30. A Gazdag Kikötő 1. A Napos Oldal

Puerto Rico a Gazdag Kikötő.

A sziget, melyet a spanyol hajósnasszádok először nemcsak megpillantottak, hanem ki is szálltak, megpihentek a több hétig tartó hajóút után. Jól védhető kiszögellések, édesvíz, vadászni való állatok várhatták őket. A spanyol uralom négyszáz évig tartott, és Puerto Rico jelenleg az USA része több, mint száz éve már. A szigeten mind a spanyol, mind az amerikai hatás erősen érezhető, nem mindig pozitív értelemben. Tarka élményeinket szeretném ráncba szedni most. 10 napot töltöttünk ott, vágjunk bele rögtön az élményeink klassz részébe..........!

Az első négy éjszakát San Juan főváros közelében töltöttük egy panzióban, mely a hangzatos Beach Club Hotel nevet viseli. A Panzió a tengerparton volt, folyamatos szellő, méteres hullámok, félméterre növő iguánák és kókuszpálmák voltak a szomszédaink. A gyerekek reggel-este kihasználták az udvaron található kismedence szolgáltatását, Gréti megtanult víz alatt úszni.

(A képen Samu ugrik a medencébe. Háttérben a földszinten az apartmanunk volt.)

Az első nap semmittevése után, második nap bátran buszra szálltunk, s a panzió és az óváros kb. 15 kilométeres távolságát kb. 2 óra alatt megtéve sikerült bepillantást nyernünk Old San Juan életébe. A városfallal körbevett óváros akár Dél-Spanyolországban, vagy Latin-Amerikában is lehetne, erős színekre festett házacskák, gyönyörű virágok, macskaköves utcácskák váltják benne egymást.

 

 (Egy kávézó vicces portálja az óvárosban.)

A Moro Erődöt vettük először alaposan szemügyre, mely e stratégiailag fontos várost védte, hol hollandoktól, hol amerikaiaktól. A terjedelmes, ágyukkal teleszórt  erődöt (és párját, a San Cristobalt) még a második világháborúban is használták.

(San Moro erőd az óváros másik sarkában levő San Cristobalból fotózva. Jól látszik a régi városfal rajta.)

A harmadik napunkon autót bérltünk és elindultunk Arecibo irányába. Kb. másfél óra autózás (melynek utolsó félórája úttalan utakon, girbegurba falukon, és a karsztvidék erdein át vezetett ) után érkeztünk el a világ legnagyobb rádióteleszkópjához. Izgalmas, már-már hátborzongató élmény volt körbesétálni a ma is müködő csillagvizsgáló kiállitásán. Vörös óriások és Fehér Törpék kapiskáltak elő 4. gimis fizikaórák emléktöredékeiről. Persze-persze Samu már rendesen foltozza a lyukakat emlékeim pókhálóján, de azért e kiállitás segitett helyretenni néhány dolgot. Pl. mi a parabolaantenna, vagy miért törik úgy a fény, ahogy, mik a napfoltok és honnan lehet tudni, hogy mennyi éves egy távoli bolygóról származó kőmaradvány. A kiállitás után meg is tekintettük a lenyűgőző mérető teleszkópot, mely a mai napig többek közt a Földön kivűli élet vizsgálatára szolgál. Aznap estére visszatértünk Old SAn Juan egyik hangulatos éttermébe vacsizni.

(Igazán jó képet a levegőből lehet késziteni a rádiótávcsőről. Kép alján a szférikus antenna krátere, közepén a jelfogó, amit három irtó magas pillér tart. A kráter átmerője 305 méter.)

