6. Bálozó Hercegnőim

Lányaim körében elharapódzott a "bál", "buli" és egyéb hasonló fogalmak gyakori használata:) Valószinűleg a nemrégen betöltött 5. életévük és a nemsokára szervezendő buli éppúgy táplálja ezt az izgalmas témakört, mint a sok meghallgatott-látot mese lagzijai, báljai.

Gréti az utóbbi egy évben hihetetlenül felfejlesztette kézügyességét, sokszor előfordul, hogy napi tiz rajzig-firkálmányig meg sem áll. "Ide nekünk egy egész papírgyárat azonnal!" - ez sokszor szerepel mostanában álmaimban:) Nem jellemző rá a pontos kidolgozás és a részletgazdag, színes ábrázolásmód, inkább nekivág, és egy vonallal, hihetetlen dinamikával építi fel változatos, fantáziagazdag figuráit.


Lillusra épp az ellenkezője igaz. Ő nagyon sokszor ismételget egy témakört, akár hónapokig képes csak pillangót, vagy tortát rajzolgatni. Egy-egy rajzot pedig hihetetlen részletességig kidolgoz, és szép színekkel teszi vonzóvá:)
 

Nagyon szépen rímelnek tehát rajzaik személyiségükkel is. Még jó, hogy ikrek, és én vagyok a szülőanyjuk, mert különben nem hinném el, hogy két ennyire eltérő személyiség:)

No, hogy visszatérjek a címben szereplő témához, hadd mutassam be első közös- és szerintem igen jól sikerült- művüket. Szerintük ez a hercegnők bálja. A figurákat Gréti rajzolta, Lillus színezett és a klasszul hangzó Csépkerózsa felírás is az ő 5 (!) éves tollából származik:) (Sajnos itt nem tudom megfordítani, de remélem, hogy a linkben láthatjátok jó irányban is.)

Bál

Bálozó hercegnők

















Szerintem eszméletlenül jó ez a kép, s ha egy modern galériában hasonlót látnék, sem döbbennék nagyot:)

S persze ezeken a téli napokon elég gyakran áll itthon is a bál. Néha persze, hogy azért mert sikerült összakapni valamin, de szerencsére jópárszor azért, mert beteszünk egy ún. "profi" zenét (a profi kifejezést előszeretettel használják mostanság mindenre, ami tetszik nekik:), és aztán mehet a risza.

A hangulatról kis ízelítőket itt találhattok:)
Legyenek nektek is ilyen vidám délutánjaitok, ezt kívánom szeretettel!

5. Utópiák 2.

Mi is járhat egy negatív utópiát szülő/megalkotó fejében-lelkében?

Egy, a jövőbe repített rossz sejtelem?

Egy, a tudatalatti világunkban sokszor felbukkanó kép tudatos megfogalmazása?
Olyan, korrajz és kórrajz esetleg, mely a jelentől (is) tartogat félnivalót?

Talán, mindez együtt. Mielőtt belekezdenék abba, amire kilyukadni szeretnék, kénytelen vagyok életemben kis időutazást tenni négy kitérővel.

1. 1989. június 16. Nagy Imre újratemetése, a fiatal Orbán Viktor beszéde. 
15 éves vagyok és minden porcikámat átjárja az a biztos érzés és tudat, hogy történelmi kor részese lehetek. Ez felvillanyoz. Viktorból a mást akaró, a döbbenetes energiájú, eszes és karizmatikus fiatal szónokot, leendő agilis politikust látom. Édesapám nem. Igazán lelomboz, amit mond: "Meglásd fiam, jönnek még ide a nácik!". Ő ezt látta bele. Akkor jól lehurrogtam.

2. 2006. szeptember 20. A TV Székház ostroma utáni nap.
Tréninget tartok a Bakonyban tizenkét gyári középvezetőnek, mérnökök, technikusok. Tizenkét férfi, én ikrekkel terhes anyaféle.
A résztvevők között többen a TV-nél voltak előző nap, hajnalban értek a helyszínre. A tegnap izgalma lóg a levegőben, felfokozott a hangulat. Fél nap után elhangzik egy zsidó vicc. Addigi tréneréletem során az első. Ledermedek. A helyzet abszurditásából jópár percbe kerül kitörnöm és tisztázom vélük, hogy ennek itt helye nincsen.
A tréninget követően először ötlik eszembe: életemben először féltem magam.


