kocogni, hogy 3-4 kilométer meg sem kottyan neki. Az 5 km sem, elmondanám! Utána még beállt vagy egy órát focizni a többi gyerekkel….

Nemrégiben volt alkalmam először megnézni, hogy mennyire fejlődött az úszásban. Azt tudom már Mari nagyitól, hogy képes leúszni 35 hosszt a medencében (kb, 900 m), de azt nem tudtam, hogy miként. Eddig ugyanis inkább békatempókat láttam tőle. Mostanra azonban a legjobban a hátúszás megy neki, ez szinte teljesen tökéletes. Ezután következik a pillangó a technikailag jobban kivitelezettek sorában. A mellúszás jobban megy víz alatt  anyja fia, jól emlékszem erre magamnál is), a gyorssal sincs semmi baj, ha nem kéne annyiszor levegőt venniJ Ez utóbbi az, amit gyakorolni kell, mármint a levegővétel. Azért azt hozzátenném, hogy nekem is…..

A suliban továbbra is nagyon elégedettek vele, ismét foglalkozik vele, Mrs. Winne az általam csak Tehetséges Néniként aposztrofált specialista. Nemsokára valószinűleg Sakk-Klubba is küldi az egy évvel idősebbek közé, juhéé! Most már csak nekünk kell felhúzni a gatyánkat, gyorsan be is szereztem egy Kaszparov-könyvet.

Szóval, igencsak bele kell húzni, hogy tartsuk vele a tempót. Néha olyan gondolatai, kérdései vannak, hogy hirtelen azt gondolom, hogy velem egykorú………Aztán meg persze, néha a viselkedése- főleg az asztalnál……….. Szóval az a lányokét is alulmúlja. De hát igy szép az Élet.

Múltkorjában meg is jegyeztem neki, hogy úgy érzem, hogy többet tud nálam, és igazából nincs is nagyon olyan terület ahol ne tudna nálam több konkrétumot. Tehát azt javasoltam, hogy kérdezzen olyat, amit ő nem tud, de én esetleg ismerem rá a választ. Erre mit mondott rém kioktatólag: „Anya, de hát hogy kérdezzek tőled olyat, amit nem tudom, hogy tudok?” Nyilvánvaló, telitalálat, kész lettem helyből....

(További folytatás a közeli jövőben, addig kitartás, és itt nézegethettek kukoricalabirintusos  és persze halloweeni képeket is.... )

21. Evetke a háziállat és egyéb nyalánkságok:)

Anyum hősiesen birta az utat, bár állitása szerint a kölkök voltak az angyalok. Mindig is gondoltam róla, hogy néha emberfeletti energiakapacitása van, de azért a másfel órás frankfurti átszallast csak megspékelte egy tranzitból kirohanós testvérköszöntő puszival- persze ezt is a három purdéval futva. Eléggé tipikus,  belassulós nagymamás viselkedés, nem? 

Gáborral lementünk értk Bostonba, Tibi bácsiéknál aludtunk megint, akik extra vendégszeretőek voltak megint. Az egyetlen kellemetlenség csak a gyerekek jetlagjének és az én munkabeosztásomnak kibékithetetlen különbsége volt az első napokban- ők hajnal 5kor keltek, én meg ugye éjjel 11-ig dolgozom...

Mióta megjöttek legkülönbözőbb érdekes dolgokban vettünk részt. Anyu elviszi őket sokszor a kisvárosunk mesterséges Kis Tójához, én meg ha ráérek délelőtt akkor az általunk Piocás Tónak nevezett gyöngyszemhez látogatunk el. Jelenleg pióca nincs benne, viszont az ebihal/béka szaporulat elég jelentős ezen a nyáron. A gyerekek imádják ezt. Gréti legutóbb be sem ment lubickolni, két órán át ebihalakra vadászott a tűző napon halászhálóval. Megengedtem nekik, hogy egy -felettébb szerencsétlen példányt elhozzanak az udvarunkon álló gyerekmedencébe. Evetkének- mert igy nevezték el- tettek a medencébe nagy köveket, búvóhelyet, növényeket, kagylókat sőt esernyőt is- árnyékolónak. A legviccesebb az volt, mikor mindez elkészült és leültek mindhárman a medence széléhez, s Samu felolvasott Evetkének egy könyvből. Nagyon büszkék voltak életük első háziállatára! Én meg megszakadtam a röhögéstől, tényleg, muszáj volt lefotóznom..

Gábor szülinapjára sikerült életem legfinomabb csokitortáját megsütnöm, ajánlom mindenkinek szeretettel, nemhiába halálos csokitorta a neve!

Már hónapok óta megigértuk a kölköknek, hogy veszünk nekik egy igazi emeletes ágyat, s ott fog aludni majd minimum 2/3-uk, a jelenlegi matracos megoldás helyett. Nem mondom, hogy kevés ido telt el azonban mig utánanéztünk gyártóknak, a megfelelőt kiválasztottuk és megrendeltük. Sajnos csak a gyerekek megérkezése után szállitották ki, viszont igy az összeszerelés igazi nagyfius elfoglaltság lett főként Samu számára. Szerencsére itteni honfitársunk, Attila is megjelent kiválo szerszámokkal és remek szakértelemmel, s igy a fiucsapat egy-két óra alatt sitty-suttty osszerakta a csodás fehér emeletes ágyat. El nem tudtam volna képzelni, hogy s lapraszerelt deszkatörmelékbol ilyen pofás bútor lesz:)

Samu a saját haját növeszti, ebbe most nincsen beleszólás. Viszont a lanyok meggyőzhetőek voltak egy könnyű nyári frizu előnyeiről. Mondjuk ki az igazat: a múlt szerdai fodrászkodas óta Gréti még nem fésülködött. De szerencsére nem is nagyon kell:)

Hétfőn elkezdődött Samu első igazi nyári tábora. Tanárai javaslatára irattuk be a helyi főiskola "Summer Field Studies" programjára. Nem mondom, hogy nem izgult előtte a nagyfiú, de most már szivesen megy es sok érdekeset tanul (és tanit :)) az állatok világáról.

Az első tábori napon Anyuval és a lányokkal ertementünk gyalog. A városi rész elhagyásakor leszűkül a járda, megfogtam Gréti kezét, és megkértem erre a mögöttem haladó Lillust is, Anyuval kapcsolatban. 2 másodperc múlva hátranézek, hát Anyu is és Lilla is a földön, oldalra elesve....És sajnos egyikük sem mosolygott... Hirtelen azt se tudtam kihez kapjak először. Szerencse a pechben, hogy pont ahol elestek, még füves járda volt, ha pár méterrel előbb vagy később történik, kizuhantak volna a forgalmas kereszteződésbe. ... Bele se gondoljunk.... Anya a térde alatt ütötte meg magát, Lilla a csuklójára esett. Mivel ez utóbbi nem dagadt be, csak a hiszti volt nagy és fájlalta Lilla. Nem tudtam eldonteni, hogy kell-e hozzá orvos.

Végül másnap délelőtt azért látta orvos habcsuklóját. Azóta tudom,hogy a zöldgallytörés angolul is hasonlóképp fogalmazandó ( green stick fracture)... Be nem gipszeltek, hanem kapott egy kis csinos sínszerű valamit, amit le is lehet venni róla fürdéskor. Szerencsére:)

Nohát igy telnek a napjaink, mg szerencse, hogy nincs időnk unatkozni!

20. Mézeshetek újratöltve

Miben különbözött ezen majd’ három hét minden egyéb másik héttől?
Találd ki:

1. Volt, hogy csak reggel fél kilenckor keltünk - óh, minő lustaság!

2. Voltunk moziban, színházban, sőt nyolc év után táncolni is!
3. Szinte minden nap tudtam sportolni, sőt Gábort is rávettem egy párszor! Heti 3 futás, 1-2 úszás, 1-1-1 bringa, röpi és kirándulás is megvolt.

4. Lehetett éjszaka sokáig fennmaradni, nem törődni a holnappal/másnappal....:)

5. Szabadott roppant egészségtelen ételeket nassolni anélkül, hogy bizonyos kiskorúak ránkszóltak volna.

6. El tudtunk szabadulni egész napos bringaturára.

7. Az előbbi pont előfeltetelere is képes voltam: két esztendő után rendbehozattam az it vételezett kerékpáromat és elkezdtem használni!

8. Lehetett sokat dolgozni... Az uszodában 6 napot nyomtam, mig a szállodában 5 napot hetente. Előfordult hogy egy vasarnap 10-2ig az uszodában voltam, majd 3-11-ig a szállóban, s másnap reggel 8-11-ig ismét az uszodát vigyáztam........ Utána nem kellett engem altatni, mondhatom.

