10. Események II. Közkívánatra

S akkor most én is szeretném néhány mondatban leírni, hogy mi is történt január eleje óta velünk. Megpróbálom összeszedni, bár az időrend nem biztos, hogy tökéletes és persze a sorrendiség nem fejez ki semmilyen fontosságot:)

Január 3.án vittük a felülvizsgálatra Grétit, s aztán haza is jöttünk. Szerencsére azóta is rendben van a leány. Sőt újra jár táncórára.  Cipő nélkül, mert azt viszont sikerült megint kinőnie:)

Utána következett legszebb leányaim ötödik születésnapja, amit jól megünnepeltünk persze. Azóta Lilla gyakorlatilag megtanult olvasni és írni hirtelen. Ja, és hármasával számolni, ez nem tudom miért fontos neki, de így van:)

Volt azután változás az ovi beosztásnál, kedd helyet szerdán járnak azóta a csajok, hogy a szerdai úszásórájuknál személyesen NE lehessek jelen, ugyanis ez  utóbbi tény igencsak elősegitette a hableányok vízi szárnyalását:) Voltak ugyanis a jelenlétemből fakadó hisztik, melyeket amellett, hogy nehezen viseltem, és hátráltatta az oktatást is.

Aztán volt egy jó hónapon keresztül egy hólyagszerűség (ciszta?) az ínyemen. Mivel nem múlt el, ezért fogdokihoz fordultam. Ő ezt egyszerűen-gyakorlatilag bejelentés nélkül fogta és kivágta- eléggé ledöbbentem. Majd két hét alatt ez meggyógyult, utána fogröntgen hegyek igyekeztek és következő héten hétfőn jön a java: bölcsességfog kihúzása. Nem kicsit remegek.

Aztán volt még TuBisváti lakoma is, mint évek óta, növényültetéssel egybekötve, nagyon élvezik a gyerekek.

Osztán következett ugye pár hét még az úszómesterség gyakorlati foglalkozásaiból.  Aztán sikerült végre a vizsgám- fú ennek gyötrelmeibe most nem megyek bele, legyen elég annyi, hogy három héten keresztül szinte minden nap voltam úszni-  és Life Guard vagyok, sőt dolgozgatok is ( ez heti pár órát jelent).

Volt még korcsolyázás gyakorlás is, amig engedte az idő az itteni tavakon. Azóta azonban gyakorlatilag tavasz van, se sí, se hó:) Igy aztán az év eleji szánkózásoknak is hirtelen vége szakadt a gyerkőcök nagy bánatára.

Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen ezévben a gyerekek szülinapi bulijával. Tavaly ugyanis kicsit belefáradtam a végére. Valami egyszerűbben kivitelezhetőt szerettem volna, lehet, hogy gyarlóság ez, de igy van. Jó lett volna, ha a három gyerek együtt ünnepel, ugyanakkor hogyan védjem ki az ajándékhegyeket? (Ha Sami barátját meghivjuk, akkor ne kelljen a másik két ünnepeltnek is ajeszt hoznia). Közben kapóra jött egy nemes kezdeményezés. Városunk játszótere igencsak elavult, s egymás után szerelik le belőle a játékokat. Tavaly ősszel létrejött egy civil kezdeményezés, hogy felújitsuk a játszóteret. Kiderült, hogy a város is támogatná az ötletet, de kell hozzá egy alapösszeg.  Egy építész apuka megtervezte, egy buzgó anyuka pedig felkarolta az egészet, itt a FB oldala . Lehet adományozni- több módon is. Ha tavasszal uj virágokra vágysz, egy netes virágmagküldő szolgálattól rendelve támogathatod a játszóteret. Van a szigetünkön egy huszonéves testvérhármas, aki vérprofi bábszinházasok, Frog Mountain Puppeteers a nevük. Ők február 11-én ingyen előadást adtak, csakhogy a játszótér ügyét támogassák. No, én meg erre a bábszinházra vettem 25 jegyet, s meghívtuk a gyerekek barátait, klassz volt, itt egy kis hangulat ízelítőül. Utána pedig egy közeli kávézóban folytattuk az estét komoly tortahegyekkel, remekül sikerült.