3. 2010 tavasza . Elolvasom Spiró György Feleségverseny című könyvét.
Maga a mű igen érdekes, bár más könyvei erősebb hatásúak voltak szerintem. Mégis elámulok két dolgon.
a. Spiró fantáziavilága elképesztő. Miként tud ilyen hihetetlenül éles fekete humorérzékkel, ilyen színesen abszurd világot létrehozni. Zseni ez az ember!
b. Milyen elképesztően sötét kép ez Hazám jövőjéről. Az a benyomásom, hogy ez lehetetlen, és az író bizonyosan rettenetesen depressziós volt, mikor mindezt papírra vetette.


4. 2011 december vége. Egy itteni ismerősömmel beszélgetek a jelenlegi magyarországi helyzetről.
Viccből Orbán királyt emlegetek, de ismerősöm azonnal visszakérdez. Nem úgy emlékszik, hogy Mo-n királyság lenne. És ekkor arra gondolok, hogy az otthoni hírek sora mélységesen abszurd számomra. Így a következőt válaszolom neki: nem lepődnék meg, ha pár hónap múlva királlyá koronáznák a Duna jegén.

Az Élet tehát sokszor jóval sötétebb, mint az utópiák.
Tudom-tudom, és próbálom leinteni magamat, hogy ilyesmiről irjak, hisz milyen fogalmaim lehetnek a jelen magyarországi helyzetről, külföldi hírek alapján. Ennek komoly igazságtartalma van. Elég csak arra gondolnom, hogy pár évvel ezelőtt is még milyen fintorokat vágtam Németországban élő drága nagybátyám vélemény-nyilvánításairól.

Ugyanakkor nem tudok, és nem akarok elmenni szó nélkül elmenni az elmúlt hetek magyar történései mellett. (Nem utolsósorban a blogírás nyilvánvalóan fontos terápia, tehát ki kell írnom magamból:)

Mintha egy felpörgő spirál, egy exponenciálisan növekvő sebességű rohanás távoli szereplője volnék, mely rohanás vége erősen kétséges (hú, de szépen fogalmaztam).

Bár Fideszes érzelmű már '93/94 óta ( Fodor-Ungár- Szelényi- Hegedűs kilépés) óta nem vagyok, 2010-ben innen távolból mégis helyeztem beléjük bizalmat. Nem nagyon volt másban ugyanis.

Minimális jogérzékkel rendelkezőként ugyan voltak sejtelmeim a parlamenti 2/3 lehetséges következményeiről, de azt láttam: HELYZET van, kihagyhatatlan történelmi lehetőség!

Vannak szituációk, amikor a cél szentesítheti az eszközt. A Magyarországon 20 éve elmaradt szerkezeti rendszerváltás fájdalmas lépéseit pontosan egy ilyen helyzetben lehetne elkezdeni. Nálam ezerszer hozzáértőbbek pontosan leírnák ezt. A magam egyszerű fejével annyit éreztem-gondoltam, hogy itt a lehetőség meglépni a következőket annak érdekében, hogy az országot és annak polgárait felnövesszük a demokráciához, a csoportos és egyéni felelősségvállaláshoz. /Többek között például: Egészségügyi rendszer egyes részeinek privatizációját, működésének racionalizálását, az egyéni hozzájárulás láthatóvá tételét. Az oktatási rendszer átalakítását, a tanárképzés újraértelmezését, a tanári pálya társadalmi rangjának felemelését, az oktatás részleges privatizációját, az egyéni hozzájárulást, a poroszos szemlélet felszámolását. A család és gyerektámogatások átrendezését- melynek lényege, hogy a csak a valóban a rászorultak kapjanak belőle. Az adórendszer átalakítását, a  kormányzat kiadásainak visszaszorítását és a minisztériumok valóságos racionalizálását, sok szociális juttatás megszűntét, valódi vállalkozóbarát intézkedéseket./

Ezek nem népszerű intézkedések, sőt! Mivel azonban nem volt szükség a társadalom felé való állandó megfelelésnek, itt volt a lehetőség megtenni. Valami olyasféle illúzió élt bennem, hátha követni tudjuk a Dzurinda vezette Szlovákiát. jobbos gazdaságpolitikával megszorítások lesznek, és a befektetők majd jól özönlenek.

