2012. március 28., szerda

14. Az ámerikai oskolárul

Előrebocsátom, hogy vagyok olyan öreg, hogy nem ismerem már, mi történik manapság a magyar általános iskolákban. S gyerekeim sem járnak beléjük, tehát nincsen közvetlen tapasztalatom, csak némi sejtésem. Mindezek miatt összehasonlítani nem áll módomban  magyar és amerikai alapiskolákat. Sőt, az is nagy különbség, hogy Budapesten Samu fiam egy régi, budai általános suliba járna, itt meg a világ másik végén egy csendes kisvároséba.

Mégis, vannak, lettek tapasztalataim, s most eljutottam odáig, hogy megosszam Veletek.

Talán a legfontosabb jelző, amivel illethetném az itteni tapasztalataimat az az emberközeliség. Gyerekközeli és felnőttközeli az iskola. Szereti és elfogadja a különböző gyerekeket a lehető legkülönbözőbb szüleikkel együtt, és megpróbál együttműködni velük. És emberközeli azért is, mert Életközeli. Olyan dolgokat tanulnak a lurkók, amelyek praktikusak, hasznosak, érdekli őket és valóban felkészíti őket a nagybetűs Életre.

A magyarországi tapasztalataimtól eltér, hogy minden értelmes családos ember úgy próbál meg lakhelyet keresni, hogy a helyi állami/önkormányzati iskola (public school) jóhírű legyen. Ez ugyanis ingyen van, eltérően a magániskoláktól, amit viszont csak kevesek engedhetnek meg maguknak. S mindez azért, mert nincsen lacafaca, oda kell beiratkozni, ahová helyileg tartozol. Abban sincs lacafaca, hogy mikor kell beiratkozni. Ez eltérhet államonként, de itt minden évben az október 15. előtt 5. évüket betöltöttek kezdhetik meg az iskolai tanulmányaikat. Nincs visszafogás, vagy előre engedés, nincs olyan hogy valaki 8 évesen elsős. A harmadik dolog, amiben nincs kecmec, az a tanárválasztás. Ugyanis ez is ismeretlen fogalom. Az igazgató (principal) állítja össze az osztályokat, ahol az egyetlen szempont, hogy minél vegyesebbek legyenek az osztályok.

A fentiekből adódóan nagy szerepe van a szűrésnek. Ez olyasmi, mint otthon az iskolaérettségi vizsgálat, de ezt nem független személyek, hanem a leendő tanítók végzik. Igy is jobban megismerik az apróságokat mind a szövegértés, betűfelismerés, számolás, gondolkodás, érzelmi érettség, temperamentum, mind a nagy és kismozgásos fejlődés terén. És ennek az iskolaérettségi próbának nincsenek " vesztesei", ugyanis mindenkit felvesznek az iskolába- még abban az esetben is, ha enyhébb-súlyosabb gondjai vannak pl. autizmus, Down-kór, stb. Valószínűleg ez az igazi integráció. A pedagógusnak az osztályok vegyessége-színessége (értelmi érettség, nemek, kifelé/befelé fordulás, testi érettség, stb. terén) sokkal intenzívebb felkészülést igényelhet gondolom, bár az is igaz, hogy az osztálylétszámok jóval alacsonyabbak (15-16 fő).

Maga az iskolába kerülés egy többé-kevésbé sima út. Bizonyára van itt is, akiknek nehézséget okoz a hirtelen kezdődő elvárásoknak való megfelelés- gondolok itt azon gyerekekre, akik ötéves koruk előtt nem jártak közösségbe, és itt vannak ilyenek nagyszámban. Ugyanakkor az óvoda sokkal struktúráltabb intézménynek tűnik, mint a hazai. Itt gyakorlatilag az óvodába kerülés óta kezdenek a gyerekek a betűkkel és számokkal ismerkedni. Minden napra van valamilyen foglalkozás ütemezve, nem csupán szabad játékból áll az életük. Ez nekem először eléggé idegennek tűnt. Magyarországon ugyanis legfőbb kincsként tartják számon a szakemberek a szabad játékot az iskolakezdésig. Tehát Lillus nincs egyedül azzal hogy ötévesen elkezdett olvasni, sőt.

