5. Utópiák 2.

Mi is járhat egy negatív utópiát szülő/megalkotó fejében-lelkében?

Egy, a jövőbe repített rossz sejtelem?

Egy, a tudatalatti világunkban sokszor felbukkanó kép tudatos megfogalmazása?
Olyan, korrajz és kórrajz esetleg, mely a jelentől (is) tartogat félnivalót?

Talán, mindez együtt. Mielőtt belekezdenék abba, amire kilyukadni szeretnék, kénytelen vagyok életemben kis időutazást tenni négy kitérővel.

1. 1989. június 16. Nagy Imre újratemetése, a fiatal Orbán Viktor beszéde. 
15 éves vagyok és minden porcikámat átjárja az a biztos érzés és tudat, hogy történelmi kor részese lehetek. Ez felvillanyoz. Viktorból a mást akaró, a döbbenetes energiájú, eszes és karizmatikus fiatal szónokot, leendő agilis politikust látom. Édesapám nem. Igazán lelomboz, amit mond: "Meglásd fiam, jönnek még ide a nácik!". Ő ezt látta bele. Akkor jól lehurrogtam.

2. 2006. szeptember 20. A TV Székház ostroma utáni nap.
Tréninget tartok a Bakonyban tizenkét gyári középvezetőnek, mérnökök, technikusok. Tizenkét férfi, én ikrekkel terhes anyaféle.
A résztvevők között többen a TV-nél voltak előző nap, hajnalban értek a helyszínre. A tegnap izgalma lóg a levegőben, felfokozott a hangulat. Fél nap után elhangzik egy zsidó vicc. Addigi tréneréletem során az első. Ledermedek. A helyzet abszurditásából jópár percbe kerül kitörnöm és tisztázom vélük, hogy ennek itt helye nincsen.
A tréninget követően először ötlik eszembe: életemben először féltem magam.


3. 2010 tavasza . Elolvasom Spiró György Feleségverseny című könyvét.
Maga a mű igen érdekes, bár más könyvei erősebb hatásúak voltak szerintem. Mégis elámulok két dolgon.
a. Spiró fantáziavilága elképesztő. Miként tud ilyen hihetetlenül éles fekete humorérzékkel, ilyen színesen abszurd világot létrehozni. Zseni ez az ember!
b. Milyen elképesztően sötét kép ez Hazám jövőjéről. Az a benyomásom, hogy ez lehetetlen, és az író bizonyosan rettenetesen depressziós volt, mikor mindezt papírra vetette.


4. 2011 december vége. Egy itteni ismerősömmel beszélgetek a jelenlegi magyarországi helyzetről.
Viccből Orbán királyt emlegetek, de ismerősöm azonnal visszakérdez. Nem úgy emlékszik, hogy Mo-n királyság lenne. És ekkor arra gondolok, hogy az otthoni hírek sora mélységesen abszurd számomra. Így a következőt válaszolom neki: nem lepődnék meg, ha pár hónap múlva királlyá koronáznák a Duna jegén.

Az Élet tehát sokszor jóval sötétebb, mint az utópiák.
Tudom-tudom, és próbálom leinteni magamat, hogy ilyesmiről irjak, hisz milyen fogalmaim lehetnek a jelen magyarországi helyzetről, külföldi hírek alapján. Ennek komoly igazságtartalma van. Elég csak arra gondolnom, hogy pár évvel ezelőtt is még milyen fintorokat vágtam Németországban élő drága nagybátyám vélemény-nyilvánításairól.

Ugyanakkor nem tudok, és nem akarok elmenni szó nélkül elmenni az elmúlt hetek magyar történései mellett. (Nem utolsósorban a blogírás nyilvánvalóan fontos terápia, tehát ki kell írnom magamból:)

Mintha egy felpörgő spirál, egy exponenciálisan növekvő sebességű rohanás távoli szereplője volnék, mely rohanás vége erősen kétséges (hú, de szépen fogalmaztam).

Bár Fideszes érzelmű már '93/94 óta ( Fodor-Ungár- Szelényi- Hegedűs kilépés) óta nem vagyok, 2010-ben innen távolból mégis helyeztem beléjük bizalmat. Nem nagyon volt másban ugyanis.