Hát, persze, ahogy az Eszterke elképzeli, ahogy ezt egy jó blogírótársam fogalmazza. Egy túrót. Semmi újdonság nem történt, legalábbis gazdaságpolitikailag. Szimbolikus jelentőségű szatymaz, NENYI, meg alkotmány-tákolmány, meg egyebek. A Nép etetése megint szocpol hálóval, amit nincs miből finanszírozni, ahogy sem az egészségügyet, sem az oktatást, dehát még egy BKV-t sem. Egyszóval, kívűlről legalábbis úgy tűnik, mintha Mo. a teljes csőd felé kormányozná a hajót. Ráadásul szándékosan?

Az ellenzékben pedig sem nincs erő, nincs egységesen elfogadott pozitív eszme (Orbanisztán tagadása nem konstruktív, előrevivő eszme ugyanis) és nincs karakán személyiség.

Lehet, hogy ez nem is baj? Most már fejezze is be a Fidesz, amit elkezdett. Ugyanis akárki áll most a kormányhoz, a hajó már zátonyra futott, elkezdett süllyedni.

És, ami ilyenkor a legrosszabb, az emberek pánikolni kezdtek. Hová menjek, hová dugjam a pénzem, mi legyen a gyerekeimmel, a jövőmmel, stb. Olvasom blogokon, fórumokon.

A kérdésem pedig az, hogy a már jelenleg is nagyon alacsony társadalmi morál, a pénztelenség, a munkanélküliség, a népesség roggyant mentális helyzete, az egyénekben felhalmozodó agresszió, türelmetlenség és gyűlölet mikor fog lángra lobbanni? És ki lesz érte felelős? És mit fog tenni ekkor a kormány?

 Lesz-e akkor valaki, aki szelíd szóval, és karizmatikus vezetői vénával a tömeg élére tud állni? S képes lesz, a két egymásról nem sokat ismerő, egymással párbeszédet nem folytató, homlokegyenest ellentétes hírekkel etetett, párhuzamos világokban élő két tábort összefogni és együttes munkára ösztönözni?

Vagy Spirónak nem pusztán a fantáziája jó, hanem döbbenetes jövőbelátó képessége van. S elszabadul a Pokol.

4. Mi az oka hallgatásnak?

Nem kell megijedni. Csak várok. Egy nagyon komoly vendégszerzőt szeretnék Nektek hamarosan bemutatni, aki komolyan dokumentált legalább két hetet az elmúlt időszakból.

Hiszen december végén Bostonban töltöttünk majdnem egy hetet. Gréti lába szépen gyógyul, s kedve is egyre jobb.

Lányaink elérték az ötödik szülinapjukat, volt móka, kacagás, torták:)

Közben azért beköszöntött itt is a hideg tél. Igy aztán élvezzük az örömeit, korcsolyázás, szánkózás és egyéb nyalánkságok töltik be szabadnapjainkat.


Amint vendégszerzőnk leadja fontos és hiteles naplóját, ígérem, azonnal közzéteszem, úgyhogy csak türelem.

Addig kénytelen vagytok beérni egy újabb bennem borzongó eszmefuttatással illetve fényképekkel itt. Bocs:)

3. Utópiák 1.

Folyamatosan azt érzem, hogy ujra meg kell néznem a Mátrix cimű filmet. Mikor 12 éve láttam, nem gondoltam volna, hogy mennyire pontos képet ad arról, ami mára már bekövetkezett.