Ötévesen tehát a kisember bekerül az iskolába, ahol az első évet az ún. Kindergartenben járja. Ez egy iskolai előkészitő osztály. A napirend, a helyszín, a tanár-diák felállás és főleg az ismeretátadás miatt azonban jobban hasonlít az iskolára, mint az óvodára. Tehát mire elsős lesz a gyermek, szinte észrevétlenül beszippantja magába az iskola hangulatát, elvárásait, napirendjét, ritmusát. Az egész folyamat hihetetlenül fokozatos, és emiatt szimpatikus számomra.

Magyarországon jópár ismerősöm most iskolázza be a gyermekét, és óriási fejfájásai vannak. Az eddig megemlített dolgok közül szerintem főleg az utóbbi, a fokozatosság hiánya miatt. Otthon fájóan hiányzik a fokozatosság. Az óvoda a szabad játékkal, és időrenddel nagy ellentétben áll az iskolai magas teljesítményelvárásokkal.

Ez a fokozatosság az amerikai szülőknek is fontos. Általában is észrevételem, hogy sokkal lazábbak az általam ismert amerikai szülők, de ebből a szempontból szerencsésebbek is. Az Élet egyik fontos fordulópontjának (rite of passage) tekintik, de nem csinálnak belőle olyan hisztit szerintem, mint odahaza. Az anyukák legtöbbje persze elmorzsol néhány könnycseppet, mikor útjára engedi először kisdedét az iskolába, és ez természetes is. Ugyanakkor a mamák számára is újból kinyílik a világ. Hiszen innentől kezdve nem kell fizetni a gyermekellátásért, így főként ha már a legkisebb gyereke is iskolás lesz, új távlatok nyílhatnak számára. (Itt a nők többsége vagy otthon marad a gyereke 5. évéig vagy 2-3 hónappal a megszületése után visszaáll a munkába, miután az anyasági segély ismeretlen fogalom.)

Az átlagos iskolanap is másként telik. Minden nap ún. Circle Time-mal indul 8.15 körül (körben leülnek, megbeszélik milyen nap van, ki hogy jött iskolába, bemelegednek, megbeszélik az aznapi teendőket, elmondják a Pledge-t (Pledge of Allegiance), ilyesmi). Utána minden reggel olvasás és írás gyakorlás van. Nincsenek "órák" és "tízpercek", inkább hosszabb, játékosabb foglalkozások és félórás-órás szünetek háromszor egy nap. EBéd után pedig számolás, tudomány, könyvtári, zene, testnevelés, számítógép és guidance foglalkozások (kb. olyasmi, mint otthon az osztályfőnöki óra, megtanulják a társas együttműködés szabályait, illemet, erőszakmentes beszédet, magukért való kiállást, hasonlók) Az iskola kb. délután 3-ig tart.

A már fentebb leírt sokszínűség fontos eleme a nevelésnek. Samu első iskolanapján a táblára  következő mondat volt felírva: "You are special." Szerintem ez nagyon jellemző. Sok rosszat is el lehet mondani az amerikai iskolarendszerről, de az biztos, hogy előtérbe helyezik a gyermekek egyéniségét. A tanítás szinte minden témában kiscsoportokban, kettesével-hármasával történik. Az olvasás képességében például óriási nagy különbségek lehetnek ebben a korban, ez a módszer nyilván segít ebben. Pl. pont olvasás terén tanulópárok különböző osztályokból is kikerülnek. Samunak két ilyen "Reading Buddy"-ja is van, ők harmadikosok-negyedikesek és a kisebbeknek segítenek haladni. Milyen klassz ötlet, igaz? Mind a kisebb, mind a nagyobb gyerek profitál belőle szerintem. A csoportos tanulást segíti a tantermek elhelyezkedése, mindenütt kis kerek asztalokat lehet látni, amit körbeülnek a tanulók- a klasszikus frontális oktatásnak nyoma nincs.