Negyedik napon jutottunk el a várva várt El Junque esőerdő árnyas fái közé. Mindkettőnk legnagyobb meglepetésére ( és büszkeségére) a gyerekek birták az iramot, és felmásztak velünk az 1060 m. magas csúcsra, melyet kb. 500 méteres emelkedésű, rosszul járható, kavicsos turistaúton közelítettünk meg. (Halkan jegyzem meg, hogy felfele menet egy visszafelé jövő, erősen izzadó  turistával találkozván az a következő megjegyzést bökte felém: "You are a brave Mom!") Este egyikünket sem kellett álomba ringatni, annyit mondok:)

(Megy a csapat felfele:)

És hát persze, pont itt ne futottunk volna bele magyarokba? Az esőerdőben, Puerto Ricoban? Egy nagyon helyes, chicagoi magyar pár hangos "Sziasztok!" köszöntésébe futottunk bele lefelé jövet.

(A csajok azonnal elaludtak ezután az autó hűvösében, SAmu csak úgy csinál:)))
Kint kb. 30 fok volt este hatkor)


Ötödik napon a sziget legkeletibb csücskében lévő természetvédelmi terültete vettük célba, csak sajnos épp zárva volt. Igy hát strandolni kényszerültünk:) Egy épp nem működő, de jó állapotú strndot találtunk, ahová többen is bemerészkedtek. Az óriási pálmafák árnyékában Gábor jóizűt szundikált, mi meg csobbantunk. Láttunk peliként, fregattmadarat. Este a kompkikötő melletti igen színvonalas fogadóban aludtunk. , Kertjében többek közt csodás medencék, csúszda, madárház, játszótér, kosár, tenisz és golfpálya is volt.

(Gábor ismerkedik a papagájjal a fogadó madárházában:)

(A Fajardo Inn belső kertje és medencéje a bal oldalon.)

A Hatodik napon visszaadtuk az autót és komppal átmentünk Vieques szigetére, ahol egy nagyon helyes vendégházban szálltunk meg, Esperanza nevű városkában. Ott ugyan csak egy szobát béreltünk, de ez volt a legszinvonalasabb fekhelyünk mind közül. Az egész hely- a szobát leszámitva- inkább egy pesti romkocsmára hajazott. Nem volt két egyforma szék, vagy összeillő étkészlet, de pont ez a lazaság adta meg a maga báját.

 (Esperanzában, a fogadónkba betévedt egy ló estefelé. Ivott egyet a bödönből, majd elegánsan távozott.:)

Esperanzában három napot töltöttünk, heverésztünk, madarásztunk, napoztunk, pancsoltunk, lesültünk, halakat lestünk, korzóztunk a városka parányi kiépitett sétányán. Klassz volt.

(Naplemente Esperanzában, balról, középről illetve kis időeltéréssel jobbról fényképezve.)

Aztán sajnos búcsút kellett venünk a szigettől és komppal visszamentünk a fővárosba, mert másnap hajnalban indult a gépünk vissza.


A reptér mellett néztünk ki egy kissé lepukkant hotelt. A közelsége és az ára miatt választottuk. Fú. A zuhanyzó kb. 20x50 centi volt, ennyit mondok:) Sebaj, délután itt is felkerekedtünk, strandoltunk egyet és még búcsúzóul bementünk az óvárosba még egyszer.

(San Juani szállodasor. Kilométereken keresztül nyúlik az óváros felé.)

 (Egy utolsó iguána még Lillus fejére költözött.)

Másnap reggel 9.20-kor landoltunk Bostonban, ahol 0 fok meleggel várt minket az Uj-Angliai márciusi tavasz:)


U.I: (Aki birja szusszal, az alanti bejegyzésbe belinkeltem a kb. 500 képet.)

Új fotók!

Itt,
itt és
itt megtekinthető a puerto ricoi megamennyiségű fénykép. Sajnos (vagy szerencsére?) nem tudtam ellenálni sem a látnivalóknak, sem a gyerekeim cukiságának, sem az új fényképezőgépnek.

