2011. december 26., hétfő

Egy- Újratöltve

Szeretettel köszöntök mindenkit itt:)
Úgy döntöttem, hogy átköltöztetem a blogot. Lehet, hogy barátságtalan húzás a magyar blogszerver felé, de a néhány héttel ezelőtti szerver-összeesés kissé megrázott. Jobb a békesség.

Nehéz most újrakezdeni, mert nagyon sok nap-hét.hónap kimaradt. Úgy gondolom most, hogy amikor lesz kis időcském, akkor lassanként bepótolgatom.

Elöljáróban annyit, hogy  Karácsony másnapja van, csendesek az utcák és minden fehér Bar Harborban. Reggel kimentünk sétálni, rendesen csikorgott a hó a csizmatalpak alatt:)

Mintegy megemlékezésképp az elműlt hónapokról csak annyit, hogy október 25. táján letettem a lantot a szállodában, ugyanis bezárt. Jövő áprilisig a kutya se jár arrafelé...:(

De nem tétlenkedtünk, hiszen november 1.-én már Bostonba érkeztünk Grétivel, ahol egy szkleroterápiának nevezett eljárást végzett rajta egy orvos. (Kb. másfél éve volt egy keményedés a talpán, amiről kiderült, hogy egy vénának a rendellenes duzzanata.) A procedúra három óra volt, persze elaltatták közben. Utána pár napig nem állt rá, megint babakocsiztunk. Majd jópár hét következett, amikor is azt hittem, hogy már jól gyógyul a műtét helye. Kb. egy hónappal utána viszont egy jó kétcenti átmérőjű rágógumi-buborékszerű hólyag keletkezett rajta, ami először is rettenetesen feszítette Szegénykémet, emiatt eléggé ki volt borulva, másrészt persze megint nem állt rá. A hólyag 10 nap után szívódott fel, most egyre jobban van Gréti. Jövő héten megyünk vissza Bostonba felülvizsgálatra.

Hogy semmiképpen se tétlenkedjem a téli hónapok alatt persze, folyamatosan néztem a munkalehetőségeket. A Kórházban, ahol önkénteskedtem tavaly, meg is pályáztam egy állást, de sajnos több kör után egy fiatal fiút választottak, én csak a második lehettem a listán.

Utána felajánlották a méltán népszerű :) Bangor Daily News ( a helyi napilap) Bar Harbori nagyreményű kézbesítői pozicióját. Miután megtudtam, hogy ezért a hét 6 napján reggel 3 körül kéne felkelni, s a fizetség igencsak csökevényes, őszintén megmondom, hogy visszavontam a jelentkezésemet.

Újabb lehetőség igérkezett a helyi YMCA-nél, ahol Life Guard-okat kerestek. Ide is jelentkeztem, persze mindenféle végzettség nélkül. Csak annyit tudtam, hogy tudok úszni:) Kiderült, hogy le kell tenni 4 vizsgát, de ennek kifejezetten örülök, mert ezek között benne van a kórházi állásokhoz is kötelező újraélesztő és elsősegély tanfolyam. Most üres óráimban ezeket nyűvöm, könyvek és nemrég kézhez kapott DVD-k formájában.

Gyerekeknek vakáció van, s erre családunknak nagy szüksége is van. Az utóbbi egy hét annyira sűrű volt, hogy azt sem tudtam már, hogy kinek mit sütök, hova készülödünk oly sebesen:) Hétfőn sütivásárra a Sami sulijába kellett sütni. Kedden Hanukkáról meséltem a kispajtiknak a suliban, oda latkét ( magyarul tócsnit). Kedd délután az utolsó idei  táncórára kellett vinni sütit. Szerdán a csajokkal az oviban Hanukáztunk, oda kalácsot vittem. CSütörtökön reggel Saminak KArácsonyi Koncert, délután lányoknak ovis Karácsony..... Onnan mentünk Hanuka buliba az erdőbe, oda egy óriási fazék magyaros lencselevest vittem. Pénteken már nyugi volt, csak az esti Téli Napfordulós Jógabuliba vittünk kaját......

Ja, mondanom sem kell, emellett a karácsonyi- hanukai ajándék készités és vásár, valamint a rengeteg képeslap postázása is kézben volt tartva- általam:)))) De talán sikerült is időben feladni őket- most már tudom, hogy nem minden, sajnos.

A gyerekeknek külön bejegyzést irogatok, addig is Mindenkinek további kellemes napokat és Boldog Új Esztendőt:)

Szeretettel,
Eszter


UI: Képeket lehet böngészni az utóbbi napokról itt.