9. Lehetett napközben olvasgatni, rendet pakolászni, szabadon szerelmeskednií.:)

10. És főleg: lelkiismeretfurdalás nélkül csinálni a NAGY SEMMIT:)

Kérdés tehát, hogy ezt mi is tette lehetőve?

Hát persze, hogy a purdék vállalása. 

Hogy ezt pedig kik tették lehetőve?

Megmondom: akik bevállalták a rosszaság kölkeinket erre az időre Budapesten:) Tehát köszönet illeti szüleinket és tesóinkat és barátainkat! Puszik nektek sokszor!

19. Csalamádé

Visszaértem, s kavarognak bennem a hihetetlenül változatos emlékek. Pont mint a káposzta-, répa-, saláta- karalábé és egyéb csíkok hersenős tarkasága. Egy nappal többet voltam otthon, mint egy hónap, de annyi élmény ért, mint itt 11 hónapig sem. Megpróbálom összegyűjteni  - a természetesen a teljesség igénye nélkül- a legmegkapóbb pillnatokat, mintha egy montázsba ollóznám össze. S egyúttal szeretném megköszönni mindazoknak, akik ezeket a klassz pillanatokat lehetővé tették:)

- Régóta várt klassz beszélgetés Apával egy kis kávézóban a Szépművészeti Múzeummal szemben.

- Játszódélutánok évek óta nem látott - és folyamatosan gomba módra növekvő- unokatesókkal

- Egy délután a Kopaszi- Gáton, ahol végre működnek a csodajó kiülős helyek

- Beszélgetések Tesókámmal és Sógorpajtiva, Anyukámmal, Anyósommal és Após illetve'Pótapósommal'

- Elektromos biciklibérlés Malagában (Spanyolország)

- Egri Líceum tetején lévő Csillagvizsgálóban egy fehér asztalon az aktuális egri közlekedés szemrevételezése egy többévszázados Camera Obscura segítségével.
 
- Szombat reggelek a vidáman és ötletesen felújitott Károli Zsinagógában.

- Heti min. kétszeri 'csúszókázás' a Szent István Parkban - a játszótér többi része teljesen hidegen hagyta a gyerekeimet

- Találkozás és mókázás Budapesten A.-val és családjával, akiket innen Bar Harborból ismerünk:)

- Balatonfüredi mólón kishattyúk és rengeteg vizisikló nézegetése

- (K,B, G)Eszter, (B, K)Judit és (H, D)Andi  barátnőimmel való beszélgetések fonalának újbóli felvétele és családi gyarapodásaik megcsodálása

- A gyerekeik által megtervezett és előadott cirkuszi és színházi elóadások szemrevételezése Anyuék árnyékos kertjében (természetesen mindkettő a következő mondattal kezdődik Grétus szájából: "Hölgyeim és Uraim, kérjük a mobiltelefonjaikat kapcsolják ki!")

- Jóízű beszélgetések rég nem látott osztálytársakkal a 20. érettségi találkozón a gyönyörűen felújitott Szt. (Kaffka) Margit Gimnáziumban majd a Vakvarjú Étteremben.

- BE barátnőm  húzós jógaóráján való részvétel és izzadás:)

- Közeli találkozás életem első foltos szalamandrájával a Szalajka Patak völgyéban, Szilvásváradon

- Palatinus strand jótékony hűvöse a rekkenő kánikulában.

- Gyereklegeltetés a Gesztenyéskertben és a szuperül felújitott  MOM Központ játszóterén

- Villányi úti lakásunk lezárt szobájában lévő dolgaink jórészének lomtalanítása

- Múzeumok Éjszakáján az Aquincumi Múzeumban tárlatvezetés és játszóterezés Vikivel és családjával.

- Az "Ajtó" cimű film-kedvenc Szabó Magda regényem- megtekintése

- Visszatérés három év elteltével a még mindig tündéri a Szt. György Panzióba, Egerbe. 

- Rokontalálkozó alkalmával a nagy-nagynéni hegedűjátéka, melyet a gyerekeim éneklése kísért.

- A Mikve című darab a Pesti Színházban és utána vacsora a Kammermayer Károly téren - ez utóbbiról három éve álmodoztunk Gáborral

- Néhány nap eltöltése a Szent László Kórházban Grétivel. Kérdezhetitek miért irtam ide. 1. Kettesben voltam vele. 2. A szomszéd ágyon egy kisfiú feküdt- egy ikerpár fiatalabb tagja, akinek egy három évvel idősebb nővére is van. A családjuk ugyancsak az USÁban élt, már visszaköltöztek Magyarországra. A nagyszülők nevei közül  Magdi, Mari és Laci ugyancsak megtalálhatóak. A szülők Debrecenből származnak. Hát ennyi a véletlen????????????? 3. Summa Summárum,  szerencsére mindkét kisgyerek egyre jobban lett néhány nap elteltével. 

- A finom hazai illatok: pünkösdi rózsa, virágzó olajfa és hársfa, Bp. betonszaga a melegben:)

- A mindig hiányzó, jó magyar ízek: lecsó, kaukázusi kefír, karalábé, finom lekvárok, péksütik, Túró Rudi és az uj kedvenc, a Guru, töltött káposzta és

- végül de nem utojára a régi jó csalamádé! Róla fogalmam sem volt, hogy mennyire imádom, s milyen régen éreztem ízét......Amigcsaknem édesanyám paprikáskrumplija mellett ezt találtam, s Samuval rögvest befaltunk vagy félkilót ketten. Elképesztően finom volt és klassz emlékeket hozott fel.

Fú, most persze az van bennem, hogy mit is hagytam ki, biztos sokmindent. Főleg azon élményeket, ahol nem voltam ott, csak mondjuk Gábor, vagy csak a gyerekek- akik most éppen még Szarvason huncutkodnak a táborban. Mindenkinek mást adtak az otthon töltött napok. Rengeteg élmény vár feldolgozásra még, kicsit úgy érzem magam, hogy most feltöltődtek az akkumulátorok, és töltődés közben is annyi-de annyi minden történt, hogy csak kapkodtam és kapkodom a fejem........

Most majd lesz idő ülepedni, folytatom tovább ott, ahol májusban abbahagytam, délelőtt néhány órát az uszodában dolgozom aztán irány a szálloda 3-tól éjjel 11-ig. Drukkoljatok, hogy legyen lehetőségem  legalább a fényképeket elrendezgetni hamar:)

UI: Ha bárkinek vannak még fényképei. várom őket vagy linkjeiket szeretettel:)

18. Anyanap 2.

Tegnap volt a mamik napja, megkaptam én is a magamét:)
A művek magukért beszélnek............:) Gréti utolsó diktált mondatára különösen felhivnám a figyelmet:)

18. Anyanap

Nemrég három dolog tudatosult bennem.

Az első, hogy már csak egy hét van hátra, s végleg megváltoznak a hétköznapjaink. Mivel jövő hét végén már Magyarhonban leszünk, ha minden jól megy. S mivel a lyányok suliba mennek szeptembertől.

Nem lesznek már lusta reggelek, mikor a srácok elmennek, s mi hármasban elmosogatunk, eltesszük a dolgokat, elkészítjük az ebédet, s aztán felkerekedünk egy jó kis sétára. Nem lesznek napközbeni játékok, bolondozások, együtt elköltött ebédek. Nem lesznek már jó kis összebújások ebéd után, meseolvasással, egyik felemen Gréta Úrasszonnyal, másikon Lilla Hercegnővel, hogy mindkettőt ölelem. Nem lesznek félórányi hunyások, mikor hirtelen a saját tízperces szundim után döbbenve veszem észre, hogy mindkét oldalamon szuszog egy ötéves.

Szeptembertől kezdve ilyenek maximum hétvégén lehetnek sajnabajna. Most próbálom az utolsó laza napokat kiélvezni. (Ha otthon laknánk, és eddig rendesen mindennap ovisok lettek volna- fogalmam sem lett volna ezekről a mindennapi gyönyörökről...)

A második dolog ugyancsak az anyasággal kapcsolatos, csak éppen fordított helyzetből. Ahogy az ember lányából anya és asszony lesz, belekerül egyfajta mókuskerékbe ami különböző szerepeket vár el tőle. Szeretne egyrészt elég jó feleség lenni, akihez örömmel repül haza a férje este. Aztán elég jó anya is, akivel kellemesen tölt időt a gyereke. Szeretne ügyes háziasszony is lenni, akinek házában a finom kajaillat csak mérsékelt őskáosszal párosul. Ja, és emellett jó volna magával is foglalkoznia, hogy ne essen már ki az elég jó csaj szerepkörből sem, bizonyos szemenszedett szarkalábak és rusnya hájhurkák miatt. És ami engem illett jónéhány évig ezen szerepkörökből nem is igazán láttam ki.