29. A Nyavalya

A Nyavalya érdekes dolgokra tanítja az ember lányát-fiát. Legelőszöris persze arra a bődületes banalitásra, hogy milyen nagy kincs, ha nincsen nyavalya. És hogy olyankor milyen hálátlan kutya is tud lenni az ember.
Aztán persze, hogy a nyavalya lefolyása közben- amikor szinte önkívületi állapotában sem aludni, sem enni, sem inni, sem olvasni, sem figyelni, sem pl. a fejét tartani hányás közben nem képes- hogy az Élet minden apró dolgáért hálásnak kell lennünk. Komolyan.

Pl. mikor az óriási viharban múlt szerdán, mikor először Gréti lett rosszul és közben éjszaka elment az áram:
Hála #1. Milyen jó, hogy nem látom a rókát.
Hála #2. Milyen jó, hogy nem előtte levő héten ment ki az áram, mert akkor a büdös szag mellett még meg is fagynánk minusz 20-30 fokban a fűtés hiánya miatt.
Hála #3. Milyen jó, hogy zsidók vagyunk s ezért mindig van otthon vagy 30 szombati gyertya.
Hála #4. Milyen jó, hogy nem száz évvel ezelőtt élünk, s így van mosógépünk sőt még szárítógépünk is a sok szennyeshez, amit az éjszaka produkált.

Aztán meg:
Hála #5. Milyen jó volt csütörtökön és pénteken együtt lenni kettesben Grétivel. Szó szerint nem tudom mikor lehettem vele kettesben utoljára ennyit. Három éve Pesten...? Egy tündérfalat. Pénteken, mikor már jobban volt, folyamatos csacsogásával tavasszá varázsolta a telet:)
Hála #6. Milyen jó, hogy a rókázás a vendégek elmenetele után jött rám. Ráadásul azóta szinte folyamatos ételundorom van, így most nemigen tudnék egy finom csirkapaprikást nokedlivel, uborkasalátával összeritttyenteni, mint azt szombat délután tettem.
Hála #7. Milyen jó, hogy nem vagyok egyedülálló anyuka, mint többen is körülöttem. Fogalmam sincs, hogy ők miként csinálják, amikor ennyire kivannak. Legnagyobb tiszteletem! Milyen jó, hogy van egy drága férjem, aki ellátja a gyerekeket, míg én konkrétan nem bírom a fejemet felemelni. (S ilyenkor tényleg tökmindegy, hogy tizkor van reggeli és büdöszoknihalmokon játszanak éppen kardozóst...:)
Hála #8. Milyen jó érzés rádöbbenni arra, mikor vasárnap éjjel én tartom Samu fejét a wc felett, hogy de jó, hogy nem egyszerre lettünk rosszul, mert nincsen elegendő fürdőszobánk...?
Hála #9. Újabb áldás a mosógépre hétfőn délelőtt 11-kor, mikor a 6. adagot teszem éppen belé.

S persze a durva dolgok után:
Hála #10. Milyen jó íze is tud lenni egy kocka sós vízben kifőtt krumplinak vagy 30 óra koplalás után.
Hála #11. Milyen öröm Samuval kettesben lenni. S látni aludni és rózsás arcocskával felébredni magam mellett!!!! (Évek óta nem láttam, mert mikor alszik, akkor én is azt szoktam tenni:)
Hála #12. Milyen öröm azt látni, hogy két délután alatt kiolvasta élete első magyar nyelvű könyvét, a Micimackót! Igaz, hogy nem egy fordulatos krimi, amiket angolul szokott olvasgatni, de akkor is:)

S nem akarom elkiabálni a 13.-at. De Gábor és Lillust még nem kapta el. Csak várjuk ki a végét. Hátha most szerencsés lesz a 13-as szám:)

S legutoljára:
Hála #14. S bár nem akarok patetikus lenni, de akkor az előzőek után, azt hiszem teljesen érthető, hogy áldott legyen minden egyes nap, amikor családom minden tagja egészséges. Ámen.

28. Nagy események- Fotóblog 3.

Először is néhány kép Lillus és Gréti évvégi balettelőadásáról.