Minimális jogérzékkel rendelkezőként ugyan voltak sejtelmeim a parlamenti 2/3 lehetséges következményeiről, de azt láttam: HELYZET van, kihagyhatatlan történelmi lehetőség!

Vannak szituációk, amikor a cél szentesítheti az eszközt. A Magyarországon 20 éve elmaradt szerkezeti rendszerváltás fájdalmas lépéseit pontosan egy ilyen helyzetben lehetne elkezdeni. Nálam ezerszer hozzáértőbbek pontosan leírnák ezt. A magam egyszerű fejével annyit éreztem-gondoltam, hogy itt a lehetőség meglépni a következőket annak érdekében, hogy az országot és annak polgárait felnövesszük a demokráciához, a csoportos és egyéni felelősségvállaláshoz. /Többek között például: Egészségügyi rendszer egyes részeinek privatizációját, működésének racionalizálását, az egyéni hozzájárulás láthatóvá tételét. Az oktatási rendszer átalakítását, a tanárképzés újraértelmezését, a tanári pálya társadalmi rangjának felemelését, az oktatás részleges privatizációját, az egyéni hozzájárulást, a poroszos szemlélet felszámolását. A család és gyerektámogatások átrendezését- melynek lényege, hogy a csak a valóban a rászorultak kapjanak belőle. Az adórendszer átalakítását, a  kormányzat kiadásainak visszaszorítását és a minisztériumok valóságos racionalizálását, sok szociális juttatás megszűntét, valódi vállalkozóbarát intézkedéseket./

Ezek nem népszerű intézkedések, sőt! Mivel azonban nem volt szükség a társadalom felé való állandó megfelelésnek, itt volt a lehetőség megtenni. Valami olyasféle illúzió élt bennem, hátha követni tudjuk a Dzurinda vezette Szlovákiát. jobbos gazdaságpolitikával megszorítások lesznek, és a befektetők majd jól özönlenek.

Hát, persze, ahogy az Eszterke elképzeli, ahogy ezt egy jó blogírótársam fogalmazza. Egy túrót. Semmi újdonság nem történt, legalábbis gazdaságpolitikailag. Szimbolikus jelentőségű szatymaz, NENYI, meg alkotmány-tákolmány, meg egyebek. A Nép etetése megint szocpol hálóval, amit nincs miből finanszírozni, ahogy sem az egészségügyet, sem az oktatást, dehát még egy BKV-t sem. Egyszóval, kívűlről legalábbis úgy tűnik, mintha Mo. a teljes csőd felé kormányozná a hajót. Ráadásul szándékosan?

Az ellenzékben pedig sem nincs erő, nincs egységesen elfogadott pozitív eszme (Orbanisztán tagadása nem konstruktív, előrevivő eszme ugyanis) és nincs karakán személyiség.

Lehet, hogy ez nem is baj? Most már fejezze is be a Fidesz, amit elkezdett. Ugyanis akárki áll most a kormányhoz, a hajó már zátonyra futott, elkezdett süllyedni.

És, ami ilyenkor a legrosszabb, az emberek pánikolni kezdtek. Hová menjek, hová dugjam a pénzem, mi legyen a gyerekeimmel, a jövőmmel, stb. Olvasom blogokon, fórumokon.

A kérdésem pedig az, hogy a már jelenleg is nagyon alacsony társadalmi morál, a pénztelenség, a munkanélküliség, a népesség roggyant mentális helyzete, az egyénekben felhalmozodó agresszió, türelmetlenség és gyűlölet mikor fog lángra lobbanni? És ki lesz érte felelős? És mit fog tenni ekkor a kormány?

 Lesz-e akkor valaki, aki szelíd szóval, és karizmatikus vezetői vénával a tömeg élére tud állni? S képes lesz, a két egymásról nem sokat ismerő, egymással párbeszédet nem folytató, homlokegyenest ellentétes hírekkel etetett, párhuzamos világokban élő két tábort összefogni és együttes munkára ösztönözni?

Vagy Spirónak nem pusztán a fantáziája jó, hanem döbbenetes jövőbelátó képessége van. S elszabadul a Pokol.