És egyvalami szerep elkezdett hiányozni. Akkor kezdtem rádöbbenni mi ez, amikor egy barátunkhoz mentünk el húsvéti tojáskeresésre. Amig a felnőttek eldugták az erdőben a keresendő tojásokat, addig a tényleg jófej házisasszony elmesélte és a gyerekekkel szuper jelmezek segitségével el is játszatta Perszephoné s Demeter történetét. Perszephoné a "lányság" megtestesítője a görög mitológiában, aki az év harmadát az alvilágban tölti, de tavasszal eljön és virágba borulnak a mezők:)

Szóval rájöttem, hogy igenis hiányozhat az az ember lányának, hogy néha a fenti szerepekből kiszabaduljon és babusgassák, kiszolgálják, gondozzák....Mint egy kislányt. A lányság, mely magába foglalja a várakozást, az odaadást, a gondoskodás "megengedését", a segytségkérést és elfogadást, no hát ez nagyon hiányzik nekem..........Errefelé egy szép kifejezést is használnak erre: "Mothering the Mother". (Nem találok rá megfelelő kifejezést magyarul, talán mert ez egy nem túl divatos téma otthon? Húzni kell az igát, dolgozni keményen, de hogy valaki babusgassa a háztartási igavonót.........? Ki hallott már ilyet, mi...)

Mig otthon éltem megszoktam, hogy egyvalami biztos az életemben: nem múlik nap anélkül, hogy Anya fel ne hívna. Most meg.... Persze van skype, miegymás. De be kell valljam, alig várom már, hogy csak úgy elücsörögjek egy délelőtt a madárfüttyös Honfoglalás utcai lakás konyhájában vele egy esetleges ebédfőzés ürügyén. Csak úgy. Tenni a dolgunkat, megbeszélni a beszélendőket. Kettesben lenne Vele. Anyaillatot szívni magamba.

És itt jön mindjárt a harmadik felismerés. Tényleg ennyi idő és élettapasztalat kellett hozzá, hogy felfogjam.  Az Élet produkál párhuzamos sorsokat. Igaz, Anya a házasságkötése révén cserélt hazát, nem három gyerekkel, mint én. De egy teljesen új helyen kezdett számára új életet, barátok nélkül. Új munka, új lakás(ok), nagyváros, minden közeg új lehetett számára. S aztán érkeztünk mi a tesómmal, s gyakorlatilag Apán kivűl nem volt segítsége a gyerek és háztartás témakörben.

S aztán jöttek fekete felhők. Fiatalabb volt, mint én, mikor édesapja meghalt, máig emlékszem azokra a napokra. S mire mi egy picit nagyobbak lettünk, s talán könnyebb dolga lehetett volna, addigra a továbbra is országhatáron túl élő édesanyja került olyan egészségi állapotba, ami miatt élete végéig gondozásra szorult. Anya ekkor 38 éves volt. Pont, mint most én. Most kezdem felfogni azt, hogy mindez milyen nehéz lehetett, s ő mégis milyen acélosan tette-teszi mindig a dolgát.

És mostanra, mikor egy szakmailag is nagyon sikeres pálya csúcsán áll, és élvezhetné a nyugalmat és az unokákat- és most már tényleg kicsurogtak a könnyeim- naszóval mostanra meg mi húztunk el a rákba.

Remélem, nem bánod Anya, hogy "kiteregettem" a sorsod.  De most igy az Anyák napják (itt e hét végén lesz) táján különösen összeszorul a szívem, főként ha a közöttünk elterülő felfoghatatlan térbeli távolságra gondolok. Most hiányzik az, hogy az ember élőben is jól megölelgesse az anyukáját. Csak megköszönni tudom, amit eddig is tettél értünk, segítettél, jó példát mutattál.

Mert nélküled nem lehetnék egy kissé hebrencs és rendetlen, de alapvetően jószándékú anyatanonc:)

Bréking Nyúz 2.

Most elkezdett ujból idementeni. Lehet, hogy nem is bennem a hiba, hanem a picasa-ban...:))

https://picasaweb.google.com/107333467039374143228/2012Majus1

Bréking dö nyúz

Valami miatt ide kezdett menteni a Picasa, s nem tudom átállitani. De Ti megnézhetitek a legujabb képeket itten:

https://picasaweb.google.com/nagyvadasz5/2012_04_20

https://picasaweb.google.com/nagyvadasz5/2012_04_15

17. Bringa, cicik, frufru és Gyuri néni

Jó régen nem jelentkeztem megint, csak úgy repülnek a napok mostanában. A gyerekek komolyan számon tartják, hogy mennyi nap van még hátra addig, hogy Magyarhonra tegyük lábunkat. Én is:)

Most azért bepótolok egy-két dolgot.

Samu

Múlt héten iskolai szünet volt, ez azt hiszem jót tett a fiúnak. A legfontosabb dolog, hogy kicsi döccenő után pár nap alatt megtanult bringázni!!!!!!!! Ennek nagyon örülök, igencsak jól emlékszem arra ugyanis, mikor édesjóanyám kilométereket futott utánam......... Szerencsére ezt nála csak mérsékelten kellett. Az egy nap alatt megvolt, hogy pedálozzon, csak épp a fel és leszállással volt probléma. Aztán lejjebb tettem az ülését, hogy elérje a talajt ülve is. És lám, sikerült! Első este, mikor ment a pedálozás, ragyogó arccal bejött a lakásba és közölte. "Anya, én imádok sportolni! Tudok már úszni, kosarazni és most már biciklizni is!". Irtó büszke volt új tudására. Én is. ( Főleg, hogy sokkal nehezebb menetre számítottam...)

Egy másik klassz dolog is történt az elmult héten. Hosszú-hosszú hónapok (évek?) óta először volt egy anya-fia napunk kettesben. Elmentünk először kirándulni, ahol egy élő - valószínűleg beteg denevérrel találkoztunk, s percekig gyönyörködhettünk benne fényes nappal, majd elmentünk úszni egy jót. Utána pedig megvalósitottuk Sami régi álmát és beültünk kettesben sushi-t enni. Minden perc élvezet volt. Ilyenkor nehéz felfognom az egygyerekes szülők panaszait.............. Szerintem kettesben lenni egy gyerekkel igazi ajándék:)

Végére ide egy kis gyerekszáj. Kocsival mentünk Gáborért a melóhelyre, mikor szembejött egy futó nőci. Fél melle kilógott a felsőjéből (ez azért itt elég ritka). Látom a visszapillantóból, hogy Samu le nem veszi róla szemét. Kérdezem tetszik neki? Válasz: nem tudom. Kérdezem: "S szerinted egy nagyobb fiút érdekli az ilyesmi, egy néni cicije? Erre a válasz: "Hát, ha tanul biológiát, akkor igen." :)))))

Gréti

Az utóbbi időben van egy láthatatlan barátja, vagy kreálmánya, Gyuri néni a neve. Most már ott tartunk, hogy ha kiejti a nevét, mindhárom gyerek a hasát fogja nevettében. Nem igazán sikerült kiszedni belőle, hogy pontosan mi vagy ki is ez, de talán nemsokára elárulja. Csak annyit mondott, hogy Gyuri néni felesége Gyuri bácsi:)

Egyébként emellett is ontja a poénokat. Mostanában a bátyja révén eléggé érdekli a görög mitológia. Tegnapelőtt megkérdezi: S Anya, olyan is van, hogy magyar biológia? Ez alatt, mint később kiderült a magyar mitológiát értette. Fel kell kötni a gatyám ezekhez a gyerekekhez, na.

Új szokása a lánynak, hogy kiviszi a műanyag állatkáit az udvarra, és a bokrok között, füvön, földön "filmet készít" róluk, ahogy ő mondja. Nagyon vicces.

Az iskolai szűrés eredménye nála nem lett valami fényes. Annak ellenére, hogy szerintem ő jobban beszél angolul, mint Lilla, bizonyos fogalomalkotások nem mentek neki. Mondjuk abszolút nem aggódom miatt, mert emlékszem, hogy Samu is a korosztály szintja alatt teljesített anno.

Annyira várja, hogy hazamenjünk, hogy már bekészítette a kis hátizsákját tele plüssoroszlánokkal és zsírkrétákkal, amit Magyarországra akar vinni majd:)

Lilla

Neki viszont teljesen korrekt lett a szűrési eredménye, mintha nem is lenne gondja a nyelvvel. Az is igaz, hogy, míg Samuval anno végig ott voltam, és segítettem a fordításban, addig a csajokkal két perc után kiküldtek, hogy kezdjek magammal valamit, mert nem kellek. Meg is lepődtem. Hát még az Apjuk, amikor aztán kíváncsiságból rákérdezett este Lillánál, hogy fordítson már le egy-két bővített mondatot angolra és persze, hogy hiba nélkül megoldotta.