Egyértelmű szerintem a képek láttán, hogy még ha nem is a saját gyerekeim lennének, akkor is annyira zabálnivalóak, hogy az ember nem brija abbahagyni a fényképezést. Falatkák. Sajnos Gréti az utóbbi időben hanyagolja a balettot, mert szerinte az túl lányos.... Nem szeretnék vele erőszakoskodni, de azért jót tenne neki szerintem. Mind a testtudatának, szép mozdulatoknak erősitésében, mind pedig a figyelmének fejlesztésében. Ezekben ugyanis Lillus egyértelműen elhúzott mellette, s ráadásul élvezi is- mind a balettot, és persze azt is, hogy ügyesebb benne, mint ikerhúga.

A másik fő esemény a DIótörő cimű előadásban való résztvételük volt. Sajnos az én életemből kimaradt a szinjátszócsoport, most azonban annál inkább belevetettük magunkat. Október végétől jártunk próbákra, ahová Rosie nevű 12 éves ismerősünk hivott meg minket. Főként otthontanuló gyerekekből állt a gárda, akik már tavaly is együtt gyakoroltak. Néhány próba után meggyőződésem volt, hogy az egészből semmi sem lesz. Teljes káosz volt számomra, amit a nézőtérről láttam. De a gyerekek rendkívűli módon élvezték már a próbafolyamatot is!

Két előadás volt, az elsőben főként családtagok voltak a nézők, de a második teljesen nyilvános volt. Samu részben Fritz szerepét játszotta, részben pedig a harci jelenetben volt katona. Mindkét lány szerepelt vendégként az első jelentben, és Lillus tündért is alakitott a második felvonásban.

A szervezés elképesztő profi volt. Az utolsó főpróbákhoz a szervezők, Rosie és mamája, La negyedóránkénti időbeosztást is készitettek. Volt teljesen szuper színlap, hirdetőplakát, a végén készült megvehető DVD is. S a meglepetés laz előadás után egy héttel jött: a gyerekek fejenkénti 10 dollár honoráriumot is kaptak a bevételből.

1. Előadás

 Fritz és Clara az első jelenetben

 A karácsonyi partijelenet

 Tündérek

 1. jelenetre vissza, Fritz összetöri a Diótörőt.

 Meghajlás, középen a zseniális Rosie.

2. Előadás

Gréti, mint partivendég megkapja az ajándékát a Nagybácsitól.

 Kistündérkék táncolnak

Itt látható a színlap fedele. 

  Minden gyerekről szerepel benne néhány mondat.

Nagyon hálás vagyok az egészért mind a gyerekeim nevében, mind pedig a saját nevemben, hisz különleges élmény részese lehettem a színfalak mögött is.

Folyt. köv. a gyerekeim legujabb műalkotásaival nemsokára:)

27. Ünnepeink- Fotóblog 2.

December 16-án megjött Laci Papa, de már ezelőtt megkezdődött az ünnepeldi a Hanukkával.

Itt az első esti gyertyagyújtás látható. Három Hanukkiával (hanukai gyertyatartóval) és sütőben sült fánkkal, amit Lillus előtt láthattok.

 Ezévi extra gyertyatartó: tengeri sün páncéljából készült.

Az est fényponjta a keringőzés volt, nagyon élveztük!

Aztán jött a Karácsony is Laci papa tiszteletére, melynek estéjére mandulás halat készitettem.

Szép csendélet:  Karácsonyi csillagszóró, Laci és az ajtónk felett található Dávidcsillag:)

Szilveszterkor a helyi McKay's étterembe mentünk, finom volt és elegáns.