Sem Kindergartenban sem az első osztályban eddig nem találkoztam igazán osztályzatokkal, sem házi feladatokkal. Az értékelés harmadévenként történik, és inkább hasonlít egy nemzetközi cég teljesítményértékeléséhez, mint bizonyítványhoz. Kb. húsz szempontból méri a pedagógus a gyermeket, s legfőképp a gyerekek átlagához hasonlítja (  elérte, meghaladta, nem érte el, túlszárnyalta), valamint a saját maga előző teljesítményéhez. Szöveges értékelés is jár hozzá.A gyermek fejlődését nem pusztán a tanár-szülő konzultáció alkalmával szűrheti le a szülő. Minden évben van ugyanis ún. Student lead Parent-Teacher Conference is. Ez voltaképpen a gyermek által vezetett fogadóóra, ahol ő mutatja be a szülőnek éppen aktuális feladatait, tudását, készségeit. Tanárdiplomásként mondhatom, hogy ez szerintem csodálatos lehetőség arra, hogy a kicsik büszkék lehessenek elért teljesítményeikre a szüleik előtt.

 "Rendes" házi feladattal kb. 4-5-ször találkoztam, amit a gyermeknek kellett elkészíteni otthon- pl. lemérni a lépései hosszát, pénzt számolni, stb. Viszont minden áldott nap kap valamilyen kis olvasnivalót- ezek kezdő olvasóknak szánt füzetek- amelyet a szülővel együtt kell elolvasni és a szülőnek láttamoznia kell.


Az utóbbiból is kitűnik, hogy a szülők belevonódása az iskola életébe sokkal erősebb, mint amire otthon emlékeztem. A napi együttolvasás elvárása, és a szülők önkéntes munkája fontos abban, hogy a gyerek érezze-tapasztalja az otthoni és iskolai elvárások párhuzamát. Nem találkoztam olyannal, hogy a szülők a tanárok ellen "dolgoztak" volna. Sőt! Samu osztályában egy  tehetős apuka minden kedden bement olvasást gyakorolni az osztályba, egy másik anyuka pedig (aki a többi gyerekét otthon tanitotta - Homeschooling) minden péntek délután kézműves foglalkozást tartott a Kindergartenben. Ez teljesen természetes volt, mint ahogyan az is, hogy tavaly március 15-én és Hanuka alkalmával én is bementem az osztályba és megismertettem a gyerekekkel ezen ünnepeket.

Az is érdekes, hogy a tanároknak eléggé nagy szabadságuk van abban, hogy mit és hogyan tanítanak. Saját maguk írják a tantervet az évre, hétre, napra lebontva. És van egy kis összeg is, amivel gazdálkodhatnak az év során, amelyből a tantermi berendezéseket, kellékeket fedezik. Azt hiszem, ezt pedig méltán hívhatjuk annak a bizonyos "Empowerment"-nek, amiről olyan sokat beszéltünk Mo-n tréningeken, de gyakorlatilag szinte nincsen magyarországi munkahely, ahol megvalósulhatna.

További különbségek, hogy minden évben újból alkotják az osztályközösséget és minden tanévben új tanárt kapnak a lurkók. Voltaképpen az általános iskolai tanárok nem is szaktanárok, hanem pl. ötödikes tanár valaki mondjuk tizenéven át. Valamilyen szinten ezt veszteségként is el lehet könyvelni- mármint hogy nincsenek éveken át tartó osztályközösségek- egy- egy Tyúkanyó osztályfőnök vezetésével- ugyanakkor szerintem ez is az amerikai élethez készít fel. Az emberek többsége ugyanis hihetetlenül mobil, élete során többször és óriási távolságra képes költözni. És tényleg kell ehhez nemcsak rugalmasság, azon képesség is, hogy megtanuljon gyorsan beilleszkedni egy új közösségbe.

Hasonlóan furcsa, hogy nincsen folyóírástanítás sem. Számomra ez is inkább negatívumonként van jelen a mindennapjainkban (mert azért Samu megtanult és lelkesen gyakorolja, igaz, az angol típusút), de fel kell ismerni, hogy a folyóírás elvesztette gyakorlati jelentőségét mindennapjainkban, és erről lehet sírni, írni, de akkor is így van. Gyerekek már általános iskolában a gépeléssel ismerkednek meg, hiszen az Életben legtöbbször majd számítógéppel kell majd levelezniük, ez - sajnos- tény.