Már nagyon várja ő is a hazamenetelt, mindig elmondja, hogy mit, mikor, kivel szeretne majd csinálni. Remélem, hogy minden összejön:)

Mostanában is gyakorolja anyai szerepeit. Néha teljesen váratlanul elkezd engem simogatni, s azt mondja: "Drága Csillagom, én vagyok az anyukád." Cukorfalat.

Néhány hete a lyányok felmentek a fürdőszobába és vagy negyedóráig teljes csend volt. Hú, az mindig gyanús mondom magamban éppen, dehát fejlődnöm kell nekem is, nem kell minden percet kontrollálni, hát hagytam őket............... Nemsokára előkerült mindakettő. Grétikénél rögvest látszott az elmúlt percek hatása, a frufruja totál cikkcakkos lett, de sajnos nem valami divatosan............ Nem baj, rendbehoztuk. Lillusnál kellett vagy 24 óra mire rájöttünk, mi a fura. Neki mindig is sok "angyalkahaja" volt ( a homlokon  a hajas fejbőr szélén újból és újból növő, sűrűsödő hajszálak). No, ezt a kérdést jobban megoldotta, mint sok sztár (úgy tudom, ezt több kreol szépség véglegesen szőrteleníti....). Tövig levágta a csaj. Mit mondjak? Elég furika a hatás. De sebaj, majd megnő, addig se kell csatt:)


Egyebek

Két hete teljesítettem életem első triathlonját ( kb. 1 km úszás, 9 mérföld kerékpár, 3 mérföld futás), s nem is ment rosszul , igaz, egyikbe sem szakadtam bele. (Tegnap, amikor reggel 4 mérföldet futottam csak ugy, és aztán este fél 7től Lifeguard továbbképzés volt, röpke két óra a medencében szívatás............. No, akkor utána azt hittem menten összeroskadok..... A triathlon könnyebb volt:)))

A tavasz egyértelműen előbb köszöntött be, mint tavaly, minden virágzik már, s ez itt ritka kincs:) Sajnos az eső is komoly mennyiségű, de legalább garantálja a zöld színt. Kirándulunk igy sokat, bringázunk, ültetünk palántákat, füvesítünk, ilyesmik.

Közben a laptopom teljesen megbízhatatlan lett. Sokszor teljesen váratlanul leáll. Az asztalon lévő ikonok nagyon furán néznek, ha egyáltalán látszanak. Viszont netezni még lehet vele, ugyhogy ezt kihasználom, aztán ha hazamegyünk, remélem jó kezekbe tudom adni.......... Vagy vennem kell újat.

A fényképezőm is fura dolgokat csinál. Ha használom a Zoom-ot, akkor egy bizonyos távolság után nem hajlandó élesre állítani. Ha esetleg bármelyik fenit gondra van ötletetek, akkor szívesen várom:) (Mindkét gép nemsoká 4 éves lesz. A laptop Toshiba, a kamera pedig Canon márkájú.)

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, majd még jelentkezem. Addig is szép hétvégét mindenkinek.
E.

16. Valami átfordult....

...bennem.

Lehet, hogy amiatt dúsultak fel most az érzéseim, mert harmadik évünk végefelé érkeztünk.
Lehet, hogy túl gyakran olvasom a www.hataratkelo.postr.hu blogot.
Lehet, hogy túlzottan belegabalyodtam új kedvencem Jhumpa Lahiri indiai bevándorlókról írt könyveibe.
S persze, hogy lehet, hogy az elmúlt egy év nem adott sokat ahhoz, hogy Magyarország vonzóbb célpont legyen a szememben.

Mindez lehetséges, de mégis azt mondom, hogy a változás bennem ért meg.

Egy évvel ezelőtt, mikor Phoebe és kedves E. barátosném szedelődzködött haza Washington D.C.-ből, kissé meglepődtem,hogy mennyire nem akarnak visszamenni Magyarországra. Bennem dübörgött a honvágy, a nosztalgia az előző, mozgalmas életem iránt és persze, hogy nagyon hiányoztak a szeretteim. Ezek most sincsenek másként. Ráadásul nálunk benne volt a pakliban minden év végén, hogy haza kell mennünk.

Mindezekhez azonban hozzáadódott valami. Megláttam, érzékeltem, enyémmé vált az eljövetelünk pozítiv oldala. Mi ugyanis nem úgy érkeztünk, hogy maradunk. Nekem- különösen az első év két pelenkással, három gyerkőccel otthon, szinte egyedül- kutya kemény volt. Magányosnak, fáradtnak, elhasználtnak éreztem sokszor magam, ami érthető.

Most azonban, hogy a gyerekek nagyobbak, fizikai fáradtság sokkal kevesebb, és ráadásul egy vicces melóm van (úszómesterség) mostanában, több energia és idő marad gondolkodni.

A következőkön például:
- Hogyan tudnánk megélni Magyarországon egy kutatói fizuból, úgyhogy házbérlésre és egy klassz autó részleteire is legyen pénzünk? Itt szűken ugyan, de kijövünk.

- Tudnék-e otthon részmunkaidős állást találni? Fogalmam sincs ugyanis, hogy régi munkaadómnak egyáltalán szükséges-e lehet rám ( a szektort rendesen megtizedelte a válság).

- Képes volnék-e otthon a családunkat ugyanígy előtérbe helyezni, mint itt.

- Ha hazamegyünk, és szeretnék továbbtanulni a szakmámban (terapeutaság), hogyan tehetném úgy meg, hogy ne szakadjak meg a pénzkeresésben és a mindennapi stresszben mellette.

- Szeretném-e hogy gyerekeim a magyar iskolarendszert ismerjék-e meg belülről először? (Az egészséges lelkületet és az anyanyelvi szintű nyelvtudást fontosabbnak érzem, mint a lexikális tudást.)

- Melyik magyar város tudná azt nyújtani, hogy világszínvonalú tudományos kutatást végezzen a férjem amellett, hogy idilli, békés környezetben élünk?

Eddig, ha megkérdezte valaki, hogy itt szeretnénk-e maradni, azt feleltem, hogy a gyerekek jövője szempontjából pozitív lenne. Most arra hajlok, hogy a saját szempontomból is- Gáborról nem is beszélve.

És mindezen fentiek mellett egy alapvetően fontos tényezőről még nem beszéltem. Ez pedig a zsidó identitás. Ez az én felmenőimnél- sok magyar zsidó családtól eltérően- sosem volt ez kérdés. Gyerekként a fejemben kb. annyira volt érdekes egy magyar zsidó, mint egy magyar evangélikus. Teljesen természetesen éltem meg, a hagyománytisztelet és hit a részemmé vált.

Abban a pillanatban azonban, hogy közösségbe kerül az ember, ez megváltozik. Ott szembesül azzal, hogy "más", mint a többség. Kérdésként merülne fel például otthon, hogy a gyerekek pl. zsidó iskolába járjanak-e, ahol burokban nőnének fel, vagy egyszerű általános suliba, ahol a csokimikulások és nyuszik tengerében még kissé lelkiismeretfurdalásuk is lehetne, hogy ők vajon miért mások, és erről miért nem tanulnak. Ebbe most mélyebben nem megyek bele, mert  már egy külön bejegyzés témája lehetne.

Röviden összefoglalva: itt annyi a bevándorló és annyira színes a világ, hogy egyszerűen nyitottabbak az emberek. Persze, hogy itt is van rasszizmus és antiszemitizmus, de szerencsére még nem találkoztam velük. S persze, hogy mindenki P.C. ( politikailag korrekt) a beszédében, s lehet, hogy tetteiben nem. De óriási különbség úgy felnőni, hogy kb. annyira vagy érdekes, vagy "más", mint zsidó, mint egy átlagos katolikus, baptista, vagy hindu. EZ NAGYON TETSZIK. (És ezzel szemben hihetetlenül elkeserít, hogy bizonyos fórumokat olvasva milyen hihetetlen indulatokkal, gyűlölettel átitatott megjegyzésekkel találkozik az ember hazai portálokon....)

Azt hiszem a fenti kérdésfeltevéseket nem szükséges megválaszolnom. Mikor húszévesen jártam az USÁban, akkor is az volt a benyomásom, hogy minden furaságuk ellenére, az emberek természetesebben viselkednek. A lelki nyomor- előítéletek, évszázados sérelmek, a nacionalizmus, a szomszédháborúk, az idegengyűlölet- pedig megmarad sajnos Kelet-Európának, amihez hihetetlen (beteg) módon ragaszkodik. S persze, hogy szeretném, mint minden szülő, ha a gyerekeim egy egészségesebb világban nőnének fel.

Szóval valami átfordult bennem, és meg is tudom fogalmazni. Kezdek tartani attól, hogy mi lesz, ha vissza kell mennünk Magyarországra. Élni.