Újévkor immár hagyományosan meglátogattuk a Sand Beachet is, ahol kb. -10 fok lehetett, de azért fürdőzött néhány őrült helyi:)

 Természetesen az évkezdettel jött el az ünneplések egyik csúcspontja a csajok 6. szülinapja! Tortáik nem voltak trendik. Néhány szuperanyu blogot nézve kissé restellem bevallani, hogy sem nem gluténmentes, sem nem paleo nem volt a tortájuk, hanem mindkettő hagyományos kalóriabomba: Grétié almás-mákos, Lillusé pedig tripacsokis.

Aznap, 7.-én este a két lány külön balettműsort rendezett számunkra. A fenti kép kb. este fél 9 körül készült, máskor ilyenkor már egy órája szundi van:)

Ahogy közeledett a lányok szülinapja komoly gondolkodóba estem. Ódzkodtam egy nagy buliszervezéstől, de szerettem volna valamilyen emlékezetes dolgot nyújtani nekik. Így esett a választás a szigetünkön lévő Willowind farmra, ahol lovakat tartanak terápiás lovaglás céljára (mozgássérült és értelmi fogytékos gyerekek  részére). David, a lovarda vezetője nagyon készséges volt, mikor elmondtam neki a tervemet. Végül minden gyerekem meghivhatta egy barátját és 6 kisgyerek érezte magát nagyon klasszul szerintem.

26. Elképesztő lemaradásaim. Fotóblog 1.

... miatt az elmúlt hetekről-sőt hónapokról fotóblog formájában szeretnék nyilatkozni.

Samu elkezdte szeptemberben a péntek délutánonkénti Swim-club nevezetű foglalkozást, ami már jobban hasonlit a versenyszerű úszásoktatáshoz. A legtöbb gyerek heti háromszor jár, a heti egyszeri alkalom a kezdet. Úszásverseny is volt már, melyről elég vegyes benyomásaim voltak. (Irtó hosszú-3-4 óra, a gyerekeknek várniuak kell órkáat, rendkivűl nagy zaj, káosz, stb.) Azért hátúszásban a korosztályában nyert egy versenyt. A lenti képen épp a váltóversenyre vár. Azt azért még érdekességképpen elmondom, hogy ezen verseny, és a többi, amin Samu mostanában résztvesz (kosárlabda és sakk sportágakban:) igazából nem vérre mennek. Ettől nem lesz senki sem kerületi bajnok, nem itt fogják a jövő Phelpseit kiválasztani, vagy ilyesmi. Ezzel szemben megtanitják őket győzni és veszteni, gratulálni és méltón viselni a veszteséget, fairnek lenni, meg hasonlók. Ja, és még egy fontos: a gyerek választása a döntő, nem az edzőé. Igy a legkevésbé tehetséges is részt vehet ezeken a megmérettetéseken.

 Ahogy belekanyarodtunk a télbe, valahogy megszaporodtak a bulimeghivások és havermeghivások ( playdate-ek, ahogy itt mondják). S mivel három a gyerekszám, ez elég komoly memóriát és logisztikát igényel  a szülőktől néha.

 A fenti képen Gréti kis barátját, Harlant látjátok, akit elhivott kirándulni velünk.

 Úgy tűnik, Grétinek inkább fiúbarátai vannak, ki gondolná:)? A fenti kép Lucian, Gréti pajtásának szülinapján készült. A születésnap egyébként egy halnevelő központban volt.

 E kép már Lillus havernője, Taylor szülinapján készült, amelyet egy szálloda uszodájában tartottak:)

 A fenti képen Anouk bulija látható. Ő mindhárom gyerek barátja, és édesanyja belga. Január 8-án megünnepelték a belga Háromkirályok ünepét, amire meghivtak minket.

Folyt. köv. a következő bejegyzés az ünnepi szezonról. 

25. Magam magam

Gondoltam, most önző módon magamról írok, mert azt hiszem tartozom annyival nektek, hogy képbe hozlak benneteket a hétköznapjaimmal és terveimmel.