Múlt héten pedig megint eljött a Valentin nap. Szerintem ez direkt a szülők elleni fondorlat itten. Az összes gyerekem összes osztálytársának kellett lapot küldeni. Annyit mondok, hogy hatvanig számoltam. Arról nem beszélek, hogy az óvodát támogatandó sütivásárra is sütöttem két tálca süteményt.

Szerencsére Samu a saját lapjait.  megírta, boritékait megcímezte. Lilla felirta a neveket szépen, megfontoltan.
Grétikének én irtam meg az összeset, de a tavalyhoz képest nagy haladás, hogy az összeset aláírta. Kérdem Grétitől, hogy mit írjak. Diktálta-diktálta, s szinte az összeshez még odaíratta: I love you! Kérdezem tőle, hogy ő mindenkit szeret? Válasza igy hangzott: "Anya, én mindenkit szeretek, még azokat az embereket is, akiket nem ismerek.::)))))) Lefordultam a székről:)



Múlt héten ezután következett Lilla-nap, melyet azért nem lehetett feledni, mert Lillus két hónapja azt kérdezgeti mikor lesz. S tudom persze, hogy ez fontos is. Hát persze, hogy kell neki egy olyan nap, ami csak az övé. Amikor ő mondhatja meg a tutit. És persze a legfontosabb: ő választhatja meg este, hogy melyik mesét nézzék. Ezen ugyanis vérre menő harc szokott folyni:)).

E hét kedden pedig Sami igazi szülinapja volt idehaza, ez is szépen rendben telt, csak a torta lett kicsit ügyefogyott, mint életem eddigi összes tortakölteménye. De legalább erre is igaz volt, mint a régi Chokito reklámra, ha emlékeztek: "Ronda, de finom." Az meg különösen jólesett, mikor Samu azt mondta, hogy neki ez a torta ízlett a legjobban, mert én sütöttem. (Lehet, hogy csak kezd a gyerek civilizálódni, formálódni a felnőttek ízléséhez, de egye fene, akkor is jólesett.)

A héten megint iskolai szünet volt, így mentünk Természettudományi Kiállításra, madársétára, úszni, Indián Múzeumba, esti pizsamás meseórára a helyi könyvtárba, még egy úszómesteri helyettesítés is belefért, jól elfáradtam a végére........És most szombat van, és az egyik helyi vendéglő-pubba egy ismerős anyuka énekelte a talpalávalót, hát elmentünk. Jót mulattunk:) Lilla interpretációja: "Ez klassz buli volt Anyu, mint egy igazi bál!" Most negyed 10 és még Pinokkiót néznek, de sebaj, én is megyek nézni!

Jó éjszakát,
Eszter

9. Események I. Vendégszerzőm tollából.....

... pontosabban ceruzájából.

Igértem régebben, hogy a téli vakációról majd részletesebben beszámolok. Könnyű volt nekem, hiszen bíztam abban, hogy mostantól már más is ír naplót a családban. Mert kellett neki. Mert téli szünetre semmi más lecke nem volt (!).
Tisztelt Tanító néni mindenkinek ajándékozott egy nagyalakú spirálfüzetet, ráírt mindenkinek egy-egy személyre szabott mondatot, s megkérte, hogy minden napjáról számoljon be.

Sajnos arról nem tudtam, hogy a téli vakáció után a füzetet bekebelezi, s csak a mostani februári szünetre adja majd vissza, hasonló céllal.

Így viszont kaptam magam, s gyorsan "rálőttem" a kamerával, hogy megelevenedjen Előttetek is Nagy Samu téli vakációja.

2011. December 19. -től 2012. Január 7.-ig.

Fogadjátok szeretettel kedvenc vendégszerzőmet:)

8. Tulipán Hercegemnek

Ma reggel, mikor kiszálltunk az autóból a suli előtt, és képes voltál azt mondani kedvesidesanyádnak, hogy "Anya, már nem kell elkísérned, be tudok menni egyedül is.", no akkor, pontosan akkor valami fontos dolgot éreztem meg- persze egy icipici szomorkodás után:). Nagyfiú lettél!