15. Visszavonhatatlanul itt a tavasz!

Igaz, hogy esik ez a nyavalyás hó még néha- mint. pl. tegnap a húsvéti tojáskeresős vendégségben, ahová meghívtak minket- de itt van megint, rendületlenül.
Végre-végre kinyílik a krókusz, hóvirág, aranyeső, tulipán- épp csak egy hónappal maradnak le megint a magyarországi növénytestvéreiktől.

Az elmúlt hetek összes szabadidejét a konyhában töltöttem, a peszachra való felkészüléssel. Tényleg sikerült mindent kisúrolni, kb. csütörtök estére. Lefeküdtem, és beütött a ménkű a fejembe, hogy a konyha okés, dehát az egész ház................Hú.

Szegény gyerekeimnek megmondtam, hogy akkor a péntek a takarításé ( a főzésen kívül ugye). És tényleg igy volt, képzeljétek! Annyira klassz, hogy már ilyen nagyok! Ők fent port töröltek, porszívóztak, én lent főztem. Kérdezték ugyan egypárszor. hogy akkor most ugye zsidó rabszolgák-e, de felvilágosítottam őket, hogy akkor lennének, ha ezt a munkát más házában végeznék. Azért én egy kicsit hajcsárnak éreztem magam:)

Sajnos, sem Illés Próféta sem az itteni cimbink nem tudott eljönni Széder estére, de azért jól sikerült. Végülis a lényegi mondandókat megbeszéltük, igaz, magyarul, hogy értsék a pulyák.

Szóval folyik az Élet. Samu alsó őrlői továbbra is úgy állnak, mint a cövek és a kishapsi ingerlékenységi szintje sem csökkent. Időközben volt egy tanár-szülő fogadóóra, ahol nemcsak az ofő, hanem az iskolapszichomókus és a tehetséges néni (t.gondozó) néni is részt vett. Néhány érdekes dologra fény villant. Mit, mondjak, az a legkevesebb, ha megemlítem, hogy nekünk szülőknek sem mindig könnyű az egyébként kiemelkedő intellektussal megáldott fiúnkkal megélni a hétköznapokat. S ez nem ritka az ilyen gyerekeknél. Tulajdonképpen pont, hogy ezek a "tünetek"  jellemzőek ilyenkor. Pl. egy fiú kivételével nem barátkozik az osztályban, mert nem érdeklik azok a témák, amik a többieket. És valószinűleg az ő témái meg a többi gyereket nem érdeklik. Ezért sokszor magányosan olvasgat, mig a többiek játszanak. Most éppen a néniktől kapott könyvet olvasom. "Living with Intensity"- tetszik a címe, mert semleges, és haj de igaz:)

Visszatérve a tavaszra, az Élet újra beteszi lábát kis városunkba, nyílnak a vendéglők, leveszik a védőfalat a szökőkútakról, takarítják a boltokat, készítik elő a nyári üzemmódot. (Ezektől kicsit tartok is, mert nem tudom mikor hív be a szállodai fönőknőm melózni=értsd takarítani. Fú, most nincs kedvem, meg energiám, na.)

Készülünk nagyiramban hazafelé, a gyerekek komolyan számolják a napokat és a meglátogatandó látnivalókat. Vidámpark, Állatkert, Természettudományi Múzeum természetesen ezidén is a lista dobogós helyeim szerepelnek, balettóra a lányokat, a Planetárium Samut érdekelné. AMi biztos, hogy lefoglaltunk Egerbe három napra szállást egy nagyon kedves szálláson, ahol már jártunk kettesben Gáborral. Mi felnőttek csak szeretnénk egy kicsit lenni. Nem rohanni, nem pakolni egyfolytában, csak úgy lenni. Kis színház, mozi, baráti-rokoni együttlétek, remélem, hogy sikerül.

Most egy másik téma formálódik a fejemben, nemsokára jelentkezem. Addig is szuper hetet Nektek! És további szép Pészachot, akit illet:)

E.

14. Az ámerikai oskolárul

Előrebocsátom, hogy vagyok olyan öreg, hogy nem ismerem már, mi történik manapság a magyar általános iskolákban. S gyerekeim sem járnak beléjük, tehát nincsen közvetlen tapasztalatom, csak némi sejtésem. Mindezek miatt összehasonlítani nem áll módomban  magyar és amerikai alapiskolákat. Sőt, az is nagy különbség, hogy Budapesten Samu fiam egy régi, budai általános suliba járna, itt meg a világ másik végén egy csendes kisvároséba.

Mégis, vannak, lettek tapasztalataim, s most eljutottam odáig, hogy megosszam Veletek.

Talán a legfontosabb jelző, amivel illethetném az itteni tapasztalataimat az az emberközeliség. Gyerekközeli és felnőttközeli az iskola. Szereti és elfogadja a különböző gyerekeket a lehető legkülönbözőbb szüleikkel együtt, és megpróbál együttműködni velük. És emberközeli azért is, mert Életközeli. Olyan dolgokat tanulnak a lurkók, amelyek praktikusak, hasznosak, érdekli őket és valóban felkészíti őket a nagybetűs Életre.

A magyarországi tapasztalataimtól eltér, hogy minden értelmes családos ember úgy próbál meg lakhelyet keresni, hogy a helyi állami/önkormányzati iskola (public school) jóhírű legyen. Ez ugyanis ingyen van, eltérően a magániskoláktól, amit viszont csak kevesek engedhetnek meg maguknak. S mindez azért, mert nincsen lacafaca, oda kell beiratkozni, ahová helyileg tartozol. Abban sincs lacafaca, hogy mikor kell beiratkozni. Ez eltérhet államonként, de itt minden évben az október 15. előtt 5. évüket betöltöttek kezdhetik meg az iskolai tanulmányaikat. Nincs visszafogás, vagy előre engedés, nincs olyan hogy valaki 8 évesen elsős. A harmadik dolog, amiben nincs kecmec, az a tanárválasztás. Ugyanis ez is ismeretlen fogalom. Az igazgató (principal) állítja össze az osztályokat, ahol az egyetlen szempont, hogy minél vegyesebbek legyenek az osztályok.

A fentiekből adódóan nagy szerepe van a szűrésnek. Ez olyasmi, mint otthon az iskolaérettségi vizsgálat, de ezt nem független személyek, hanem a leendő tanítók végzik. Igy is jobban megismerik az apróságokat mind a szövegértés, betűfelismerés, számolás, gondolkodás, érzelmi érettség, temperamentum, mind a nagy és kismozgásos fejlődés terén. És ennek az iskolaérettségi próbának nincsenek " vesztesei", ugyanis mindenkit felvesznek az iskolába- még abban az esetben is, ha enyhébb-súlyosabb gondjai vannak pl. autizmus, Down-kór, stb. Valószínűleg ez az igazi integráció. A pedagógusnak az osztályok vegyessége-színessége (értelmi érettség, nemek, kifelé/befelé fordulás, testi érettség, stb. terén) sokkal intenzívebb felkészülést igényelhet gondolom, bár az is igaz, hogy az osztálylétszámok jóval alacsonyabbak (15-16 fő).

Maga az iskolába kerülés egy többé-kevésbé sima út. Bizonyára van itt is, akiknek nehézséget okoz a hirtelen kezdődő elvárásoknak való megfelelés- gondolok itt azon gyerekekre, akik ötéves koruk előtt nem jártak közösségbe, és itt vannak ilyenek nagyszámban. Ugyanakkor az óvoda sokkal struktúráltabb intézménynek tűnik, mint a hazai. Itt gyakorlatilag az óvodába kerülés óta kezdenek a gyerekek a betűkkel és számokkal ismerkedni. Minden napra van valamilyen foglalkozás ütemezve, nem csupán szabad játékból áll az életük. Ez nekem először eléggé idegennek tűnt. Magyarországon ugyanis legfőbb kincsként tartják számon a szakemberek a szabad játékot az iskolakezdésig. Tehát Lillus nincs egyedül azzal hogy ötévesen elkezdett olvasni, sőt.

Ötévesen tehát a kisember bekerül az iskolába, ahol az első évet az ún. Kindergartenben járja. Ez egy iskolai előkészitő osztály. A napirend, a helyszín, a tanár-diák felállás és főleg az ismeretátadás miatt azonban jobban hasonlít az iskolára, mint az óvodára. Tehát mire elsős lesz a gyermek, szinte észrevétlenül beszippantja magába az iskola hangulatát, elvárásait, napirendjét, ritmusát. Az egész folyamat hihetetlenül fokozatos, és emiatt szimpatikus számomra.

Magyarországon jópár ismerősöm most iskolázza be a gyermekét, és óriási fejfájásai vannak. Az eddig megemlített dolgok közül szerintem főleg az utóbbi, a fokozatosság hiánya miatt. Otthon fájóan hiányzik a fokozatosság. Az óvoda a szabad játékkal, és időrenddel nagy ellentétben áll az iskolai magas teljesítményelvárásokkal.

