35. Bacher Ivántól a Fehér Szarvasig

Csodásan kezdődött az Ujév, békével és harmóniával, ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a megfázások és a téli suliszünet miatt nem tudtam foglalkozni az elmúlt évtől való búcsúval.

Pedig nekem 2014 a búcsú éve volt. A sok-sok negativ esemény most nekem igy áll egésszé. Annyi sok veszteség ért lelki értelemben, annyi sok embert vesztettem-vesztettünk, hogy azt hiszem talán ugy foglalhatnám össze, hogy nekem ez az év a naivitástól és a fiatalságomtól való búcsú ideje volt.......

2014 igazából igy visszatekintve nekem 2013 decemberében kezdődött, amikor Bacher Iván meghalt. Tizenéves korom óta voltam rajongója. Politikai nézeteitől függetlenül szerintem a mai kor Mikszáthja... Micsoda gyüjteményem volt a Népszabi hátoldalán közölt irásaiból....... A legjobban az fájt, hogy még milyen sokat irhatott volna, és milyen klassz lett volna vele élőben is találkozni.....

Közvetlen Bacher halála után ment el egy itteni jó ismerősöm, Kirsten, hosszú évek végigkinlódása után, 44 évesen.

Aztán elment Gabriel Garcia Marquez, Phillip Seymour Hoffman, Paco Lucia, és a drága Robin Williams is, itthagyták ezt a bolyongó sötét világot.......Nelson Mandela, Jancsó Miklós és B.K.S Iyengar, a hires jógi. Micsoda fantasztikus Emberek, igazi példaképek!

Ők a híresek, akikkel nem volt személyes kapcsolatom. A legfájóbb azonban egy igaz barát, egy igazi lélektestvér elvesztése. Edina itthagyta ezt a világot május 25-én, s azóta is küzdök hiányával. Sokszor gondolok rá, hogy vajon mit szólna egy-egy érvelésemhez, döntésemhez, mi az a szin, forma, kép, gondoalt, mondat, amit ő választana. Hiába van fent már az angyalok között, a szivemben már elfoglalta az örök helyét. Lehet, önzés, de legjobban az fájt, hogy aznap ment el, mikor szülinapjára szerettem volna felköszönteni. Nem tudtam elbúcsúzni tőle...

Robin Williams nem az egyetlen volt, aki öngyilkosságot követett el, egy itten közeli ismerősünk 25 éves bátyja is ugyanezt tette, pont aznap, mikor Edina elment.

Aztán itt volt julius, a Paskál strand. Ahová, mikor megérkeztünk a medencékhez, már az úszómester lélegeztette a kislányt, akit ki kellett menteni. Hétéves volt és Grétinek hivták, mint később megtudtam.Tragikus, borzalmas és szivszoritó volt látni ezt. S még egy szóval jellemezném ezt a napot. Méltatlan. Ugyanis amellett, hogy komoly szakmai hiba volt ez, s nagyon remélem, hogy utánajárnak ki volt a felelőse, a strand személyzetének reakciója teljesen amatőr volt. Nyilván nem lehet teljesen felkészülni egy ilyen eseményre, de. A strand veszélyes üzem. Kell legyen baleseti akcióterve. Megengedhetetlen, hogy a tragikus esemény után a tüző napon órákig ott marad a holttest a gyászoló anyával, mindenki szeme láttára. Az anya lelke nyilván máshol volt, s persze, hogy voltak, akik nem akartak szemtanui lenni egy ilyen eseménynek, de. Valahogy mintha ellopták volna az elköszönés méltóságát az anyától, s ez nekem hónapokig tartó sebet okozott. Mint ahogy az is, amikor a rendőrök egy szemetes zacskóban vitték el a holttestet mindenki szeme láttára. Apró dolgok, kis odafigyelés segitségével, az egész történés a maga tragikumával együtt méltó és emberi maradt volna.......... Sose fogom azt a napot sem elfeledni.

A következő nyári és őszi hónapokban meg mintha felgyorsult volna a Kaszás jelenléte a kortársaim körében. Edina után – általam személyesen nem ismert, de az elektronikus média által ismert fiatal nők sétáltak el a földi valóságból. Nagy szenvedések után, rákos megbetegedések miatt. Pete Zsófia, Mittelholcz Dóra, Bártfai Zsöme, Vizy Dorottya....... Tehetséges, okos, aktiv, csinos nők, szépségük, fiatalságuk aranykorában. Igazságtalan, érthetetlen, felfoghatatlan, tragikus. Nehezen tudok tőlük gondolatban elszakadni.

Közben ősszel a mi kis városunkban is lett egy súlyos állapotú mellrákos fiatal anya, Rachel.......December 31-én pedig egy kis iskolatárs hároméves húgánál diagnosztizáltak leukémiát.

A Facebook elterjedése miatt pedig még inkább szívettépő egy-egy régen látott, de kedvelt ismerős halála. Előző napokban még aktivan bejegyzett gondolatokat a drága, csillámlóan okos László Klári, s utána novemberben itthagyott minket.... A Facebookon való aktivitás nyilván nem egyenlő az egészségességgel, csak valami fura, révedő látszatát adja annak, hogy az illető valószinűleg rendben van. Hát nem, kegyetlenül nem.

És hogy kerül ide a végére a Fehér Szarvas? A környékünktől nem messze lévő erdőben pár éve megtelepedett egy valószinőleg félig albinó szarvas. Nagyon ritka példány volt, csodás nagy fehér foltokkal és nemes aganccsal. Egy bizonyos helyen, ahová futni szoktunk járni, lehetett vele találkozni főleg ősszel. Mindig egészen misztikus élmény volt Őt látni. Most ősszel is felbukkant, a helyi újság is közölt egy egész jóminőségű képet róla. Pont aznap jelent meg az ujság, mikor egy óvatlan autós elütötte, halálát okozva. Hiányozni fog nekem.

Ahogy mindenki hiányozni fog, aki az elmúlt évben elment. Nem szántam szomorúnak ezt a bejegyzést, csak le szerettem volna irni, hogy minek voltam tanúja 2014-ben. A halál az élet része, nem az attól való félelem vezet engem most. Hanem, mivel bármely percben, bármelyikünkkel történhet akármi, a hozzáállásom változott, valahogy az Élet pici dolgai eltérő fényben ragyognak most.  Addig kell keresni a kapcsolatot, adni a mindennapi szeretetet, amig lehet. Minden nap egy ajándék, annak is aki egészséges, hát még annak is, aki nem. Áldassék a nevük, akik elmentek,s legyen a Föld könnyű nekik. S legyen az Élet minden perce áldás az ittmaradóknak.