Nemsokára hét éve lesz annak, hogy megszülettél, hihetetlen…. Egy teljesen új időszámítás kezdődött akkor el. Életem legboldogabb korszakát köszönhetem Neked. Hiszen bármennyire is kialvatlan voltam az első hónapjaidban, a világ legbüszkébb anyukájává tettél.

Igaz, akkor csak akkorka voltál, mint egy tulipán, most meg…….

Tudod, sokszor aggódtam érted, mikor lázas voltál, vagy sokat lármáztál. De hihetetlen volt nemcsak az én, de mások számára is: „Ez a gyerek mindig nevet?”. Majdnem így volt:)

Akkor is volt némi szorongattató érzésem, mikor az ikerhúgaid születtek és te még csak épp, hogy 22 hónapos voltál. Azt hiszem, hogy nagyon sokat köszönhetünk a drága nagyszüleidnek, hogy ez az időszak gond nélkül telt el.

Kissé meglepődtem, mikor kétévesen felfedezted a betűk világát. A TESCO „T” betűje miattad fut  azóta „kalapácsbetű” néven  a családban.

Mikor óvodába kerültél, az első napok egyikén kibetűzted az óvoda szót, no akkor azért már tényleg felkaptam a fejem. Fú, kicsit bizarr érzés fogott el. Megpróbálom neked ezt megfogalmazni, de azt hiszem, csak akkor fogod igazán megérteni, ha neked is születik majd gyereked.

Úgy veszem észre, hogy egymás gyerekeiről a szülők korlátozott információkkal „szeretnek” rendelkezni. A kisgyerekes anyukák/apukák/nagyszülők ugyanis hajlamosak kizárólag a gyerekeik világában élni, s ez azt is jelenti, hogy folyamatosan képesek csak ezen egy témát újra és újra végigrágni, és büszkélkedni a legtriviálisabb dologgal is. Nemcsak annak nehéz ez, akinek nincs gyereke, vagy élete más korszakát éli. Hanem például annak is, akinek gondjai vannak a gyerekével, és ezért inkább hallgat-meghallgat, magában szomorkodik. Mert, ha túl sok dicséretet hallunk más gyerekéről, tudat alatt akkor is összehasonlítjuk a mienkkel, na. Ez egy tipikus emberi-szülői magatartás.

A fentiek miatt ekkor fogott el az az érzés először, hogy igazából büszke vagyok rád, és szűk családi körben hangoztatni is merem, de. Egyrészt másokat nem szeretnék elvarázsolni ezzel, nem szeretném, ha titokban irigyelnének, vagy utálnának téged emiatt. Másrészt azt se szeretném, ha te magadat csupán a veled született hihetetlen agyszerkezeted miatt túlzottan különlegesnek (= a többi gyerektől eltérőnek), vagy többnek gondolnád.

Nem telt bele egy év s megtudtam, hogy jövünk Amerikába, hú! No, és ekkor rám szakadt még egy érzés: minden szülőség óriási felelősség, de (szerintem) tehetséges gyerek szülőjének lenni még inkább az, főleg, ha az nem fog igazán közösségbe járni.

Jó irányba terelgetlek-e? Észreveszem-e, hogy melyik életkorban mire van leginkább szükséged? Képes vagyok- e arra, hogy ebben az eltérő nyelvi környezetben is segítsem a beilleszkedésed? Mikor kell szigorral kevernem az angyali türelmet- ahogy jó gyerekorvosunk mondani szokta.

Szóval, összefoglalva, nemcsak közelgő szülinapod miatt ragadtam magamhoz a billentyűzetet Drága Hercegem, hanem, mert ez a műfaj ilyen: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek!” Igen, rettenetesen büszke vagyok Rád!!!

Néhány hónappal ezelőtt az ESL (English as a Second Language) tanárod hívott be egy kis beszélgetésre. Azt mondta, hogy számára a megtiszteltetés, hogy téged taníthat. Ó!!! Ja, és hogy te szoktad őt tanítani az állatvilág és a dinoszauruszok világának rejtelmeire:).