Ez a fokozatosság az amerikai szülőknek is fontos. Általában is észrevételem, hogy sokkal lazábbak az általam ismert amerikai szülők, de ebből a szempontból szerencsésebbek is. Az Élet egyik fontos fordulópontjának (rite of passage) tekintik, de nem csinálnak belőle olyan hisztit szerintem, mint odahaza. Az anyukák legtöbbje persze elmorzsol néhány könnycseppet, mikor útjára engedi először kisdedét az iskolába, és ez természetes is. Ugyanakkor a mamák számára is újból kinyílik a világ. Hiszen innentől kezdve nem kell fizetni a gyermekellátásért, így főként ha már a legkisebb gyereke is iskolás lesz, új távlatok nyílhatnak számára. (Itt a nők többsége vagy otthon marad a gyereke 5. évéig vagy 2-3 hónappal a megszületése után visszaáll a munkába, miután az anyasági segély ismeretlen fogalom.)

Az átlagos iskolanap is másként telik. Minden nap ún. Circle Time-mal indul 8.15 körül (körben leülnek, megbeszélik milyen nap van, ki hogy jött iskolába, bemelegednek, megbeszélik az aznapi teendőket, elmondják a Pledge-t (Pledge of Allegiance), ilyesmi). Utána minden reggel olvasás és írás gyakorlás van. Nincsenek "órák" és "tízpercek", inkább hosszabb, játékosabb foglalkozások és félórás-órás szünetek háromszor egy nap. EBéd után pedig számolás, tudomány, könyvtári, zene, testnevelés, számítógép és guidance foglalkozások (kb. olyasmi, mint otthon az osztályfőnöki óra, megtanulják a társas együttműködés szabályait, illemet, erőszakmentes beszédet, magukért való kiállást, hasonlók) Az iskola kb. délután 3-ig tart.

A már fentebb leírt sokszínűség fontos eleme a nevelésnek. Samu első iskolanapján a táblára  következő mondat volt felírva: "You are special." Szerintem ez nagyon jellemző. Sok rosszat is el lehet mondani az amerikai iskolarendszerről, de az biztos, hogy előtérbe helyezik a gyermekek egyéniségét. A tanítás szinte minden témában kiscsoportokban, kettesével-hármasával történik. Az olvasás képességében például óriási nagy különbségek lehetnek ebben a korban, ez a módszer nyilván segít ebben. Pl. pont olvasás terén tanulópárok különböző osztályokból is kikerülnek. Samunak két ilyen "Reading Buddy"-ja is van, ők harmadikosok-negyedikesek és a kisebbeknek segítenek haladni. Milyen klassz ötlet, igaz? Mind a kisebb, mind a nagyobb gyerek profitál belőle szerintem. A csoportos tanulást segíti a tantermek elhelyezkedése, mindenütt kis kerek asztalokat lehet látni, amit körbeülnek a tanulók- a klasszikus frontális oktatásnak nyoma nincs.

Sem Kindergartenban sem az első osztályban eddig nem találkoztam igazán osztályzatokkal, sem házi feladatokkal. Az értékelés harmadévenként történik, és inkább hasonlít egy nemzetközi cég teljesítményértékeléséhez, mint bizonyítványhoz. Kb. húsz szempontból méri a pedagógus a gyermeket, s legfőképp a gyerekek átlagához hasonlítja (  elérte, meghaladta, nem érte el, túlszárnyalta), valamint a saját maga előző teljesítményéhez. Szöveges értékelés is jár hozzá.A gyermek fejlődését nem pusztán a tanár-szülő konzultáció alkalmával szűrheti le a szülő. Minden évben van ugyanis ún. Student lead Parent-Teacher Conference is. Ez voltaképpen a gyermek által vezetett fogadóóra, ahol ő mutatja be a szülőnek éppen aktuális feladatait, tudását, készségeit. Tanárdiplomásként mondhatom, hogy ez szerintem csodálatos lehetőség arra, hogy a kicsik büszkék lehessenek elért teljesítményeikre a szüleik előtt.

 "Rendes" házi feladattal kb. 4-5-ször találkoztam, amit a gyermeknek kellett elkészíteni otthon- pl. lemérni a lépései hosszát, pénzt számolni, stb. Viszont minden áldott nap kap valamilyen kis olvasnivalót- ezek kezdő olvasóknak szánt füzetek- amelyet a szülővel együtt kell elolvasni és a szülőnek láttamoznia kell.


Az utóbbiból is kitűnik, hogy a szülők belevonódása az iskola életébe sokkal erősebb, mint amire otthon emlékeztem. A napi együttolvasás elvárása, és a szülők önkéntes munkája fontos abban, hogy a gyerek érezze-tapasztalja az otthoni és iskolai elvárások párhuzamát. Nem találkoztam olyannal, hogy a szülők a tanárok ellen "dolgoztak" volna. Sőt! Samu osztályában egy  tehetős apuka minden kedden bement olvasást gyakorolni az osztályba, egy másik anyuka pedig (aki a többi gyerekét otthon tanitotta - Homeschooling) minden péntek délután kézműves foglalkozást tartott a Kindergartenben. Ez teljesen természetes volt, mint ahogyan az is, hogy tavaly március 15-én és Hanuka alkalmával én is bementem az osztályba és megismertettem a gyerekekkel ezen ünnepeket.

Az is érdekes, hogy a tanároknak eléggé nagy szabadságuk van abban, hogy mit és hogyan tanítanak. Saját maguk írják a tantervet az évre, hétre, napra lebontva. És van egy kis összeg is, amivel gazdálkodhatnak az év során, amelyből a tantermi berendezéseket, kellékeket fedezik. Azt hiszem, ezt pedig méltán hívhatjuk annak a bizonyos "Empowerment"-nek, amiről olyan sokat beszéltünk Mo-n tréningeken, de gyakorlatilag szinte nincsen magyarországi munkahely, ahol megvalósulhatna.

További különbségek, hogy minden évben újból alkotják az osztályközösséget és minden tanévben új tanárt kapnak a lurkók. Voltaképpen az általános iskolai tanárok nem is szaktanárok, hanem pl. ötödikes tanár valaki mondjuk tizenéven át. Valamilyen szinten ezt veszteségként is el lehet könyvelni- mármint hogy nincsenek éveken át tartó osztályközösségek- egy- egy Tyúkanyó osztályfőnök vezetésével- ugyanakkor szerintem ez is az amerikai élethez készít fel. Az emberek többsége ugyanis hihetetlenül mobil, élete során többször és óriási távolságra képes költözni. És tényleg kell ehhez nemcsak rugalmasság, azon képesség is, hogy megtanuljon gyorsan beilleszkedni egy új közösségbe.

Hasonlóan furcsa, hogy nincsen folyóírástanítás sem. Számomra ez is inkább negatívumonként van jelen a mindennapjainkban (mert azért Samu megtanult és lelkesen gyakorolja, igaz, az angol típusút), de fel kell ismerni, hogy a folyóírás elvesztette gyakorlati jelentőségét mindennapjainkban, és erről lehet sírni, írni, de akkor is így van. Gyerekek már általános iskolában a gépeléssel ismerkednek meg, hiszen az Életben legtöbbször majd számítógéppel kell majd levelezniük, ez - sajnos- tény.

Ami ennél is furcsább, hogy szó szerinti értelemben napközi sincs. Az iskola- az iskolabuszok segitségével- gyakorlatilag kézből kézbe adja a kicsiket, de nem vigyáz rájuk. A mi kisvárosunkban a helyi YMCA-ban lehet megoldani a gyerekek délutáni felügyeletét- nem kevés pénzért. 

Összefoglalva: amennyire tartottam eleinte az amerikai általános sulitól, annyira örülök annak, hogy a gyerekeim ide járhatnak. Lehet, hogy az alapsuli nem ad a gyerekeknek olyan széles műveltséget és mondjuk matektudást, mint otthon. De amit cserébe kapnak, nohát az megfizethetetlen. Először is: sokkal nagyobb egészséges önbizalmat, mint odahaza. A tanárok ugyanis tényleg partnerként tekintenek rájuk, és sokkal kevésbé érzem a hierarchiát, még egy kis elsős és tanítója között is, mint otthon. Másodszor: megtanulják, hogy különbözőek vagyunk mi emberek, de ettől még nem értéktelenebb az egyik ember a másiknál. A harmadik fontos dolog, melyet az iskola ad az itteni diákok számára az az hogy VALÓBAN megkönnyíti a leendő felnőttkorukat. Azt tanulják meg, amire majd szükségük lesz (pl. hogyan kell együttdolgozni másokkal- pl. a csoportmunkák, vagy pl. az, hogy a könyvtáros drámapedagógus is egyben és rövid darabokat hoznak létre a gyerekek) Vagy miként kell érvelni az ügyedben, vagy ügyet intézni, vagy kisgyerekre vigyázni ( pl, a helyi gimi fenntart egy kis bölcsődét az épületen belül, ahol a tanárok kisgyerekeit látják el és közben a diákok bébiszitter végzettséget szerezhetnek, ami itt igen kapós meló.)