Ami ennél is furcsább, hogy szó szerinti értelemben napközi sincs. Az iskola- az iskolabuszok segitségével- gyakorlatilag kézből kézbe adja a kicsiket, de nem vigyáz rájuk. A mi kisvárosunkban a helyi YMCA-ban lehet megoldani a gyerekek délutáni felügyeletét- nem kevés pénzért. 

Összefoglalva: amennyire tartottam eleinte az amerikai általános sulitól, annyira örülök annak, hogy a gyerekeim ide járhatnak. Lehet, hogy az alapsuli nem ad a gyerekeknek olyan széles műveltséget és mondjuk matektudást, mint otthon. De amit cserébe kapnak, nohát az megfizethetetlen. Először is: sokkal nagyobb egészséges önbizalmat, mint odahaza. A tanárok ugyanis tényleg partnerként tekintenek rájuk, és sokkal kevésbé érzem a hierarchiát, még egy kis elsős és tanítója között is, mint otthon. Másodszor: megtanulják, hogy különbözőek vagyunk mi emberek, de ettől még nem értéktelenebb az egyik ember a másiknál. A harmadik fontos dolog, melyet az iskola ad az itteni diákok számára az az hogy VALÓBAN megkönnyíti a leendő felnőttkorukat. Azt tanulják meg, amire majd szükségük lesz (pl. hogyan kell együttdolgozni másokkal- pl. a csoportmunkák, vagy pl. az, hogy a könyvtáros drámapedagógus is egyben és rövid darabokat hoznak létre a gyerekek) Vagy miként kell érvelni az ügyedben, vagy ügyet intézni, vagy kisgyerekre vigyázni ( pl, a helyi gimi fenntart egy kis bölcsődét az épületen belül, ahol a tanárok kisgyerekeit látják el és közben a diákok bébiszitter végzettséget szerezhetnek, ami itt igen kapós meló.)

Summa summárum, lehet, hogy csak én vagyok lelkes híve és szemlélője az oktatás hozzáillesztésének a mindennapok kihívásaihoz, de van mit fejlődnie a magyar oktatásügynek. Jómagam is úgy éltem meg, hogy nem sok dolog volt, amit az általános és középiskolai tanulmányaimból felhasználtam a hétköznapok valóságában. Igaz, sosem volt mélyebb a történelmi és irodalmi műveltségem, mint az érettségi környékén, de mennyivel könnyebb lett volna a helyzetem, ha esetleg tudom, miként kell fellépnem a saját érdekemben, ha tudok gépelni, esetleg el tudok intézni valamit a közműveknél.

S ahogy mostanában látom a dolgokat messziről,  a magyar oktatásügy jelenlegi vezetésének számára az iskolák Életközelisége (ember/gyerek/szülőközelisége) sokadrangú kérdésnek tűnik...

2012. március 24., szombat

13. Csavargás, kiszáradó ujj, cápafogsor

Most már megint irdatlan elmaradásban vagyok, már ami az események leírását követi. Igaz, ez a kora tavaszi időszak egyébként is események sorától hemzseg, győzze az ember magyarázni az aprónépnek.

Alig ér véget a Valentin napi őrület, Sami szülinapja után nemsoká' mindig eljön Purim, aztán Március 15, majd a híres Szt. Patrik nap, amit itt igen komolyan vesznek, főleg bulizás terén. És akkor nyakunkon is mindjárt mindkét Húsvét, a zsidó és a keresztény is. Purimkor bementünk a bangori zsinagógába, ahol még a rabbi is beöltözött- beduinnak, elég vicces volt. Természetesen mindkét lány Eszter királynőnek szeretett volna beöltözni, volt dolog elég:)

Március 15.-ére pedig egy napokon át tartó meló következett. Nyáron láttam egy amerikai zászlót, amit krepp-papírból készített csomócskákból ragasztottak össze. Gondoltam, megpróbálom elkészíteni a törpikkel a Kossuth címert így. Nem mondom, hogy a legszebb lett, de a miénk:)


Ezenközben beírattam öregedő leányaimat az oskolába, április 10-én lesz a szűrés (kb. iskolaérettségi vizsgálatszerű dolog). Fú, de komoly:)!!!