Párhuzamos világokban élünk. A valóságosban és a virtuálisban. Mind az egyikben, mind a másikban lehet személyiségünk, elérhetőségünk, stilusunk, sőt izlésünk is. Lehetnek barátaink, s ellenségeink is. A WWW2 megjelenése óta pedig aktivan is alakithatjuk mindkettőt.

Néhány évvel ezelőtt nem volt otthon internetem, sőt számitógépem sem. Úgy éreztem pont elég a virtualitásból annyi, amennyit a munkám során kell, hogy szerezzek. Még a gyerekek megszületése után sem volt fontos számomra, hogy mindennap megnézzem mondjuk emiljeimet.

Sőt, az Amerikába költözésünk is csupán annyit váltott ki belőlem, hogy a világháló egy eszköz, a skype, a blogolás egy szuper lehetőség ahhoz. hogy a barátokkal, családommal kapcsolatot tudjak tartani az irdatlan távolság ellenére.

2008 volt talán, mikor a kollégáim elkezdtek okostelefonokat vásárolni. Azon okra hivatkoztak, hogy egy kieső tréninghelyszinen milyen hasznos lehet, ha van internet, s gyorsan le tudnak még tölteni valamit a következő tréningnap előtt... Ezt szakmailag megértettem, sőt én is voltam olyan helyzetben, amikor jó lett volna egy-egy ügyfél tréning előtti utolsó üzenetét elolvasni. Dehát mindezekért sem éreztem erős kényszert arra, hogy én is vásároljak egyet.


Ezen a nyáron gyakorlatilag szinte ingyen hozzámvágtak egyet. Két hónap után lemondtam róla, hiszen a netezés mégiscsak komoly összeg rajta. Minek? Szükségem van rá, hogy a telefonomon olvassam, hogy KovácsPisti mit evett vacsira, amit meg is osztott mindenkivel a FB-n? Dehogy.

Azt hiszem, hogy vagy öregszem, vagy a technika szállt el. Bostonban azt láttam, amitől már annyira elszoktam, a nagyvárosi valóságot. Mindenki a telefonját, esetleg elektronikus könyvét bámulja a metrón-villamoson.

A valóságos világ polgárai izolálódnak, hogy a virtuális világban haverok lehessenek. Nagyon érdekes jelenség.

Nehezen értettem meg pár éve, mikor egy kedvenc irómról megtudtam- miután emilben köszöntem meg dedikálását- hogy nem használ elektronikus levelezést, sőt mobiltelefont sem. Többezer kilométert kellett utaznom, hogy ezt megértsem:)

Bár modern csajnak gondolom magam, és szerintem van létjogosultsága a mobilnak, netnek, GPSnek, de magadnak kell kialakitanod a határaidat. Igen-igen, nem mindig akarok elérhető lenni. S a gyerekem sem szeretném, ha megállás nélkül netezne vagy wii nevű viedójátékkal tengetné idejét.

/ Kis kitérő: Valahol olvasom egy gyerekpszihcológus panaszát: A mai kamaszok FB-n élik az életüket, és ha meg akarod érteni a lelkivilágukat el kell merülnöd a közösségi portálok szabályaiban. Pl. Miért is baj az, hogy ha szerelmemnek reggel egy szivecskével kivánok jó reggelt FB oldalára, és ő azt csak like-olja? Az elvárás szerint ugyanis neki is ezt kéne tennie, az én lapomra elhelyezni egy szivecskét. ( Az első esetben ugyanis csak azok látják a Like-ot, akik mindkettőnk barátai, ha az utóbbit választja, az én lapomra teszi, akkor az én összes barátom...) Mi van??????????? Ember legyen a talpán, aki ezt követi../

Szóval én most asszem megálltam. Nem leszek már trendi.  S nem vágyom sem Kindle-re, sem okostelkóra. Valóságos életemet szeretném harmonikusan élni.

2. Töpörtyűkről

Akik már nem is olyan töpik:)

Lehet, hogy most valamiféle évösszefoglalót kéne irnom, de az most nem fog menni. Nem vagyok annyira összeszedett ugyanis, mert eltérően a szokásostól, mi ma déli 12-kor kezdtünk pezsgőzni:)

Igy inkább a csodálatos gyerekeimről irok. Lehet, hogy gáz, hogy ilyen jelzőt használok velük kapcsolatban, s valószinűleg egyáltalán nem menő. Dehát annyira büszke vagyok rájuk, na.