Summa summárum, lehet, hogy csak én vagyok lelkes híve és szemlélője az oktatás hozzáillesztésének a mindennapok kihívásaihoz, de van mit fejlődnie a magyar oktatásügynek. Jómagam is úgy éltem meg, hogy nem sok dolog volt, amit az általános és középiskolai tanulmányaimból felhasználtam a hétköznapok valóságában. Igaz, sosem volt mélyebb a történelmi és irodalmi műveltségem, mint az érettségi környékén, de mennyivel könnyebb lett volna a helyzetem, ha esetleg tudom, miként kell fellépnem a saját érdekemben, ha tudok gépelni, esetleg el tudok intézni valamit a közműveknél.

S ahogy mostanában látom a dolgokat messziről,  a magyar oktatásügy jelenlegi vezetésének számára az iskolák Életközelisége (ember/gyerek/szülőközelisége) sokadrangú kérdésnek tűnik...

13. Csavargás, kiszáradó ujj, cápafogsor

Most már megint irdatlan elmaradásban vagyok, már ami az események leírását követi. Igaz, ez a kora tavaszi időszak egyébként is események sorától hemzseg, győzze az ember magyarázni az aprónépnek.

Alig ér véget a Valentin napi őrület, Sami szülinapja után nemsoká' mindig eljön Purim, aztán Március 15, majd a híres Szt. Patrik nap, amit itt igen komolyan vesznek, főleg bulizás terén. És akkor nyakunkon is mindjárt mindkét Húsvét, a zsidó és a keresztény is. Purimkor bementünk a bangori zsinagógába, ahol még a rabbi is beöltözött- beduinnak, elég vicces volt. Természetesen mindkét lány Eszter királynőnek szeretett volna beöltözni, volt dolog elég:)

Március 15.-ére pedig egy napokon át tartó meló következett. Nyáron láttam egy amerikai zászlót, amit krepp-papírból készített csomócskákból ragasztottak össze. Gondoltam, megpróbálom elkészíteni a törpikkel a Kossuth címert így. Nem mondom, hogy a legszebb lett, de a miénk:)

Ezenközben beírattam öregedő leányaimat az oskolába, április 10-én lesz a szűrés (kb. iskolaérettségi vizsgálatszerű dolog). Fú, de komoly:)!!!


És akkor ráadásként múlt héten Lilla belázasodott, Sami csak úgy kissé hervasztottan, de láz nélkül viselt egy felső légutas hurutszerűséget. Aztán most kedden Gréti lázasodott be, és sajnos elég rondán köhög. Épp az imént mentem fel áttenni az ágyunkba és megint köhögéscsillapítót adni neki.

S még ha ez nem lenne elég, intézem Sami ügyeit- ld. később, a repülőjegyeinket és az itteni adózásunkat. 

Közben rájöttem, hogy a melóm sincs jó hatással a blogírásra. Sok téma jár az agyamban, főleg egy-egy hosszabb műszak alatt, sokszor le is firkantom őket, a tenyeremre, vagy fecnikre, mert ugye mást mit tehet egy úszómester ha igazából mindig a jónépet kéne pásztáznia? Dehát időm megirni itthon: nulla.

Közben az időjárás megörvendeztetett minket, tavaly ilyenkor még méternyi hó volt, tegnap pedig, 25 C, hétágra sütött a nap. Alig lehet elhinni, hogy három hete pénteken még szánkóztunk a lurkókkal.

Az általános híradások után pedig következzen egy kis ízelítő a gyerekek házatájáról.

Lillus

Ez a drága tündérlány egyszerűen hihetetlen. Szülinapján ugye elkezdett betűzni, írni, szavakat olvasni. Ma észrevettem, hogy fogja a Pán Péter cimű gyerekkönyvet, s elkezdte olvasni!!!!!!!!!! Ez hihetetlen, közben mosogattam, Gréti nagy hangon zenét hallgatott, ő meg rendületlenül ült a kanapén, s kábé 3 mondat/per óra sebességgel, magának felolvasott.

Ja, és tegnap tájékoztatott engem, hogy a százkettő  egyenlő kétszer ötven meg kettő. Mondom, jól van, Aranyanyám, integrálást mikor kezded, kilencévesen jó lesz?

Ezekkel az intellektuális csúcsokkal magasra tör benne persze a büszkeség- ez is egyfajta versengés a két iker között. És ezzel együtt, döbbenetesen önálló a lány. Ő legtöbbször nem azért hisztizik, hogy segitsél neki, hanem azért, hogy hagyd, hadd csinálja maga, amilyen lassan, úgy, de ő, EGYEDÜL. Ennek a nagy önállóságnak vannak mellékhajtásai is persze.

(Kis kitérő: az utóbbi években gondot fordítottam arra, hogy a húgomra leginkább hasonlitó apróságomra, Grétire,  külön odafigyeljek egy nagyon fontos szempontból. Ez pedig a csavargás. Nagyon jól emlékszem arra, hogy bizony ebben az életkorban (4-6 év között) többször is előfordult, hogy Hugi rendesen lelépett valahová, s idegenek hozták vissza. Akkor ez nekem nagyon tetszett egyébként, menőnek tartottam. Szülőként viszont már egyáltalán nem tartanám annak. Ezért aztán Grétin mindig is jól rajtatartottam a szemem. Dehát persze, hogy nem vele lett a muri:))))

Lilluskám néhány nappal ezelőtt eltűnt az iskolai játszótérről. Ez azért is aggasztott rögvest az első perctől, ahogy nem találtam, mert nincs teljesen körülkerítve a kert, és végül is bárki feljöhet az autóútról. Naszóval, keresem, kutatom hátha elbújt vakcsúszdában, bokorban, satöbbi. A gyerek sehol. A többi szülő is észreveszi, s hát együtt keressük, kutatjuk, legalább tiz percig. A hátamról patakhegyben csurgott az izzadság.

És ekkor, kb. jó száz méterre a játszótértől, Lillus előbukkan a tornacsarnok ajtójában, elbűvölő mosollyal orcáján. Odaszaladok hozzá, azt se tudom, megölelgessem, vagy leteremtsem. Közli: "Anya, csak elmentem pisilni a vécére." No, ezt nem hiszem el. Egy büdös kukkot nem szólt róla. Hááááááát, azért jól elmagyaráztam neki, hogy majd a szívrohamot hozta rám.......

Az egyetlen haláli poén dolog az volt közben, hogy Gréti kolléga a mászóka legmagasabb pontján trónolt, míg kerestük Lillát, s folyamatosan, kb. szásszor üvöltötte teli torokból: "Lilla, ez már nem vicces!"

Gréti

Mostanában többet voltam a világ egyik -közmegállapodás szerint is - legcukibb gyerekével, sajnos a láz miatt. Dumaláda nénit tényleg receptre kéne felírni, tőle még a legsavanyúbb Jóska is felvidulna.

Egy kis szösszenet a hétről. Egyik nap a verandát kezdtük takaritani, s megkértem a lyányaimat, hogy válogassák át a cipőiket, mindegyiket próbálják fel, hogy jó-e és tegyék kupacokba. Néhány perc múlva kinézek: Lillus lelkesen próbálgat.  Grétikém meg áll, és - minő meglepetés- szopja az ujját. Fú, mondom: "Hátte, mért nem segitesz, Kismókus?" Erre a válasz: "Anya, dehát kiszárad, ha nem szopom!" Na, most ekkor próbáld meg megőrizni fegyelmező zordon anyai arcszerkezetedet. Nekem nem sikerült, mondhatom:)

Mostanában rákapott az éneklésre. Gyakorlatilag egy-kétszeri hallás után dallamot, szöveget nagyon jól meg tud jegyezni. Akár Omega számról (Fekete pillangó), akár amerikai slágerről (Dream a little dream of me), akár magyar nótáról van szó (Esik eső, Tavaszi szél). A táncos kedvéről már írtam régebben, egyszerűen benne van a bugi ebben a gyerekben, na:)

És emellett a rajzai. Annyit mondok, hogy annyi lendület van bennük, hogy az hihetetlen. Fogja a tollát, ceruzáját és egyetlen vonallal penderít akármit. De tényleg, MINDENT le tud rajzolni. Mint egy kicsi karikaturista:)

Samu Vitéz

Őt most a végére hagytam, sokat jár a fejemben, hogyan tudnék neki segíteni. Ugyanis az utóbbi időben- kb. két hónapja- szokatlan dolgokat észleltünk nála. Eddig is irtó kemény elvárásai voltak önmagával szemben a kislegénynek, s volt olyan, hogyha nem sikerült neki valami, hát akkor gyorsan eltört a mécses.