És akkor ráadásként múlt héten Lilla belázasodott, Sami csak úgy kissé hervasztottan, de láz nélkül viselt egy felső légutas hurutszerűséget. Aztán most kedden Gréti lázasodott be, és sajnos elég rondán köhög. Épp az imént mentem fel áttenni az ágyunkba és megint köhögéscsillapítót adni neki.

S még ha ez nem lenne elég, intézem Sami ügyeit- ld. később, a repülőjegyeinket és az itteni adózásunkat. 

Közben rájöttem, hogy a melóm sincs jó hatással a blogírásra. Sok téma jár az agyamban, főleg egy-egy hosszabb műszak alatt, sokszor le is firkantom őket, a tenyeremre, vagy fecnikre, mert ugye mást mit tehet egy úszómester ha igazából mindig a jónépet kéne pásztáznia? Dehát időm megirni itthon: nulla.

Közben az időjárás megörvendeztetett minket, tavaly ilyenkor még méternyi hó volt, tegnap pedig, 25 C, hétágra sütött a nap. Alig lehet elhinni, hogy három hete pénteken még szánkóztunk a lurkókkal.

Az általános híradások után pedig következzen egy kis ízelítő a gyerekek házatájáról.

Lillus



Ez a drága tündérlány egyszerűen hihetetlen. Szülinapján ugye elkezdett betűzni, írni, szavakat olvasni. Ma észrevettem, hogy fogja a Pán Péter cimű gyerekkönyvet, s elkezdte olvasni!!!!!!!!!! Ez hihetetlen, közben mosogattam, Gréti nagy hangon zenét hallgatott, ő meg rendületlenül ült a kanapén, s kábé 3 mondat/per óra sebességgel, magának felolvasott.

Ja, és tegnap tájékoztatott engem, hogy a százkettő  egyenlő kétszer ötven meg kettő. Mondom, jól van, Aranyanyám, integrálást mikor kezded, kilencévesen jó lesz?

Ezekkel az intellektuális csúcsokkal magasra tör benne persze a büszkeség- ez is egyfajta versengés a két iker között. És ezzel együtt, döbbenetesen önálló a lány. Ő legtöbbször nem azért hisztizik, hogy segitsél neki, hanem azért, hogy hagyd, hadd csinálja maga, amilyen lassan, úgy, de ő, EGYEDÜL. Ennek a nagy önállóságnak vannak mellékhajtásai is persze.

(Kis kitérő: az utóbbi években gondot fordítottam arra, hogy a húgomra leginkább hasonlitó apróságomra, Grétire,  külön odafigyeljek egy nagyon fontos szempontból. Ez pedig a csavargás. Nagyon jól emlékszem arra, hogy bizony ebben az életkorban (4-6 év között) többször is előfordult, hogy Hugi rendesen lelépett valahová, s idegenek hozták vissza. Akkor ez nekem nagyon tetszett egyébként, menőnek tartottam. Szülőként viszont már egyáltalán nem tartanám annak. Ezért aztán Grétin mindig is jól rajtatartottam a szemem. Dehát persze, hogy nem vele lett a muri:))))

Lilluskám néhány nappal ezelőtt eltűnt az iskolai játszótérről. Ez azért is aggasztott rögvest az első perctől, ahogy nem találtam, mert nincs teljesen körülkerítve a kert, és végül is bárki feljöhet az autóútról. Naszóval, keresem, kutatom hátha elbújt vakcsúszdában, bokorban, satöbbi. A gyerek sehol. A többi szülő is észreveszi, s hát együtt keressük, kutatjuk, legalább tiz percig. A hátamról patakhegyben csurgott az izzadság.

És ekkor, kb. jó száz méterre a játszótértől, Lillus előbukkan a tornacsarnok ajtójában, elbűvölő mosollyal orcáján. Odaszaladok hozzá, azt se tudom, megölelgessem, vagy leteremtsem. Közli: "Anya, csak elmentem pisilni a vécére." No, ezt nem hiszem el. Egy büdös kukkot nem szólt róla. Hááááááát, azért jól elmagyaráztam neki, hogy majd a szívrohamot hozta rám.......