Aztán, tavaly év végén az osztályfőnőköddel volt fogadó órai beszélgetésem. Mesélte, hogy az átlag felett teljesítesz, és hogy a tavalyi évi szereplésed alapján veled külön foglalkozik hetente egy órát, hogy jobban szárnyalhass. Főleg az olvasást és a számolást nevezte meg, mint erősségedet. Mindkettőben a korosztályod 96 %-nál jobban teljesítesz bizonyos felmérések szerint. Mrs. McKay 48 éve tanít, és sokszor volt dolga nem anyanyelvi diákokkal, de azt mondta, hogy egészen különleges, hogy mindkét nyelven hihetetlenül fejlődsz, sőt fordítasz. (Ott és akkor nem említette azt az eleinte furcsának tűnő kérését, hogy szüntessem be az uzsonnádhoz kapott viccek iskolába küldését. Elmesélte ugyanis később, hogy a magyar vicceket Te snack-szünetben fennhangon felolvasod az osztálytársaidnak angolul, majd ebédszünetben a többi osztályoknak is…..:))

Két hete viszont egy különleges levelet kaptunk az iskoládtól. Abban kérték szülői beleegyezésünket, hogy egy külön- tehetséges gyerekekre szakososodott- tanár foglalkozhasson veled, mert kb. harmadikos színvonalon olvasol. Angolul. Természetesen „megengedtük” és kíváncsian várom a fejleményeket.

Az előzőek ellenére is meg tudsz azért lepni Kicsi Fiam. Mikor múltkorjában egy naprendszerrel foglalkozó wikipedia linket elolvasván elkezdtél utánamenni néhány adatnak a wiki-n például. Már Ausztrália keletkezésénél tartottál, mikor elkaptalak. Alig hétévesen.

Vagy mikor tegnap megláttam, hogy egy régebben kapott, otthontanuló gyerekeknek való munkafüzet gyakorlatait oldod meg. Egyáltalán nem foglalkoztatott téged, hogy az 4. osztályosoknak szólt.

Külön öröm számomra, ahogy a zenében haladsz. Azért írattalak be zongorázni, mert úgy tudom, hogy a zenei nevelés mellett a korai zenetanulás fejleszti az agy egyéb területeit is. Amellett, hogy látom, kezded a hangszert megszeretni, apránként haladva látom a fejlődést is! Múlt héten meg is örökítettem, ahogy kottából játszol, mindkét kezedet használod (helyesen) és hozzá énekelsz! Ezt sose gondoltam volna tavaly tavasszal, mikor az egy-egy ujjadat is nehezen helyezted el a méreteidhez képest óriási zongorán.

Bár nem olyan iramban, mint régen, mikor sok időd volt rá, de most is rajzolsz, és csodás, részletgazdag motivumaidhoz rendszerint élénk, vibráló színeket használsz, ez is nagyon tetszik. 

És mindezek mellett lehetnél egy tunnyadt, fakó könyvkukac. De nem! Imádsz mozogni, úszol , mint a fickándozó halacska és újabban nagyon érdekel a kosárlabdázás is. Abszolút nem zavar ebben az az apró tény, hogy még az elsősök között is igen alacsonynak számítasz! Igaz, gyerekméretű kosárba, de beletalálsz!!!!

Szóval büszke vagyok rád, nagyon! És néha azért elfog a szorongás, hogy ugye vannak-lesznek barátaid? Hogy be tudsz-e majd illeszkedni a közösségekbe ennyi erénnyel. Sajnos, személyes példámból tudom, hogy a gyerektársadalom milyen hihetetlen kegyetlen tud lenni, és sokszor azt közösíti ki, aki – bármilyen- ártatlan szempontból is- kilóg. Szerencsére, látom, hogy van már jóbarátod, Walker haver, akivel igazán jól megértitek egymást, még ha sokszor versengtek is.

Számomra ugyanis a fent felsorolt képességeid fontosak ugyan, de mi az, ami igazán számít? Hát persze, hogy az, hogy boldog, kiegyensúlyozott emberke és Ember legyél. Minden reményem az, hogy így is lesz.

Mostanában néha úgy veszem észre, hogy hamarabb elfáradsz, és valahogy kevésbé tudsz pihenni, lazítani. Nem ritka, hogy a húgaiddal nem pusztán ordítasz, mint sakál, hanem bizony bevetsz néhány nem túl gavalléros testi bántalmazást is.Sokszor ok nélkül dühöngsz, sőt nemegyszer a mécses is eltörik hirtelen.