Először is kezdjük Gréta művésznővel.

Már nem számolom, hogy hány kiló és hány centi, de igérem, hogy a szülinapjára való tekintettel utánanézek a kérdéskörnek. Annyi bizonyos, hogy étvággyal nincsen gond, és a két évvel idősebb bátyja tavalyi ruhái cipői jók rá. Szerencsére nem annyira válogatós e téren, sőt büszke Samu pulcsijaira.

AZ utóbbi időben nem volt éppen egy matyóhímzés a hangulata, nem tudom ezzel más anyuka hogy van, de én elég sokszor fonogattam be a szemöldökömet egy-egy köztéri ordibálhatnékja után.

Próbálok vele persze minél türelmesebb és empatikusabb lenni, hiszen nem semmi azért, hogy hány,  talán nem életveszélyes, ám annál bosszantóbb dolog történik vele. Ez volt az eddigi harmadik műtétje, altatása rövidke élete alatt, negyedszeri kórházi beavatkozása.

S mivel a három gyerek közül talán ő az, aki érzelmeit nem vagy nem mindig képes szavakkal kifejezni, ugyanakkor annyi indulati töltet van benne, mint egy óriási puskaporos hordóban,  segiteni kell neki ezt lecsapolni néha..... Most például megbeszéltük, hogy kap egy méreg-babát, akit lehet majd nyúzni. Persze-persze sokat segit neki is a rengeteg rajzolás, és a szeptember óta gyakorolt gyerektánc is.

Azt is érzem nála, hogy mióta november elején megvolt ez a műtét, kissé visszaesett lelkileg egy korábbi fázisba. Nagyon sokszor csügg rajtam és Gáboron is. Minden lehetőséget megragad, hogy kettesben lehessen velünk, mellénküljön vagy aludjon. Ennek sokszor persze a tesóin való átgázolás az eszköze. Persze-persze ez is természetes. Csak hát a mindennapokban olyan nehéz ezt okosan és szívvel segiteni. Remélem hogy a lába gyógyulása segiteni fog ebben is.....


Mert egyébként meg annyira jófej és édes és tehetséges.

Példák:

- Gréti megkapja élete első rágógumiját, rágja-rágja egypár percig, oszt megszólal:
 "No, most mindenki bekaphatja!" Döltem persze a nevetéstől.

- Mostanában saját szótár kell hozzá. A holnapot ugy hivja: másik nap, a tegnapot pedig egyik nap. Szerencsére ezt mi már tudjuk, de hangosan lehet derülni minden este, mikor megkérdezi: " S a másik napon lesz ovi?" (csak kétszer járnak egy héten.)

- Játszótéren voltunk ma, amikor elkezd angolul énekelni és táncolni, miközben Lillát löki a hintán (!). Kérdezem tőle, hogy az oviban tanulta-e, mert nagyon szép a dallama. Azt mondta, hogy nem, hanem akkor találta ki. És tényleg, mert nem tudta felidézni:) Hihetetlenül muzikális egyébként, olyan fenékriszálásokat tud nyomni zenére, hogy a riói táncosok is tudnának tőle tanulni:)

Lilluskám  a drága

Nyár óta szerintem ő fejlődött most legtöbbet. Az oviban ő is elkezdett angolul mondatokban beszélni és ez segiti abban, hogy jobban tudjon barátkozni is. Ez valószinűleg kell is neki, mert ő az, aki sokszor kacsintgat kifelé a szoros ikertestvérségből.

Már körülbelül egy éve le tudja irni a nevét, de most ujabb lépések jöttek. Elkezdett betűzni, tehát tudsz neki diktálni szavakat és ő leirja, ha segitesz betűzni. A családtagok nevét is leirja, szépen, türelmesen. Sőt, vannak olyan szavak, amiket ki is tud olvasni.