Az egyetlen haláli poén dolog az volt közben, hogy Gréti kolléga a mászóka legmagasabb pontján trónolt, míg kerestük Lillát, s folyamatosan, kb. szásszor üvöltötte teli torokból: "Lilla, ez már nem vicces!"

Gréti



Mostanában többet voltam a világ egyik -közmegállapodás szerint is - legcukibb gyerekével, sajnos a láz miatt. Dumaláda nénit tényleg receptre kéne felírni, tőle még a legsavanyúbb Jóska is felvidulna.

Egy kis szösszenet a hétről. Egyik nap a verandát kezdtük takaritani, s megkértem a lyányaimat, hogy válogassák át a cipőiket, mindegyiket próbálják fel, hogy jó-e és tegyék kupacokba. Néhány perc múlva kinézek: Lillus lelkesen próbálgat.  Grétikém meg áll, és - minő meglepetés- szopja az ujját. Fú, mondom: "Hátte, mért nem segitesz, Kismókus?" Erre a válasz: "Anya, dehát kiszárad, ha nem szopom!" Na, most ekkor próbáld meg megőrizni fegyelmező zordon anyai arcszerkezetedet. Nekem nem sikerült, mondhatom:)

Mostanában rákapott az éneklésre. Gyakorlatilag egy-kétszeri hallás után dallamot, szöveget nagyon jól meg tud jegyezni. Akár Omega számról (Fekete pillangó), akár amerikai slágerről (Dream a little dream of me), akár magyar nótáról van szó (Esik eső, Tavaszi szél). A táncos kedvéről már írtam régebben, egyszerűen benne van a bugi ebben a gyerekben, na:)

És emellett a rajzai. Annyit mondok, hogy annyi lendület van bennük, hogy az hihetetlen. Fogja a tollát, ceruzáját és egyetlen vonallal penderít akármit. De tényleg, MINDENT le tud rajzolni. Mint egy kicsi karikaturista:)



Samu Vitéz

Őt most a végére hagytam, sokat jár a fejemben, hogyan tudnék neki segíteni. Ugyanis az utóbbi időben- kb. két hónapja- szokatlan dolgokat észleltünk nála. Eddig is irtó kemény elvárásai voltak önmagával szemben a kislegénynek, s volt olyan, hogyha nem sikerült neki valami, hát akkor gyorsan eltört a mécses.

Mostanában azonban ez a bizonyos mécses igen gyakran törik el. Mondjuk naponta, és ehhez hozzájárul, valamilyen felszíni feszültség, nyugtalanság. Keveset alszik, korán ébred. Egyébként is sápatag ilyentájt, de most még karikásabb az a gyönyörű szeme.

Tudom-tudom, hogy ez egy ilyen életkor, s tanulmányaimból is emlékszem, hogy bizony a figyelemzavar, hiperaktivitás is ilyenkor kezd jelentkezni.  S ráadásul Sami irtó érzékeny gyerek, ezt mutatja például az a kis nyírfadarabra írt levélke, amit Laci papának írt mult hétvégén, mikor megtudta, hogy nagyon megfázott.


A fentiek még nem ütnék ki teljesen a biztosítékot, de az sajnos igen, hogy sokszor a mérgét a húgain tölti ki. Magyarul: üt-vág, teljesen ok nélkül, csak a saját tehetetlensége okán. Ezt ugye többször tisztáztuk már vele, hogy ez nem megy így a mi családunkban, de sajnos sokszor ismétli.  (Érdekes, hogy pirinyóként nem tette ezt....)

Átmentem a szomszédunkhoz, aki fejlesztőként dolgozik a szomszédos városka általános sulijában, ő mondott egy-két tanácsot. Többek között, hogy bátran szóljak az osztályfőnökének. Ezt meg is tettem. Következő héten már beszervezte Saminak az iskolai tanácsadót, s remélhetőleg jövő héten kis kupaktanácsot tartunk, melynek tagjai: az osztályfőnök, a tanácsadó, Samu tehetségfejlesztő pedagógusa és én. Ez a hatékonyság és gyorsaság, amivel itt az ilyen ügyeket kezelik, mai napig megdöbbentő számomra.