És ilyenkor eszembe jut, hogy hogy a viharba ne lennél fáradt, meg sokszor felpörgetett. Hiszen a hihetetlen kíváncsiságod ára, elfogyhatatlan tudásvágyad, energiád ára ez! Persze, hogy szeretnék neked segíteni, hogy megtanuld azt is, hogy néha nem kell semmit se tenni, csak lenni, feldolgozni azt, ami történt, csak bámulni a plafont. De legtöbbször csak annyit érek el, hogy gyorsan beduglak este az ágyba aludni. Van még mit tanulnom!

Köszönöm, hogy vagy! Köszönöm, hogy annyi mindenre rádöbbentettél már! Akár a komodói varánusz étkezési szokásairól, akár a Jupiter holdjainak számáról, akár a magyar nyelvtanról, akár bizonyos következetlen szülői viselkedésemről, akár a világra való tiszta rácsodálkozásról van szó.

Kívánom, hogy sok öröm érjen téged még vagy 113 évig!

Drága Nagy Sámuel Dénes,

Boldog Hetedik Születésnapot!

7. Úszóőrség

No, ezt elölről kell kezdenem, azok kedvéért, akik semmit nem tudnak erről a hókamókáról.

Az úgy volt, hogy november elején visszamentem a kórházba, hogy folytassam az önkénteskedést. Közölték, hogy az a munka hónapokon belül megszűnik a digitalizáció miatt, viszont jelentkezzek egy igazi állásra. Megint biztatott az ottani főnök, mint tavasszal, de most szerencsére nem éltem magamat bele. Az interjúk után, egyáltalán nem válaszoltak ( egészen Mo-n éreztem magam:(((), én jelentkeztem. Persze, hogy nem kellettem. Ekkor elég mérges lettem rájuk, főleg az előző félévet tekintve, amikoris ugyanennek az osztálynak egy csomót segitettem.

Elkezdtem megint keresgélni első felindulásomban. S ekkor rábukkantam a helyi YMCA honlapján egy hirdetésre, miszerint Life Guardokat keresnek. Hát, ilyet se pipáltam még, de nagyon szeretem az úszást, a vízet, egyszóval kaptam magam és jelentkeztem.

Mark az uszoda vezetője- aki egyébként most Sami úszóedzője is vicces módon, vette-veszi az ujoncokat szárnyai alá. Én az elején tisztáztam vele, hogy semmi papírom nincsen ehhez, és ráadásul teljesen amatőr úszó vagyok, soha profi nem tanított. Szemét sem rebbentette ezekre, hanem következett először az úszásteszt. Ez elég könnyű volt. Mellúszást és a gyorsúszást ellenőrizte bizonyos távokon, majd pedig a medence mély részéből, olyan 3 méterről fel kellett hozni egy téglát, mellkasra helyezni és háton a medence másik végébe úszni bizonyos időn belül. Meglepetésemre azt mondta, hogy a gyorssal, háttal semmi baj, de a mellúszás lábtempómat fura módon végzem. No, ezt sose gondoltam volna, sőt, azt hittem, hogy a mellúszás az erősségem. Eddig.

No, nem baj, nekikezdhettem a tanulmányoknak Először négy tesztet kellett letenni, mentésből, lélegeztetésből, újjáélesztésből és elsősegélyből, ezek elméleti dolgok voltak. Tavaly december 30-án ezeken is túl voltam.

Ezek után jött, az un. igazi feketeleves. Meg kellett/kell ezeket tanulni keményen a gyakorlatban is. Most már ugye hetek óta járok hozzá 2-3-szor egy héten. Többen vagyunk, a többiek általában 20 év körüliek, helyi főiskolások. Mondanom sem kell, hogy mindegyik tök profi úszó, mert itt szinte mindenki az. Éppen ezért semmi problémájuk nincsen a mellúszás lábtempójával, ugye. Nekem, öreg maminak meg igen.