1. Uszodai kilátások

Heti háromszor dolgozom délelőttönként az uszodában, ami el kell ismernem hogy élvezek. Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen munkám lesz valaha, de igen jónak bizonyul. Először is: nyugis. Általában beállítok valami jó zenét, s a nép akkor arra úszik. Másrészt nagyon sok jófej emberrel találkoztam. Harmadrészt és nem utolsósorban életem legnormálisabb fönőkét ismertem meg általa. Majdnem egy évtizedig dolgoztam az üzleti világban, nem mellesleg vezetői tréningeket tartva, s végül egy non-profit helyen kell megtapasztalnom, hogy Mark milyen JÓ FŐNÖK. Néhány kiragadott példa: ha műszak végén találkozunk sosem felejti megköszönni, hogy dolgoztam. Milyen furi, mi? Abszolút flexibilis ráadásul, és megérti, hogy három gyerekkel esetleg nem mindig lehet teljesen kiszámitani a dolgok menetét. S harmadszor: nem sajnálja időt és energiát, hogy fejlessze a kollégáit. 

Ez utóbbi azért is érdekes, mert augusztus végén megkérdezte, hogy van-e kedvem úszást tanitani a közeljövőben. Mondtam, miért ne, újabb érdekes kihívás az Élettől, gondoltam. Mikor a szezonnak vége lett, addig türelmes volt, de azóta könyhalmazokkal és DVD-kkel árasztott el. S ezeken kivűl be kell járnom más oktatók edzéseire és jegyzetelnem kell, hogy mit is csinálnak. Múlt hét óta asszisztálnom is kell nekik bent a vízben a lurkókkal együtt.

Szóval , most így állunk. Sokkal hamarabb tudtam volna magamat röplabda edzőnek elképzelni, mint úszóedzőnek, dehát sebaj:) Hajrá, bele az ismeretlenbe!


2. Szállodabiznisz

Előzetesen megjegyzem, hogy az Ingókő Szálloda á lá  Balance Rock Inn szép volt, jó volt, de elég volt. Sokat tanultam belőle és klassz volt egy ilyen klaszikusan elegáns helyen tartani a frontot. Az utolsó hetekben azonban teljes kínszenvedés volt odamenni s ottmaradni, tudva hogy bébisintér vár a gyerekekre és nem én fektetem le őket. Ezzel szemben még éjjel 10-kor is volt, hogy szobát takarítottam, mert mondjuk a szobalányok valamit "elfelejtettek"........... Nagyon tele lett a hócipőm. Az időbeosztásom, hogy éjjel 11-kor gyalog menjek haza a hidegben és sötétben, hogy a vacak egyenruhában feszítsek, hogy majd tíz évvel fiatalabb felettesem úgy beszél velem, mint egy szolgájával........

Ugyanakkor mindezt kissé mégis könnyebb szívvel csináltam végig, mert az utolsó hetekben már sejtettem, hogy nem itt fogom tölteni a következő szezont.

Az úgy volt, hogy többetek már ismeri Howardot, a BRI nem hivatalos esti zongoristáját. Howard bácsi nemsokára 83 éves lesz, kiváló egészségnek és szellemi frissességnek örvend. Minden este átjött a szomszéd házból - saját szavaival élve- gyakorolni, mert otthon nem volt zongorája. Egyébként régen Washingtonban volt ügyvéd, most viszont a nyarakat már itt tölti. Szóval, ez a Howard néha áthívta Davidet, aki viszont a második szomszéd. David Úr is hetven felett van már, ő Gábor kollégája a laborban, jogtanácsosként dolgozik. Hihetetlenül tájékozott, nagyon jóhumorú, világlátott embert képzeljetek el, akivel bármiről el lehet beszélgetni és sokat lehet tanulni tőle. Zsidóként nagyon érdeklődik a Holocaust K-Eui vonatkozásai iránt,  s olyan olvasott ebben a témában, hogy szerintem még a szüleimnek is mondott újat, ami nagy szó..:)

No, szóval ez a David még régebben említette, hogy van egy nővére, akinek kóser panziója van itt, Bar Harborban, Ez felkeltette az érdeklődésemet, mert már régóta szeretnék többet tudni a kóser konyha rejtelmeiről. Szóval, megkértem Davidet, hogy mutasson már be legyen szíves a nővérének. S így is történt.