Közben tegnap egy új dolog történt, amire már hónapok óta vár az Érintett. Be kell látni, hogy Sami későn érő gyerek, már, ami a testi dolgokat illeti. Az első foga majd egyévesen jött ki, későn kezdett járni, lassan nő, stb. Ő az egyetlen gyerek az osztályban, akinek még nem esett ki foga. Gondolhatjátok, hogy várja már, mint Messiást.

Vacsora közben arra panaszkodott, hogy fáj a foga. Mondom neki, hogy jöjjön a fényre, hadd nézzem meg. S találjátok ki, mit láttam? Képzeljétek, most egyszerre 22 foga van a fiúnak, mert az alsó őrlői mögött egy második sorban kijöttek a csipkés kis maradó fogai, tisztára mint a cápáknak! De a tejfogak meg sem moccannak, úgy állnak mint a cövek. Ilyet életemben nem láttam még, komolyan. Remélem, hogy nem kell kihúzni.



S a végére egy kis vicces dolog Róla. Mióta megnéztük a Tintin filmet (Spielberg új mozija, nagyon ajánlom:))), Samu rákapott a régi-régi Tintin képregényekre. Múlt hétvégén, mikor családunk összes tagja a jó kis délutáni szunyát élvezte, Samu 149 (!!!) oldalt olvasott el az egyikből. Közben elől csavargathatta a haját, mert a végére totál úgy nézett ki, mint a főszereplő Tintin:)


Tulajdonképpen tényleg hasonlít:)
No, le a kalappal, ha idáig eljutottál kedves Olvasó. Be is fejezem, jóccakát!
E.

2012. március 10., szombat

12. Civil kezdeményezések itt.

A játszótér projektről már írtam két bejegyzéssel ezelőtt itt, azóta a Bar Harbor Önkormányzata megfejelte az eddigieket még majdnem 9000 dolcsival, ami nem olyan sok, de több, mint a semmi.

Most három másik kezdeményezésről szeretnék nektek írni, melyekből sokat lehet szerintem tanulni.

Csütörtök délután mentünk Samuval az oviba a csajokért. Közben írtó erős szél fújt, azt hittem mindjárt minket is elrepít. Minket ugyan nem, de egy betonnehezékkel (!) kitámasztott táblát felkapott a szél s a katolikus templom mellől átrepítette az utca másik oldalára, még jó, hogy nem jött egy autó sem akkor. Mi fogtuk ezt a táblát és bevittük a templomba. Ott éppen vacsorához készülődtek a közösségi helységben és egy szimpi úr szólt, hogy ha visszafelé jövünk, akkor ugorjunk be enni. No, több se kellett gondolhatjátok az három igen torkos gyerekemnek, beugrottunk:)

Kiderült, hogy ez az illető (kiderült, hogy a helyi főiskola egyik tanára) minden héten megkapja a helyi szupermarket által kidobásnak ítélt élelmiszert. S ebből ő és barátai csütörtökönként leveseket főznek, illetve felkínálják a helyi közösségnek- ingyen. Recycling projektnek nevezik magukat viccesen. De voltaképpen számomra is megdöbbentő volt az a óriási mennyiségű áru, ami egyébként szemét lenne, ha nem fogyasztanák ily módon el. Szerintem nagyon jó ötlet, hiszen az áruk 95%-nak semmi baja.

A másik egy még viccesebb- és nagyon eszes- ötlet. Frock Swap a neve. Ezt minden tavasz elején megrendezik az egyik helyi tornastúdióban. Mindenkit szívesen várnak, de persze csajok jönnek. Belépő 10 dolcsi és a megunt, de szép állapotú ruháid. Ezeket szépen elhozod, szépen kiakasztod és utána te is válogathatsz a többiekéből. Nem vagyok én egy nagy ruhavásárló maca, dehát itt, ahol a legközelebbi bevásárlóközpont másfél óra autóval, és egy pár zokniért is be kell menned a szárazföldre, nagyon ki vagyok "éhezve" néhány új darabra, na. (Az asszonynép itt egyébként jórészt internetről, katalógusokból rendel ruhát egyébként.)