Igazából sokáig nem is értettem, hogy mire ezt ennyire hangsúlyozni. Egészen addig, mig az egymáson gyakorlások után Markot magát kellett kimentenem a mélyvizből alámerülés után. Annyit mondok, hogy 210 font súlyú az ember, s ugye azt játszotta, hogy eszméletlen. Fel is hoztam a felszínre, de megtartani, plusz haladni vele a vízben (el kell tudni húzni a széléig) totál lehetetlennek tűnt akkor. Mivel fogod a hónalja alatt a megmentettet, ezért kénytelen vagy kizárólag lábtempózni. No, pontosan itt kezdődnek a problémáim.

Rengetegféle mentést kell gyakorolni, izelitőül: gerincsérülés nélküli, arccal lefelé néző, sekély vizi csecsemőtől a gerincsérüléses 3 méterre lesüllyedt, arccal felfelé néző felnőttig, és az előbbiek mindenféle változatáig. A mentés után be kell tudni mutatni, hogy miként használod a hordágyat a kihúzáshoz, majd pedig elkezdeni a megfelelő ellátást attól függöen, hogy eszméleténél van, lélegzik, van -e pulzusa, vagy ezek hiányoznak, vagy csak némelyik hiányzik.

Tegnap volt az első alkalom, hogy tök egyedül voltam másfél órát Markkal. Igy lehetősége volt elmagyarázni és megtanitani, hogy a "bad habit"-emtől megszabaduljak. Nagyon alapos ember, a viz alatt nézte a lábtempóm. S tényleg sikerült legalább a hibáimat tudatositani. Kiderült, hogy az általam ismert lábtempókon kivűl (mell, gyors, pillangó), még legalább kettő létezik. No, ezek ujdonságok voltak számomra.

Ugyanakkor annyira bénának éreztem a különóra alatt magamat, hogy nagyon a szélén voltam, hogy visszatáncoljak az egészből. Hiába vagyok erős, ha egyszer nem tudom hatékonyan megmutatni, kifejteni az erőmet. Ha mindig visszaesek a hibáimba. Persze-persze az ember érezte már magát hasonló szituációban, mikor egy új készséget kell elsajátitani ( pl autóvezetés első hónapjai, nekem maga a káosz volt, de akár a néhány hónappal ezelőtti szállodai telefonos szoftverkezelés sem volt kutya), de olyan, amikor nem észből kellett fejlődnöm, hanem a testemből, no ilyet a biciklizés-sielés megtanulása óta nem nagyon tettem. SZóval, eléggé elfancsalodva és bőrileg kicsavarva éreztem magam tegnap összesen 3,5 óra medencei edzés után. Az egyetlen dolog ami megakadályozta, hogy akkor ott teljesen feladjam, az az hogyha a gyerekeimnek azt mondom, soha ne add fel, akkor én nyilván nem tehetek ilyet:)))

(Az biztos, hogy most a kondimmal legalább nincsen baj:)))

Jelentem ma viszont már ki tudtam húzni Markot a medence szélére, amire marha büszke vagyok. Ugyanakkor még eléggé cidrizek az egyik végső megmérettetéstől, mikor is a mélyvízben kell taposni/lábtempózni keményen, két kezed az ég felé tartva egy téglát a viz felett 10 centire megtartva 2 percig. EZ még totál lehetetlennek tűnik számomra. Kb. 20 másodpercnél tartok......

Mark szerint már közel vagyok ahhoz, hogy leigazoljon, s akkor kezdhetek bedolgozgatni (ez nem 8 órás munka, hiszen 2-3 óra műszak után leváltják az embert), részmunkában végzi mindenki, ez teljesen jó. Hát.......Én még nem érzem magamat késznek, maradjunk ennyiben.

Mindenesetre, arra biztos, hogy jó az egész tanfolyam, hogy bizonyos dolgokat úgy megtanuljak, hogy éjszaka felébredve is mondjuk meg tudjam állapitani, hogy valakinek éppen stroke-ja van-e, mondjuk vagy használni tudjam a defibrillátort profin.

No itt állok most, holnap is megyek, ahová persze az egész családom is jön, gondolom jól megmosolyognak majd a törpikéim:)

Addig pedig magamat próbálom buzditani, mert rámfér, hogy kitartsak és meglegyen a képesítés........