Nővére, Roberta a Shore Path Cottage tulajdonosa. Megismerkedtünk és szerintem első látásra szimpatikusak lettünk egymásnak. Többször beszélgettünk, s például mostanában segitek már neki bezárni, takaritani, mert már elmentek a szezonális dolgozói. Szóval, Roberta 75 éves, nagyon jóeszű, fürge asszony, jár a keze-lába, de látszik, hogy kissé már el van fáradva. 5 gyereke van, akiket egyedül nevelt fel Bar Harborban, ők ma Izraelben laknak. Csak július-augusztusban vannak itt, amikor az unokáknak iskolaszünetjük van. Jövő szezonra keres viszont segitséget Roberta néni április-június és szeptember-október viszonylatokra, mikor a lányai nem tudnak segiteni.

Itt jövök a képbe. Ugyanis neki a panzió kósersága megtartásának céljából zsidó illetőre van szüksége, aki pénteken be tudja gyújtani a sütőt és felügyeli a tisztaságát a dolgoknak (a vendégek nem hozhatnak be ételt a panzióba). Szóval szerintem mindketten jól járnánk ezzel a dologgal. S tudjátok, hogy mi lenne a legklasszabb az egészben? Felfogtátok? Hát az, hogy júliusom-augusztusom szabad lenne!!!!!!!!!!! Együtt a gyerekekkel:) És akkor Irány-Horány, de legalább Magyarország:)))

3. Tágabb jövőm reményei

Január óta iparkodtam, s végül egy hónappal ezelőtt meglett a sok papírmunka gyümölcse. Elfogadták az USÁban a diplomámat ráadásul MA fokozatnak ismerik el és átszámolták az eredményét itteni viszonylatokra, hogy lehessen vele valamit kezdeni.

Így talán hajszálnyival előrébb vagyok egy hosszú úton. Azon az úton, hogy talán egyszer hivatalosan is lelki segítségnyújtóként tudjak dolgozni. felhívtam ezután az itteni hatóságot Augustában. Nekik kell beadni a papírokat., hogy egyszer majd a távoli jövőben érvényes ún. "State Licence"-m lehessen. Ehhez a diplomámon kivűl három ajánlót, két igazolást gyakorlati helyekről - egy sincsen jelenleg-  és egy aktuális munkahelyet is produkálni kell majd valahogy, ahol igazolni tudom, hogy folyamatos szupervízió alatt állok. Ha ez megvan, akkor megadják az engedélyt, hogy leviszgázhassak az itteni tananyagból. Ez utóbbit meg is rendeltem a minap a neten. Az anyag terjedelméről annyit, hogy nem könyvben van. Hanem 20 CD-n..........
Ha átmegyek a vizsgán és a leendő szupervizorom is kezeskedik értem, akkor máris megadják az embernek a provizorikus licence-t- ugyanis ez még korántsem az igazi.

Eddig nem fárasztottalak vele titeket, hogy mindezt leírjam, dehát láthatjátok, hogy azzal, hogy a diplomám honosítása megvan, még nagyon az ÚT elején járok. Nem baj. Lépésről lépésre, csak sikerül valamikor valamit elérni. Máskülönben- licence híján- hivatalos helyen  nem dolgozhatsz, a biztositók nem vállalnak felelősséget érted. (Ez más szakmák esetén is így van.)


Summa Summárum, it is a beginning of a beautiful long process..............

Látjátok, lehet, hogy kívűlről úgy tűnik, de mégsem ülök a babérjaimon:) Csak a jelen, a közeljövő és távoli jövő céljai gubancolódnak néha kissé össze, de remélem sikerül a helyükön kezelnem őket........