Egyébként is nagyon értelmes, igen szeret például számolni, ez már nyáron is feltűnő volt. Most Hanukakor többször is trendelliztünk, s bizony már ezt hármasban tudtuk tenni, mert Samu mellett már Lillára is lehet számitani. ( A pörgetésben persze Gréti is segitett, de a játék szabályai- mint más szabályok is- eléggé hidegen hagyták).

Nagyon jól megy neki az úszás, az oktató elmondása szerint ő már le is vette róla az un. buborékot, ami fenntartja a gyerekeket a vizen:) És láthatóan élvezi a dolgot, legalább annyira mint Samu!

Ami a legjobban tetszik nekem, hogy nagyon aktiv a háztartási dolgokban, tehát láthatóan szeret rendet, tisztaságot tartani maga körül. Ezt mondják a genetikában recesszivitásnak- se apja, sem én nem vagyunk e téren igazán iránymutatóak ugyanis. Dehát éljenek a nagyanyai gének mindkét oldalról! Az energia nem vész el, csak átalakul- vagy átöröklődik!!!

Az elmúlt évhez képest az is változás, hogy jóval kevesebbet hisztizik. Tényleg ugy látom, hogy nem lehet egyféleképpen viszonyulni minden gyerekhez, mert mindenkinek más igényei vannak. Ezt most azért emlitem, mert gondolhatjátok, hogy most Gréti sokkal több odafigyelés igényel. És - persze ebben lehet, hogy empátia is van a részéről- Lilla erre teljesen jól reagál. Őneki sokszor elég egy kis simogatás, mosoly.

Sámuel Vitéz

Továbbfolytatja pályáját a nagyfiúk útján. Nála a tavalyi tanévet láttam sorsdöntőnek, főleg az önállósodás terén. Eladdig olyasmi, hogy Samu úszásórája vagy zeneórája alatt Anya ügyet intéz, elpárolog, majd visszajön a csemetéért-  no ilyen nem fordulhatott elő. Szerencsére ez most már nem is ügy. Valószinűleg Anya már nem annyira menő ilyen helyzetekben, és ez igy is van rendjén:)

Persze-persze a fejem-szivem, mellkasom dagad a büszkeségtől, amikor bizonyitványt kapunk róla ( osztályzatok nincsenek, csak besorolások, olyasmi mint egy halálprofi teljestményértékelés egy multicégnél). A mult tanévben már foglalkozott vele egy külön ESL tanár ( English as a Second Language), szeptembertől pedig az osztályfönőke foglalkozik vele heti egyszer teljesen külön,, mondván, hogy gyorsabban fejlődik az átlagnál.

Mrs. McKay szerint olvasás-irás (angol!!) terén a kortársainak 99%-nál, a matekban 97%-nál jobb. Igy ő elkezdett neki harmadikos feladatokat adni. Mi ebbe szerényen beleegyeztünk, hümmögünk és bólogatunk:) Ez a csodás tanitónő ( 49. tanévét tanitja most) azt is elmesélte, hogy különleges tapasztalat számára Samu kétnyelvűsége. Munkássága hossza és az itteni speciális viszonyok miatt sokszor volt már kétnyelvű tanitványa. Velük mindig az volt a tapasztlata, hogy az egyik lett a vezető nyelv az irásnál-olvasásnál. Samunál azonban mindkettő nyelv párhuzamosan fut, sőt a fiú komoly forditó tehetség- mit is mondtam a nagyanyai génekről?:))))))

Az pedig, hogy most már úszik, ficánkol, sőt a partról már be tud ugrani fejessel is (a trambulinról még nem:), hogy erős, ügyes és udvarias, az külön öröm számomra.

Ma közölte velem, hogy ő már nem annyira szeret mesét nézni, inkább olvas! Értitek???????????????? Még nincs is hétéves!

Sokszor persze seriffkedik, és kioszt néhány tanácsot, vagy bátyói pofont, de azt hiszem, hogy ebben sincsen semmi rendkivűli, fiúból van:)

No, mára ennyit, a pezsgő most már lassan elaltat engemet is.

Legyen Vidám az Új Évetek!!!!!!!!!!!!!!!!!

E.