Szereztem is 4 pólót, egy pulcsit, egy nyári elegáns ruhát, egy sálat és egy farmerszoknyát:) Soha rosszabbat! Ja, azt még elfelejtettem emliteni, hogy ez nemcsak egy szokásos vásárlás volt, hisz a "Vevők" és "eladók" többségét ismeri az ember, cseveg velük és ráadásul, jóféle borok, sajtok, sütik, és egyéb csemegék marasztalják az embert. Az összegyűlt 10 dollárokból a helyi nőorvosi rendelő felújítására gyűjtenek egyébként.

Az utolsó, amiről még szeretnék egy pár jó szót ejteni a Common Good Soup Kitchen névre hallgat. Szigetünk átellenes, nem igazán felkapott, annál inkább szegényebb részén elhelyezkedő óceánparti motelben rendezik meg. Telente- értsd szezonon kivűl-, melynek végére itt mindenki legatyásodik és elege lesz a sötétből és a semmittevésből- csütörtök délben és szombatonként délután programokat szerveznek ide. Néhány dollár belépődíjért élő zenét hallgathatsz ( folktól bluesig, rocktól popig akármi), vagy egyéb szórakozásban (pl. tavaly bűvészshow is volt) lehet részed és közben önkiszolgálva meg is vacsorázhatsz. Ma este a főiskolások főztek, nemzetközi fogásokat- mindenki a saját ízeit. Bogi haverunk volt a főfelelős, úgyhogy finom gulyásleves is volt:) De más programok is vannak: pl. egészséges ételfőző tanfolyam.

A hely maga belülről eléggé lepattant, kb. mint egy napközis tábor menzája, de a hangulat klassz, és mindig van ismerős:) Arról nem is beszélve, hogy a kölykök nem zavaró tényezők, hanem elvárt vendégek és játékok is várják őket.) Szóval ez is egy remek ötlet, nemcsak a helyi alapanyagok, és a szegények egészséges táplálása miatt, hanem pompás közösségteremtő kezdeményezés.

Az itt töltött idő alatt - és ezt a fenti három kezdeményezés is alátámasztja- az emberek FELNŐTTEK. Nem gondolják azt, hogy Állam bácsi/önkormányzat majd megold dolgokat helyettük. (Egyébként lehet, hogy megold, csak beláthatatlan időn belül). A helyi adó kevés, még jó, hogy az oskolának jut, ez fontos is persze, mert ha jóhírű az általános suli akkor több ember költözik a környékre. Tehát nem sokat adóznak, hanem sokat adományoznak. És sokkal-de sokkal kezdeményezőkészebbek. Az ún. fundraising (kb. kalapozás egy jó ügyért) teljesen mindennapi jelenség, és sok non-profit cégnél külön részlegben szakértők foglalkoznak ezzel, abszolút nem esik le az aranygyűrű az ujjukról.

Szóval: van mit tanulni. Nem sajnálkozni, nem panaszkodni, hanem, ha bajod van, tenni a boldogulásodért. Ez csak egy piciny része ennek világnak, de sokat elárul.

11. Lilla naplója

Az úgy volt ugye, hogy Samunak naplót kellett vezetnie a vakációról. Ezt jól megirigyelte a hirtelen olvasás- és írástudományától megittasodott idősebbik ötéves húga és ő is elkezdte különbejáratú naplóját:)

Elég vicces volt hallgatni a naplóvezetés első napjaiban vitájukat. Samu mindenáron azt magyarázta Lillusnak, hogy talán mégsem annyira ésszerű minden napra a "MA" szót felvésnie. Sajnos ezt, a - még örök jelenben élő- húga nem fogta igazán. De volt már olyan a nap a héten, ahová le is írta: március 6. Egyem az okos fejét:)









Gy.K.:
(Vigyázott a Bogi ránk.)
(Ma visszavittük a DVD-t)
(Voltunk a zsidó foglalkozáson)
(Március 6. Voltunk az óvodában.)
(Kivettük a Békakirálynőt és az Éjszaka a Múzeumban-t.)