7. Úszóőrség

No, ezt elölről kell kezdenem, azok kedvéért, akik semmit nem tudnak erről a hókamókáról.

Az úgy volt, hogy november elején visszamentem a kórházba, hogy folytassam az önkénteskedést. Közölték, hogy az a munka hónapokon belül megszűnik a digitalizáció miatt, viszont jelentkezzek egy igazi állásra. Megint biztatott az ottani főnök, mint tavasszal, de most szerencsére nem éltem magamat bele. Az interjúk után, egyáltalán nem válaszoltak ( egészen Mo-n éreztem magam:(((), én jelentkeztem. Persze, hogy nem kellettem. Ekkor elég mérges lettem rájuk, főleg az előző félévet tekintve, amikoris ugyanennek az osztálynak egy csomót segitettem.

Elkezdtem megint keresgélni első felindulásomban. S ekkor rábukkantam a helyi YMCA honlapján egy hirdetésre, miszerint Life Guardokat keresnek. Hát, ilyet se pipáltam még, de nagyon szeretem az úszást, a vízet, egyszóval kaptam magam és jelentkeztem.

Mark az uszoda vezetője- aki egyébként most Sami úszóedzője is vicces módon, vette-veszi az ujoncokat szárnyai alá. Én az elején tisztáztam vele, hogy semmi papírom nincsen ehhez, és ráadásul teljesen amatőr úszó vagyok, soha profi nem tanított. Szemét sem rebbentette ezekre, hanem következett először az úszásteszt. Ez elég könnyű volt. Mellúszást és a gyorsúszást ellenőrizte bizonyos távokon, majd pedig a medence mély részéből, olyan 3 méterről fel kellett hozni egy téglát, mellkasra helyezni és háton a medence másik végébe úszni bizonyos időn belül. Meglepetésemre azt mondta, hogy a gyorssal, háttal semmi baj, de a mellúszás lábtempómat fura módon végzem. No, ezt sose gondoltam volna, sőt, azt hittem, hogy a mellúszás az erősségem. Eddig.

No, nem baj, nekikezdhettem a tanulmányoknak Először négy tesztet kellett letenni, mentésből, lélegeztetésből, újjáélesztésből és elsősegélyből, ezek elméleti dolgok voltak. Tavaly december 30-án ezeken is túl voltam.

Ezek után jött, az un. igazi feketeleves. Meg kellett/kell ezeket tanulni keményen a gyakorlatban is. Most már ugye hetek óta járok hozzá 2-3-szor egy héten. Többen vagyunk, a többiek általában 20 év körüliek, helyi főiskolások. Mondanom sem kell, hogy mindegyik tök profi úszó, mert itt szinte mindenki az. Éppen ezért semmi problémájuk nincsen a mellúszás lábtempójával, ugye. Nekem, öreg maminak meg igen.

Igazából sokáig nem is értettem, hogy mire ezt ennyire hangsúlyozni. Egészen addig, mig az egymáson gyakorlások után Markot magát kellett kimentenem a mélyvizből alámerülés után. Annyit mondok, hogy 210 font súlyú az ember, s ugye azt játszotta, hogy eszméletlen. Fel is hoztam a felszínre, de megtartani, plusz haladni vele a vízben (el kell tudni húzni a széléig) totál lehetetlennek tűnt akkor. Mivel fogod a hónalja alatt a megmentettet, ezért kénytelen vagy kizárólag lábtempózni. No, pontosan itt kezdődnek a problémáim.

Rengetegféle mentést kell gyakorolni, izelitőül: gerincsérülés nélküli, arccal lefelé néző, sekély vizi csecsemőtől a gerincsérüléses 3 méterre lesüllyedt, arccal felfelé néző felnőttig, és az előbbiek mindenféle változatáig. A mentés után be kell tudni mutatni, hogy miként használod a hordágyat a kihúzáshoz, majd pedig elkezdeni a megfelelő ellátást attól függöen, hogy eszméleténél van, lélegzik, van -e pulzusa, vagy ezek hiányoznak, vagy csak némelyik hiányzik.

Tegnap volt az első alkalom, hogy tök egyedül voltam másfél órát Markkal. Igy lehetősége volt elmagyarázni és megtanitani, hogy a "bad habit"-emtől megszabaduljak. Nagyon alapos ember, a viz alatt nézte a lábtempóm. S tényleg sikerült legalább a hibáimat tudatositani. Kiderült, hogy az általam ismert lábtempókon kivűl (mell, gyors, pillangó), még legalább kettő létezik. No, ezek ujdonságok voltak számomra.

Ugyanakkor annyira bénának éreztem a különóra alatt magamat, hogy nagyon a szélén voltam, hogy visszatáncoljak az egészből. Hiába vagyok erős, ha egyszer nem tudom hatékonyan megmutatni, kifejteni az erőmet. Ha mindig visszaesek a hibáimba. Persze-persze az ember érezte már magát hasonló szituációban, mikor egy új készséget kell elsajátitani ( pl autóvezetés első hónapjai, nekem maga a káosz volt, de akár a néhány hónappal ezelőtti szállodai telefonos szoftverkezelés sem volt kutya), de olyan, amikor nem észből kellett fejlődnöm, hanem a testemből, no ilyet a biciklizés-sielés megtanulása óta nem nagyon tettem. SZóval, eléggé elfancsalodva és bőrileg kicsavarva éreztem magam tegnap összesen 3,5 óra medencei edzés után. Az egyetlen dolog ami megakadályozta, hogy akkor ott teljesen feladjam, az az hogyha a gyerekeimnek azt mondom, soha ne add fel, akkor én nyilván nem tehetek ilyet:)))

(Az biztos, hogy most a kondimmal legalább nincsen baj:)))

Jelentem ma viszont már ki tudtam húzni Markot a medence szélére, amire marha büszke vagyok. Ugyanakkor még eléggé cidrizek az egyik végső megmérettetéstől, mikor is a mélyvízben kell taposni/lábtempózni keményen, két kezed az ég felé tartva egy téglát a viz felett 10 centire megtartva 2 percig. EZ még totál lehetetlennek tűnik számomra. Kb. 20 másodpercnél tartok......

Mark szerint már közel vagyok ahhoz, hogy leigazoljon, s akkor kezdhetek bedolgozgatni (ez nem 8 órás munka, hiszen 2-3 óra műszak után leváltják az embert), részmunkában végzi mindenki, ez teljesen jó. Hát.......Én még nem érzem magamat késznek, maradjunk ennyiben.

Mindenesetre, arra biztos, hogy jó az egész tanfolyam, hogy bizonyos dolgokat úgy megtanuljak, hogy éjszaka felébredve is mondjuk meg tudjam állapitani, hogy valakinek éppen stroke-ja van-e, mondjuk vagy használni tudjam a defibrillátort profin.

No itt állok most, holnap is megyek, ahová persze az egész családom is jön, gondolom jól megmosolyognak majd a törpikéim:)

Addig pedig magamat próbálom buzditani, mert rámfér, hogy kitartsak és meglegyen a képesítés........