Mostanában azonban ez a bizonyos mécses igen gyakran törik el. Mondjuk naponta, és ehhez hozzájárul, valamilyen felszíni feszültség, nyugtalanság. Keveset alszik, korán ébred. Egyébként is sápatag ilyentájt, de most még karikásabb az a gyönyörű szeme.

Tudom-tudom, hogy ez egy ilyen életkor, s tanulmányaimból is emlékszem, hogy bizony a figyelemzavar, hiperaktivitás is ilyenkor kezd jelentkezni.  S ráadásul Sami irtó érzékeny gyerek, ezt mutatja például az a kis nyírfadarabra írt levélke, amit Laci papának írt mult hétvégén, mikor megtudta, hogy nagyon megfázott.

A fentiek még nem ütnék ki teljesen a biztosítékot, de az sajnos igen, hogy sokszor a mérgét a húgain tölti ki. Magyarul: üt-vág, teljesen ok nélkül, csak a saját tehetetlensége okán. Ezt ugye többször tisztáztuk már vele, hogy ez nem megy így a mi családunkban, de sajnos sokszor ismétli.  (Érdekes, hogy pirinyóként nem tette ezt....)

Átmentem a szomszédunkhoz, aki fejlesztőként dolgozik a szomszédos városka általános sulijában, ő mondott egy-két tanácsot. Többek között, hogy bátran szóljak az osztályfőnökének. Ezt meg is tettem. Következő héten már beszervezte Saminak az iskolai tanácsadót, s remélhetőleg jövő héten kis kupaktanácsot tartunk, melynek tagjai: az osztályfőnök, a tanácsadó, Samu tehetségfejlesztő pedagógusa és én. Ez a hatékonyság és gyorsaság, amivel itt az ilyen ügyeket kezelik, mai napig megdöbbentő számomra.

Közben tegnap egy új dolog történt, amire már hónapok óta vár az Érintett. Be kell látni, hogy Sami későn érő gyerek, már, ami a testi dolgokat illeti. Az első foga majd egyévesen jött ki, későn kezdett járni, lassan nő, stb. Ő az egyetlen gyerek az osztályban, akinek még nem esett ki foga. Gondolhatjátok, hogy várja már, mint Messiást.

Vacsora közben arra panaszkodott, hogy fáj a foga. Mondom neki, hogy jöjjön a fényre, hadd nézzem meg. S találjátok ki, mit láttam? Képzeljétek, most egyszerre 22 foga van a fiúnak, mert az alsó őrlői mögött egy második sorban kijöttek a csipkés kis maradó fogai, tisztára mint a cápáknak! De a tejfogak meg sem moccannak, úgy állnak mint a cövek. Ilyet életemben nem láttam még, komolyan. Remélem, hogy nem kell kihúzni.

S a végére egy kis vicces dolog Róla. Mióta megnéztük a Tintin filmet (Spielberg új mozija, nagyon ajánlom:))), Samu rákapott a régi-régi Tintin képregényekre. Múlt hétvégén, mikor családunk összes tagja a jó kis délutáni szunyát élvezte, Samu 149 (!!!) oldalt olvasott el az egyikből. Közben elől csavargathatta a haját, mert a végére totál úgy nézett ki, mint a főszereplő Tintin:)

Tulajdonképpen tényleg hasonlít:)
No, le a kalappal, ha idáig eljutottál kedves Olvasó. Be is fejezem, jóccakát!
E.

12. Civil kezdeményezések itt.

A játszótér projektről már írtam két bejegyzéssel ezelőtt itt, azóta a Bar Harbor Önkormányzata megfejelte az eddigieket még majdnem 9000 dolcsival, ami nem olyan sok, de több, mint a semmi.

Most három másik kezdeményezésről szeretnék nektek írni, melyekből sokat lehet szerintem tanulni.

Csütörtök délután mentünk Samuval az oviba a csajokért. Közben írtó erős szél fújt, azt hittem mindjárt minket is elrepít. Minket ugyan nem, de egy betonnehezékkel (!) kitámasztott táblát felkapott a szél s a katolikus templom mellől átrepítette az utca másik oldalára, még jó, hogy nem jött egy autó sem akkor. Mi fogtuk ezt a táblát és bevittük a templomba. Ott éppen vacsorához készülődtek a közösségi helységben és egy szimpi úr szólt, hogy ha visszafelé jövünk, akkor ugorjunk be enni. No, több se kellett gondolhatjátok az három igen torkos gyerekemnek, beugrottunk:)

Kiderült, hogy ez az illető (kiderült, hogy a helyi főiskola egyik tanára) minden héten megkapja a helyi szupermarket által kidobásnak ítélt élelmiszert. S ebből ő és barátai csütörtökönként leveseket főznek, illetve felkínálják a helyi közösségnek- ingyen. Recycling projektnek nevezik magukat viccesen. De voltaképpen számomra is megdöbbentő volt az a óriási mennyiségű áru, ami egyébként szemét lenne, ha nem fogyasztanák ily módon el. Szerintem nagyon jó ötlet, hiszen az áruk 95%-nak semmi baja.

A másik egy még viccesebb- és nagyon eszes- ötlet. Frock Swap a neve. Ezt minden tavasz elején megrendezik az egyik helyi tornastúdióban. Mindenkit szívesen várnak, de persze csajok jönnek. Belépő 10 dolcsi és a megunt, de szép állapotú ruháid. Ezeket szépen elhozod, szépen kiakasztod és utána te is válogathatsz a többiekéből. Nem vagyok én egy nagy ruhavásárló maca, dehát itt, ahol a legközelebbi bevásárlóközpont másfél óra autóval, és egy pár zokniért is be kell menned a szárazföldre, nagyon ki vagyok "éhezve" néhány új darabra, na. (Az asszonynép itt egyébként jórészt internetről, katalógusokból rendel ruhát egyébként.)

Szereztem is 4 pólót, egy pulcsit, egy nyári elegáns ruhát, egy sálat és egy farmerszoknyát:) Soha rosszabbat! Ja, azt még elfelejtettem emliteni, hogy ez nemcsak egy szokásos vásárlás volt, hisz a "Vevők" és "eladók" többségét ismeri az ember, cseveg velük és ráadásul, jóféle borok, sajtok, sütik, és egyéb csemegék marasztalják az embert. Az összegyűlt 10 dollárokból a helyi nőorvosi rendelő felújítására gyűjtenek egyébként.

Az utolsó, amiről még szeretnék egy pár jó szót ejteni a Common Good Soup Kitchen névre hallgat. Szigetünk átellenes, nem igazán felkapott, annál inkább szegényebb részén elhelyezkedő óceánparti motelben rendezik meg. Telente- értsd szezonon kivűl-, melynek végére itt mindenki legatyásodik és elege lesz a sötétből és a semmittevésből- csütörtök délben és szombatonként délután programokat szerveznek ide. Néhány dollár belépődíjért élő zenét hallgathatsz ( folktól bluesig, rocktól popig akármi), vagy egyéb szórakozásban (pl. tavaly bűvészshow is volt) lehet részed és közben önkiszolgálva meg is vacsorázhatsz. Ma este a főiskolások főztek, nemzetközi fogásokat- mindenki a saját ízeit. Bogi haverunk volt a főfelelős, úgyhogy finom gulyásleves is volt:) De más programok is vannak: pl. egészséges ételfőző tanfolyam.

A hely maga belülről eléggé lepattant, kb. mint egy napközis tábor menzája, de a hangulat klassz, és mindig van ismerős:) Arról nem is beszélve, hogy a kölykök nem zavaró tényezők, hanem elvárt vendégek és játékok is várják őket.) Szóval ez is egy remek ötlet, nemcsak a helyi alapanyagok, és a szegények egészséges táplálása miatt, hanem pompás közösségteremtő kezdeményezés.

Az itt töltött idő alatt - és ezt a fenti három kezdeményezés is alátámasztja- az emberek FELNŐTTEK. Nem gondolják azt, hogy Állam bácsi/önkormányzat majd megold dolgokat helyettük. (Egyébként lehet, hogy megold, csak beláthatatlan időn belül). A helyi adó kevés, még jó, hogy az oskolának jut, ez fontos is persze, mert ha jóhírű az általános suli akkor több ember költözik a környékre. Tehát nem sokat adóznak, hanem sokat adományoznak. És sokkal-de sokkal kezdeményezőkészebbek. Az ún. fundraising (kb. kalapozás egy jó ügyért) teljesen mindennapi jelenség, és sok non-profit cégnél külön részlegben szakértők foglalkoznak ezzel, abszolút nem esik le az aranygyűrű az ujjukról.

Szóval: van mit tanulni. Nem sajnálkozni, nem panaszkodni, hanem, ha bajod van, tenni a boldogulásodért. Ez csak egy piciny része ennek világnak, de sokat elárul.