2012. július 29., vasárnap

21. Evetke a háziállat és egyéb nyalánkságok:)



Anyum hősiesen birta az utat, bár állitása szerint a kölkök voltak az angyalok. Mindig is gondoltam róla, hogy néha emberfeletti energiakapacitása van, de azért a másfel órás frankfurti átszallast csak megspékelte egy tranzitból kirohanós testvérköszöntő puszival- persze ezt is a három purdéval futva. Eléggé tipikus,  belassulós nagymamás viselkedés, nem? 
Gáborral lementünk értk Bostonba, Tibi bácsiéknál aludtunk megint, akik extra vendégszeretőek voltak megint. Az egyetlen kellemetlenség csak a gyerekek jetlagjének és az én munkabeosztásomnak kibékithetetlen különbsége volt az első napokban- ők hajnal 5kor keltek, én meg ugye éjjel 11-ig dolgozom...
Mióta megjöttek legkülönbözőbb érdekes dolgokban vettünk részt. Anyu elviszi őket sokszor a kisvárosunk mesterséges Kis Tójához, én meg ha ráérek délelőtt akkor az általunk Piocás Tónak nevezett gyöngyszemhez látogatunk el. Jelenleg pióca nincs benne, viszont az ebihal/béka szaporulat elég jelentős ezen a nyáron. A gyerekek imádják ezt. Gréti legutóbb be sem ment lubickolni, két órán át ebihalakra vadászott a tűző napon halászhálóval. Megengedtem nekik, hogy egy -felettébb szerencsétlen példányt elhozzanak az udvarunkon álló gyerekmedencébe. Evetkének- mert igy nevezték el- tettek a medencébe nagy köveket, búvóhelyet, növényeket, kagylókat sőt esernyőt is- árnyékolónak. A legviccesebb az volt, mikor mindez elkészült és leültek mindhárman a medence széléhez, s Samu felolvasott Evetkének egy könyvből. Nagyon büszkék voltak életük első háziállatára! Én meg megszakadtam a röhögéstől, tényleg, muszáj volt lefotóznom..



Gábor szülinapjára sikerült életem legfinomabb csokitortáját megsütnöm, ajánlom mindenkinek szeretettel, nemhiába halálos csokitorta a neve!


Már hónapok óta megigértuk a kölköknek, hogy veszünk nekik egy igazi emeletes ágyat, s ott fog aludni majd minimum 2/3-uk, a jelenlegi matracos megoldás helyett. Nem mondom, hogy kevés ido telt el azonban mig utánanéztünk gyártóknak, a megfelelőt kiválasztottuk és megrendeltük. Sajnos csak a gyerekek megérkezése után szállitották ki, viszont igy az összeszerelés igazi nagyfius elfoglaltság lett főként Samu számára. Szerencsére itteni honfitársunk, Attila is megjelent kiválo szerszámokkal és remek szakértelemmel, s igy a fiucsapat egy-két óra alatt sitty-suttty osszerakta a csodás fehér emeletes ágyat. El nem tudtam volna képzelni, hogy s lapraszerelt deszkatörmelékbol ilyen pofás bútor lesz:)


Samu a saját haját növeszti, ebbe most nincsen beleszólás. Viszont a lanyok meggyőzhetőek voltak egy könnyű nyári frizu előnyeiről. Mondjuk ki az igazat: a múlt szerdai fodrászkodas óta Gréti még nem fésülködött. De szerencsére nem is nagyon kell:)

Hétfőn elkezdődött Samu első igazi nyári tábora. Tanárai javaslatára irattuk be a helyi főiskola "Summer Field Studies" programjára. Nem mondom, hogy nem izgult előtte a nagyfiú, de most már szivesen megy es sok érdekeset tanul (és tanit :)) az állatok világáról.

Az első tábori napon Anyuval és a lányokkal ertementünk gyalog. A városi rész elhagyásakor leszűkül a járda, megfogtam Gréti kezét, és megkértem erre a mögöttem haladó Lillust is, Anyuval kapcsolatban. 2 másodperc múlva hátranézek, hát Anyu is és Lilla is a földön, oldalra elesve....És sajnos egyikük sem mosolygott... Hirtelen azt se tudtam kihez kapjak először. Szerencse a pechben, hogy pont ahol elestek, még füves járda volt, ha pár méterrel előbb vagy később történik, kizuhantak volna a forgalmas kereszteződésbe. ... Bele se gondoljunk.... Anya a térde alatt ütötte meg magát, Lilla a csuklójára esett. Mivel ez utóbbi nem dagadt be, csak a hiszti volt nagy és fájlalta Lilla. Nem tudtam eldonteni, hogy kell-e hozzá orvos.

Végül másnap délelőtt azért látta orvos habcsuklóját. Azóta tudom,hogy a zöldgallytörés angolul is hasonlóképp fogalmazandó ( green stick fracture)... Be nem gipszeltek, hanem kapott egy kis csinos sínszerű valamit, amit le is lehet venni róla fürdéskor. Szerencsére:)

Nohát igy telnek a napjaink, mg szerencse, hogy nincs időnk unatkozni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése