Valami miatt ide kezdett menteni a Picasa, s nem tudom átállitani. De Ti megnézhetitek a legujabb képeket itten:
https://picasaweb.google.com/nagyvadasz5/2012_04_20
https://picasaweb.google.com/nagyvadasz5/2012_04_15
Szeleburdi családunk kalandjai Amerikában
2012. április 29., vasárnap
2012. április 27., péntek
17. Bringa, cicik, frufru és Gyuri néni
Jó régen nem jelentkeztem megint, csak úgy repülnek a napok mostanában. A gyerekek komolyan számon tartják, hogy mennyi nap van még hátra addig, hogy Magyarhonra tegyük lábunkat. Én is:)
Most azért bepótolok egy-két dolgot.
Samu
Múlt héten iskolai szünet volt, ez azt hiszem jót tett a fiúnak. A legfontosabb dolog, hogy kicsi döccenő után pár nap alatt megtanult bringázni!!!!!!!! Ennek nagyon örülök, igencsak jól emlékszem arra ugyanis, mikor édesjóanyám kilométereket futott utánam......... Szerencsére ezt nála csak mérsékelten kellett. Az egy nap alatt megvolt, hogy pedálozzon, csak épp a fel és leszállással volt probléma. Aztán lejjebb tettem az ülését, hogy elérje a talajt ülve is. És lám, sikerült! Első este, mikor ment a pedálozás, ragyogó arccal bejött a lakásba és közölte. "Anya, én imádok sportolni! Tudok már úszni, kosarazni és most már biciklizni is!". Irtó büszke volt új tudására. Én is. ( Főleg, hogy sokkal nehezebb menetre számítottam...)
Egy másik klassz dolog is történt az elmult héten. Hosszú-hosszú hónapok (évek?) óta először volt egy anya-fia napunk kettesben. Elmentünk először kirándulni, ahol egy élő - valószínűleg beteg denevérrel találkoztunk, s percekig gyönyörködhettünk benne fényes nappal, majd elmentünk úszni egy jót. Utána pedig megvalósitottuk Sami régi álmát és beültünk kettesben sushi-t enni. Minden perc élvezet volt. Ilyenkor nehéz felfognom az egygyerekes szülők panaszait.............. Szerintem kettesben lenni egy gyerekkel igazi ajándék:)
Végére ide egy kis gyerekszáj. Kocsival mentünk Gáborért a melóhelyre, mikor szembejött egy futó nőci. Fél melle kilógott a felsőjéből (ez azért itt elég ritka). Látom a visszapillantóból, hogy Samu le nem veszi róla szemét. Kérdezem tetszik neki? Válasz: nem tudom. Kérdezem: "S szerinted egy nagyobb fiút érdekli az ilyesmi, egy néni cicije? Erre a válasz: "Hát, ha tanul biológiát, akkor igen." :)))))
Gréti
Az utóbbi időben van egy láthatatlan barátja, vagy kreálmánya, Gyuri néni a neve. Most már ott tartunk, hogy ha kiejti a nevét, mindhárom gyerek a hasát fogja nevettében. Nem igazán sikerült kiszedni belőle, hogy pontosan mi vagy ki is ez, de talán nemsokára elárulja. Csak annyit mondott, hogy Gyuri néni felesége Gyuri bácsi:)
Egyébként emellett is ontja a poénokat. Mostanában a bátyja révén eléggé érdekli a görög mitológia. Tegnapelőtt megkérdezi: S Anya, olyan is van, hogy magyar biológia? Ez alatt, mint később kiderült a magyar mitológiát értette. Fel kell kötni a gatyám ezekhez a gyerekekhez, na.
Új szokása a lánynak, hogy kiviszi a műanyag állatkáit az udvarra, és a bokrok között, füvön, földön "filmet készít" róluk, ahogy ő mondja. Nagyon vicces.
Az iskolai szűrés eredménye nála nem lett valami fényes. Annak ellenére, hogy szerintem ő jobban beszél angolul, mint Lilla, bizonyos fogalomalkotások nem mentek neki. Mondjuk abszolút nem aggódom miatt, mert emlékszem, hogy Samu is a korosztály szintja alatt teljesített anno.
Annyira várja, hogy hazamenjünk, hogy már bekészítette a kis hátizsákját tele plüssoroszlánokkal és zsírkrétákkal, amit Magyarországra akar vinni majd:)
Lilla
Neki viszont teljesen korrekt lett a szűrési eredménye, mintha nem is lenne gondja a nyelvvel. Az is igaz, hogy, míg Samuval anno végig ott voltam, és segítettem a fordításban, addig a csajokkal két perc után kiküldtek, hogy kezdjek magammal valamit, mert nem kellek. Meg is lepődtem. Hát még az Apjuk, amikor aztán kíváncsiságból rákérdezett este Lillánál, hogy fordítson már le egy-két bővített mondatot angolra és persze, hogy hiba nélkül megoldotta.
Már nagyon várja ő is a hazamenetelt, mindig elmondja, hogy mit, mikor, kivel szeretne majd csinálni. Remélem, hogy minden összejön:)
Mostanában is gyakorolja anyai szerepeit. Néha teljesen váratlanul elkezd engem simogatni, s azt mondja: "Drága Csillagom, én vagyok az anyukád." Cukorfalat.
Néhány hete a lyányok felmentek a fürdőszobába és vagy negyedóráig teljes csend volt. Hú, az mindig gyanús mondom magamban éppen, dehát fejlődnöm kell nekem is, nem kell minden percet kontrollálni, hát hagytam őket............... Nemsokára előkerült mindakettő. Grétikénél rögvest látszott az elmúlt percek hatása, a frufruja totál cikkcakkos lett, de sajnos nem valami divatosan............ Nem baj, rendbehoztuk. Lillusnál kellett vagy 24 óra mire rájöttünk, mi a fura. Neki mindig is sok "angyalkahaja" volt ( a homlokon a hajas fejbőr szélén újból és újból növő, sűrűsödő hajszálak). No, ezt a kérdést jobban megoldotta, mint sok sztár (úgy tudom, ezt több kreol szépség véglegesen szőrteleníti....). Tövig levágta a csaj. Mit mondjak? Elég furika a hatás. De sebaj, majd megnő, addig se kell csatt:)
Egyebek
Két hete teljesítettem életem első triathlonját ( kb. 1 km úszás, 9 mérföld kerékpár, 3 mérföld futás), s nem is ment rosszul , igaz, egyikbe sem szakadtam bele. (Tegnap, amikor reggel 4 mérföldet futottam csak ugy, és aztán este fél 7től Lifeguard továbbképzés volt, röpke két óra a medencében szívatás............. No, akkor utána azt hittem menten összeroskadok..... A triathlon könnyebb volt:)))
A tavasz egyértelműen előbb köszöntött be, mint tavaly, minden virágzik már, s ez itt ritka kincs:) Sajnos az eső is komoly mennyiségű, de legalább garantálja a zöld színt. Kirándulunk igy sokat, bringázunk, ültetünk palántákat, füvesítünk, ilyesmik.
Közben a laptopom teljesen megbízhatatlan lett. Sokszor teljesen váratlanul leáll. Az asztalon lévő ikonok nagyon furán néznek, ha egyáltalán látszanak. Viszont netezni még lehet vele, ugyhogy ezt kihasználom, aztán ha hazamegyünk, remélem jó kezekbe tudom adni.......... Vagy vennem kell újat.
A fényképezőm is fura dolgokat csinál. Ha használom a Zoom-ot, akkor egy bizonyos távolság után nem hajlandó élesre állítani. Ha esetleg bármelyik fenit gondra van ötletetek, akkor szívesen várom:) (Mindkét gép nemsoká 4 éves lesz. A laptop Toshiba, a kamera pedig Canon márkájú.)
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, majd még jelentkezem. Addig is szép hétvégét mindenkinek.
E.
Most azért bepótolok egy-két dolgot.
Samu
Múlt héten iskolai szünet volt, ez azt hiszem jót tett a fiúnak. A legfontosabb dolog, hogy kicsi döccenő után pár nap alatt megtanult bringázni!!!!!!!! Ennek nagyon örülök, igencsak jól emlékszem arra ugyanis, mikor édesjóanyám kilométereket futott utánam......... Szerencsére ezt nála csak mérsékelten kellett. Az egy nap alatt megvolt, hogy pedálozzon, csak épp a fel és leszállással volt probléma. Aztán lejjebb tettem az ülését, hogy elérje a talajt ülve is. És lám, sikerült! Első este, mikor ment a pedálozás, ragyogó arccal bejött a lakásba és közölte. "Anya, én imádok sportolni! Tudok már úszni, kosarazni és most már biciklizni is!". Irtó büszke volt új tudására. Én is. ( Főleg, hogy sokkal nehezebb menetre számítottam...)
Egy másik klassz dolog is történt az elmult héten. Hosszú-hosszú hónapok (évek?) óta először volt egy anya-fia napunk kettesben. Elmentünk először kirándulni, ahol egy élő - valószínűleg beteg denevérrel találkoztunk, s percekig gyönyörködhettünk benne fényes nappal, majd elmentünk úszni egy jót. Utána pedig megvalósitottuk Sami régi álmát és beültünk kettesben sushi-t enni. Minden perc élvezet volt. Ilyenkor nehéz felfognom az egygyerekes szülők panaszait.............. Szerintem kettesben lenni egy gyerekkel igazi ajándék:)
Végére ide egy kis gyerekszáj. Kocsival mentünk Gáborért a melóhelyre, mikor szembejött egy futó nőci. Fél melle kilógott a felsőjéből (ez azért itt elég ritka). Látom a visszapillantóból, hogy Samu le nem veszi róla szemét. Kérdezem tetszik neki? Válasz: nem tudom. Kérdezem: "S szerinted egy nagyobb fiút érdekli az ilyesmi, egy néni cicije? Erre a válasz: "Hát, ha tanul biológiát, akkor igen." :)))))
Gréti
Az utóbbi időben van egy láthatatlan barátja, vagy kreálmánya, Gyuri néni a neve. Most már ott tartunk, hogy ha kiejti a nevét, mindhárom gyerek a hasát fogja nevettében. Nem igazán sikerült kiszedni belőle, hogy pontosan mi vagy ki is ez, de talán nemsokára elárulja. Csak annyit mondott, hogy Gyuri néni felesége Gyuri bácsi:)
Egyébként emellett is ontja a poénokat. Mostanában a bátyja révén eléggé érdekli a görög mitológia. Tegnapelőtt megkérdezi: S Anya, olyan is van, hogy magyar biológia? Ez alatt, mint később kiderült a magyar mitológiát értette. Fel kell kötni a gatyám ezekhez a gyerekekhez, na.
Új szokása a lánynak, hogy kiviszi a műanyag állatkáit az udvarra, és a bokrok között, füvön, földön "filmet készít" róluk, ahogy ő mondja. Nagyon vicces.
Az iskolai szűrés eredménye nála nem lett valami fényes. Annak ellenére, hogy szerintem ő jobban beszél angolul, mint Lilla, bizonyos fogalomalkotások nem mentek neki. Mondjuk abszolút nem aggódom miatt, mert emlékszem, hogy Samu is a korosztály szintja alatt teljesített anno.
Annyira várja, hogy hazamenjünk, hogy már bekészítette a kis hátizsákját tele plüssoroszlánokkal és zsírkrétákkal, amit Magyarországra akar vinni majd:)
Lilla
Neki viszont teljesen korrekt lett a szűrési eredménye, mintha nem is lenne gondja a nyelvvel. Az is igaz, hogy, míg Samuval anno végig ott voltam, és segítettem a fordításban, addig a csajokkal két perc után kiküldtek, hogy kezdjek magammal valamit, mert nem kellek. Meg is lepődtem. Hát még az Apjuk, amikor aztán kíváncsiságból rákérdezett este Lillánál, hogy fordítson már le egy-két bővített mondatot angolra és persze, hogy hiba nélkül megoldotta.
Már nagyon várja ő is a hazamenetelt, mindig elmondja, hogy mit, mikor, kivel szeretne majd csinálni. Remélem, hogy minden összejön:)
Mostanában is gyakorolja anyai szerepeit. Néha teljesen váratlanul elkezd engem simogatni, s azt mondja: "Drága Csillagom, én vagyok az anyukád." Cukorfalat.
Néhány hete a lyányok felmentek a fürdőszobába és vagy negyedóráig teljes csend volt. Hú, az mindig gyanús mondom magamban éppen, dehát fejlődnöm kell nekem is, nem kell minden percet kontrollálni, hát hagytam őket............... Nemsokára előkerült mindakettő. Grétikénél rögvest látszott az elmúlt percek hatása, a frufruja totál cikkcakkos lett, de sajnos nem valami divatosan............ Nem baj, rendbehoztuk. Lillusnál kellett vagy 24 óra mire rájöttünk, mi a fura. Neki mindig is sok "angyalkahaja" volt ( a homlokon a hajas fejbőr szélén újból és újból növő, sűrűsödő hajszálak). No, ezt a kérdést jobban megoldotta, mint sok sztár (úgy tudom, ezt több kreol szépség véglegesen szőrteleníti....). Tövig levágta a csaj. Mit mondjak? Elég furika a hatás. De sebaj, majd megnő, addig se kell csatt:)
Egyebek
Két hete teljesítettem életem első triathlonját ( kb. 1 km úszás, 9 mérföld kerékpár, 3 mérföld futás), s nem is ment rosszul , igaz, egyikbe sem szakadtam bele. (Tegnap, amikor reggel 4 mérföldet futottam csak ugy, és aztán este fél 7től Lifeguard továbbképzés volt, röpke két óra a medencében szívatás............. No, akkor utána azt hittem menten összeroskadok..... A triathlon könnyebb volt:)))
A tavasz egyértelműen előbb köszöntött be, mint tavaly, minden virágzik már, s ez itt ritka kincs:) Sajnos az eső is komoly mennyiségű, de legalább garantálja a zöld színt. Kirándulunk igy sokat, bringázunk, ültetünk palántákat, füvesítünk, ilyesmik.
Közben a laptopom teljesen megbízhatatlan lett. Sokszor teljesen váratlanul leáll. Az asztalon lévő ikonok nagyon furán néznek, ha egyáltalán látszanak. Viszont netezni még lehet vele, ugyhogy ezt kihasználom, aztán ha hazamegyünk, remélem jó kezekbe tudom adni.......... Vagy vennem kell újat.
A fényképezőm is fura dolgokat csinál. Ha használom a Zoom-ot, akkor egy bizonyos távolság után nem hajlandó élesre állítani. Ha esetleg bármelyik fenit gondra van ötletetek, akkor szívesen várom:) (Mindkét gép nemsoká 4 éves lesz. A laptop Toshiba, a kamera pedig Canon márkájú.)
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, majd még jelentkezem. Addig is szép hétvégét mindenkinek.
E.
2012. április 12., csütörtök
16. Valami átfordult....
...bennem.
Lehet, hogy amiatt dúsultak fel most az érzéseim, mert harmadik évünk végefelé érkeztünk.
Lehet, hogy túl gyakran olvasom a www.hataratkelo.postr.hu blogot.
Lehet, hogy túlzottan belegabalyodtam új kedvencem Jhumpa Lahiri indiai bevándorlókról írt könyveibe.
S persze, hogy lehet, hogy az elmúlt egy év nem adott sokat ahhoz, hogy Magyarország vonzóbb célpont legyen a szememben.
Mindez lehetséges, de mégis azt mondom, hogy a változás bennem ért meg.
Egy évvel ezelőtt, mikor Phoebe és kedves E. barátosném szedelődzködött haza Washington D.C.-ből, kissé meglepődtem,hogy mennyire nem akarnak visszamenni Magyarországra. Bennem dübörgött a honvágy, a nosztalgia az előző, mozgalmas életem iránt és persze, hogy nagyon hiányoztak a szeretteim. Ezek most sincsenek másként. Ráadásul nálunk benne volt a pakliban minden év végén, hogy haza kell mennünk.
Mindezekhez azonban hozzáadódott valami. Megláttam, érzékeltem, enyémmé vált az eljövetelünk pozítiv oldala. Mi ugyanis nem úgy érkeztünk, hogy maradunk. Nekem- különösen az első év két pelenkással, három gyerkőccel otthon, szinte egyedül- kutya kemény volt. Magányosnak, fáradtnak, elhasználtnak éreztem sokszor magam, ami érthető.
Most azonban, hogy a gyerekek nagyobbak, fizikai fáradtság sokkal kevesebb, és ráadásul egy vicces melóm van (úszómesterség) mostanában, több energia és idő marad gondolkodni.
A következőkön például:
- Hogyan tudnánk megélni Magyarországon egy kutatói fizuból, úgyhogy házbérlésre és egy klassz autó részleteire is legyen pénzünk? Itt szűken ugyan, de kijövünk.
- Tudnék-e otthon részmunkaidős állást találni? Fogalmam sincs ugyanis, hogy régi munkaadómnak egyáltalán szükséges-e lehet rám ( a szektort rendesen megtizedelte a válság).
- Képes volnék-e otthon a családunkat ugyanígy előtérbe helyezni, mint itt.
- Ha hazamegyünk, és szeretnék továbbtanulni a szakmámban (terapeutaság), hogyan tehetném úgy meg, hogy ne szakadjak meg a pénzkeresésben és a mindennapi stresszben mellette.
- Szeretném-e hogy gyerekeim a magyar iskolarendszert ismerjék-e meg belülről először? (Az egészséges lelkületet és az anyanyelvi szintű nyelvtudást fontosabbnak érzem, mint a lexikális tudást.)
- Melyik magyar város tudná azt nyújtani, hogy világszínvonalú tudományos kutatást végezzen a férjem amellett, hogy idilli, békés környezetben élünk?
Eddig, ha megkérdezte valaki, hogy itt szeretnénk-e maradni, azt feleltem, hogy a gyerekek jövője szempontjából pozitív lenne. Most arra hajlok, hogy a saját szempontomból is- Gáborról nem is beszélve.
És mindezen fentiek mellett egy alapvetően fontos tényezőről még nem beszéltem. Ez pedig a zsidó identitás. Ez az én felmenőimnél- sok magyar zsidó családtól eltérően- sosem volt ez kérdés. Gyerekként a fejemben kb. annyira volt érdekes egy magyar zsidó, mint egy magyar evangélikus. Teljesen természetesen éltem meg, a hagyománytisztelet és hit a részemmé vált.
Abban a pillanatban azonban, hogy közösségbe kerül az ember, ez megváltozik. Ott szembesül azzal, hogy "más", mint a többség. Kérdésként merülne fel például otthon, hogy a gyerekek pl. zsidó iskolába járjanak-e, ahol burokban nőnének fel, vagy egyszerű általános suliba, ahol a csokimikulások és nyuszik tengerében még kissé lelkiismeretfurdalásuk is lehetne, hogy ők vajon miért mások, és erről miért nem tanulnak. Ebbe most mélyebben nem megyek bele, mert már egy külön bejegyzés témája lehetne.
Röviden összefoglalva: itt annyi a bevándorló és annyira színes a világ, hogy egyszerűen nyitottabbak az emberek. Persze, hogy itt is van rasszizmus és antiszemitizmus, de szerencsére még nem találkoztam velük. S persze, hogy mindenki P.C. ( politikailag korrekt) a beszédében, s lehet, hogy tetteiben nem. De óriási különbség úgy felnőni, hogy kb. annyira vagy érdekes, vagy "más", mint zsidó, mint egy átlagos katolikus, baptista, vagy hindu. EZ NAGYON TETSZIK. (És ezzel szemben hihetetlenül elkeserít, hogy bizonyos fórumokat olvasva milyen hihetetlen indulatokkal, gyűlölettel átitatott megjegyzésekkel találkozik az ember hazai portálokon....)
Azt hiszem a fenti kérdésfeltevéseket nem szükséges megválaszolnom. Mikor húszévesen jártam az USÁban, akkor is az volt a benyomásom, hogy minden furaságuk ellenére, az emberek természetesebben viselkednek. A lelki nyomor- előítéletek, évszázados sérelmek, a nacionalizmus, a szomszédháborúk, az idegengyűlölet- pedig megmarad sajnos Kelet-Európának, amihez hihetetlen (beteg) módon ragaszkodik. S persze, hogy szeretném, mint minden szülő, ha a gyerekeim egy egészségesebb világban nőnének fel.
Szóval valami átfordult bennem, és meg is tudom fogalmazni. Kezdek tartani attól, hogy mi lesz, ha vissza kell mennünk Magyarországra. Élni.
Lehet, hogy amiatt dúsultak fel most az érzéseim, mert harmadik évünk végefelé érkeztünk.
Lehet, hogy túl gyakran olvasom a www.hataratkelo.postr.hu blogot.
Lehet, hogy túlzottan belegabalyodtam új kedvencem Jhumpa Lahiri indiai bevándorlókról írt könyveibe.
S persze, hogy lehet, hogy az elmúlt egy év nem adott sokat ahhoz, hogy Magyarország vonzóbb célpont legyen a szememben.
Mindez lehetséges, de mégis azt mondom, hogy a változás bennem ért meg.
Egy évvel ezelőtt, mikor Phoebe és kedves E. barátosném szedelődzködött haza Washington D.C.-ből, kissé meglepődtem,hogy mennyire nem akarnak visszamenni Magyarországra. Bennem dübörgött a honvágy, a nosztalgia az előző, mozgalmas életem iránt és persze, hogy nagyon hiányoztak a szeretteim. Ezek most sincsenek másként. Ráadásul nálunk benne volt a pakliban minden év végén, hogy haza kell mennünk.
Mindezekhez azonban hozzáadódott valami. Megláttam, érzékeltem, enyémmé vált az eljövetelünk pozítiv oldala. Mi ugyanis nem úgy érkeztünk, hogy maradunk. Nekem- különösen az első év két pelenkással, három gyerkőccel otthon, szinte egyedül- kutya kemény volt. Magányosnak, fáradtnak, elhasználtnak éreztem sokszor magam, ami érthető.
Most azonban, hogy a gyerekek nagyobbak, fizikai fáradtság sokkal kevesebb, és ráadásul egy vicces melóm van (úszómesterség) mostanában, több energia és idő marad gondolkodni.
A következőkön például:
- Hogyan tudnánk megélni Magyarországon egy kutatói fizuból, úgyhogy házbérlésre és egy klassz autó részleteire is legyen pénzünk? Itt szűken ugyan, de kijövünk.
- Tudnék-e otthon részmunkaidős állást találni? Fogalmam sincs ugyanis, hogy régi munkaadómnak egyáltalán szükséges-e lehet rám ( a szektort rendesen megtizedelte a válság).
- Képes volnék-e otthon a családunkat ugyanígy előtérbe helyezni, mint itt.
- Ha hazamegyünk, és szeretnék továbbtanulni a szakmámban (terapeutaság), hogyan tehetném úgy meg, hogy ne szakadjak meg a pénzkeresésben és a mindennapi stresszben mellette.
- Szeretném-e hogy gyerekeim a magyar iskolarendszert ismerjék-e meg belülről először? (Az egészséges lelkületet és az anyanyelvi szintű nyelvtudást fontosabbnak érzem, mint a lexikális tudást.)
- Melyik magyar város tudná azt nyújtani, hogy világszínvonalú tudományos kutatást végezzen a férjem amellett, hogy idilli, békés környezetben élünk?
Eddig, ha megkérdezte valaki, hogy itt szeretnénk-e maradni, azt feleltem, hogy a gyerekek jövője szempontjából pozitív lenne. Most arra hajlok, hogy a saját szempontomból is- Gáborról nem is beszélve.
És mindezen fentiek mellett egy alapvetően fontos tényezőről még nem beszéltem. Ez pedig a zsidó identitás. Ez az én felmenőimnél- sok magyar zsidó családtól eltérően- sosem volt ez kérdés. Gyerekként a fejemben kb. annyira volt érdekes egy magyar zsidó, mint egy magyar evangélikus. Teljesen természetesen éltem meg, a hagyománytisztelet és hit a részemmé vált.
Abban a pillanatban azonban, hogy közösségbe kerül az ember, ez megváltozik. Ott szembesül azzal, hogy "más", mint a többség. Kérdésként merülne fel például otthon, hogy a gyerekek pl. zsidó iskolába járjanak-e, ahol burokban nőnének fel, vagy egyszerű általános suliba, ahol a csokimikulások és nyuszik tengerében még kissé lelkiismeretfurdalásuk is lehetne, hogy ők vajon miért mások, és erről miért nem tanulnak. Ebbe most mélyebben nem megyek bele, mert már egy külön bejegyzés témája lehetne.
Röviden összefoglalva: itt annyi a bevándorló és annyira színes a világ, hogy egyszerűen nyitottabbak az emberek. Persze, hogy itt is van rasszizmus és antiszemitizmus, de szerencsére még nem találkoztam velük. S persze, hogy mindenki P.C. ( politikailag korrekt) a beszédében, s lehet, hogy tetteiben nem. De óriási különbség úgy felnőni, hogy kb. annyira vagy érdekes, vagy "más", mint zsidó, mint egy átlagos katolikus, baptista, vagy hindu. EZ NAGYON TETSZIK. (És ezzel szemben hihetetlenül elkeserít, hogy bizonyos fórumokat olvasva milyen hihetetlen indulatokkal, gyűlölettel átitatott megjegyzésekkel találkozik az ember hazai portálokon....)
Azt hiszem a fenti kérdésfeltevéseket nem szükséges megválaszolnom. Mikor húszévesen jártam az USÁban, akkor is az volt a benyomásom, hogy minden furaságuk ellenére, az emberek természetesebben viselkednek. A lelki nyomor- előítéletek, évszázados sérelmek, a nacionalizmus, a szomszédháborúk, az idegengyűlölet- pedig megmarad sajnos Kelet-Európának, amihez hihetetlen (beteg) módon ragaszkodik. S persze, hogy szeretném, mint minden szülő, ha a gyerekeim egy egészségesebb világban nőnének fel.
Szóval valami átfordult bennem, és meg is tudom fogalmazni. Kezdek tartani attól, hogy mi lesz, ha vissza kell mennünk Magyarországra. Élni.
2012. április 9., hétfő
15. Visszavonhatatlanul itt a tavasz!
Igaz, hogy esik ez a nyavalyás hó még néha- mint. pl. tegnap a húsvéti tojáskeresős vendégségben, ahová meghívtak minket- de itt van megint, rendületlenül.
Végre-végre kinyílik a krókusz, hóvirág, aranyeső, tulipán- épp csak egy hónappal maradnak le megint a magyarországi növénytestvéreiktől.
Az elmúlt hetek összes szabadidejét a konyhában töltöttem, a peszachra való felkészüléssel. Tényleg sikerült mindent kisúrolni, kb. csütörtök estére. Lefeküdtem, és beütött a ménkű a fejembe, hogy a konyha okés, dehát az egész ház................Hú.
Szegény gyerekeimnek megmondtam, hogy akkor a péntek a takarításé ( a főzésen kívül ugye). És tényleg igy volt, képzeljétek! Annyira klassz, hogy már ilyen nagyok! Ők fent port töröltek, porszívóztak, én lent főztem. Kérdezték ugyan egypárszor. hogy akkor most ugye zsidó rabszolgák-e, de felvilágosítottam őket, hogy akkor lennének, ha ezt a munkát más házában végeznék. Azért én egy kicsit hajcsárnak éreztem magam:)
Sajnos, sem Illés Próféta sem az itteni cimbink nem tudott eljönni Széder estére, de azért jól sikerült. Végülis a lényegi mondandókat megbeszéltük, igaz, magyarul, hogy értsék a pulyák.
Szóval folyik az Élet. Samu alsó őrlői továbbra is úgy állnak, mint a cövek és a kishapsi ingerlékenységi szintje sem csökkent. Időközben volt egy tanár-szülő fogadóóra, ahol nemcsak az ofő, hanem az iskolapszichomókus és a tehetséges néni (t.gondozó) néni is részt vett. Néhány érdekes dologra fény villant. Mit, mondjak, az a legkevesebb, ha megemlítem, hogy nekünk szülőknek sem mindig könnyű az egyébként kiemelkedő intellektussal megáldott fiúnkkal megélni a hétköznapokat. S ez nem ritka az ilyen gyerekeknél. Tulajdonképpen pont, hogy ezek a "tünetek" jellemzőek ilyenkor. Pl. egy fiú kivételével nem barátkozik az osztályban, mert nem érdeklik azok a témák, amik a többieket. És valószinűleg az ő témái meg a többi gyereket nem érdeklik. Ezért sokszor magányosan olvasgat, mig a többiek játszanak. Most éppen a néniktől kapott könyvet olvasom. "Living with Intensity"- tetszik a címe, mert semleges, és haj de igaz:)
Visszatérve a tavaszra, az Élet újra beteszi lábát kis városunkba, nyílnak a vendéglők, leveszik a védőfalat a szökőkútakról, takarítják a boltokat, készítik elő a nyári üzemmódot. (Ezektől kicsit tartok is, mert nem tudom mikor hív be a szállodai fönőknőm melózni=értsd takarítani. Fú, most nincs kedvem, meg energiám, na.)
Készülünk nagyiramban hazafelé, a gyerekek komolyan számolják a napokat és a meglátogatandó látnivalókat. Vidámpark, Állatkert, Természettudományi Múzeum természetesen ezidén is a lista dobogós helyeim szerepelnek, balettóra a lányokat, a Planetárium Samut érdekelné. AMi biztos, hogy lefoglaltunk Egerbe három napra szállást egy nagyon kedves szálláson, ahol már jártunk kettesben Gáborral. Mi felnőttek csak szeretnénk egy kicsit lenni. Nem rohanni, nem pakolni egyfolytában, csak úgy lenni. Kis színház, mozi, baráti-rokoni együttlétek, remélem, hogy sikerül.
Most egy másik téma formálódik a fejemben, nemsokára jelentkezem. Addig is szuper hetet Nektek! És további szép Pészachot, akit illet:)
E.
Végre-végre kinyílik a krókusz, hóvirág, aranyeső, tulipán- épp csak egy hónappal maradnak le megint a magyarországi növénytestvéreiktől.
Az elmúlt hetek összes szabadidejét a konyhában töltöttem, a peszachra való felkészüléssel. Tényleg sikerült mindent kisúrolni, kb. csütörtök estére. Lefeküdtem, és beütött a ménkű a fejembe, hogy a konyha okés, dehát az egész ház................Hú.
Szegény gyerekeimnek megmondtam, hogy akkor a péntek a takarításé ( a főzésen kívül ugye). És tényleg igy volt, képzeljétek! Annyira klassz, hogy már ilyen nagyok! Ők fent port töröltek, porszívóztak, én lent főztem. Kérdezték ugyan egypárszor. hogy akkor most ugye zsidó rabszolgák-e, de felvilágosítottam őket, hogy akkor lennének, ha ezt a munkát más házában végeznék. Azért én egy kicsit hajcsárnak éreztem magam:)
Sajnos, sem Illés Próféta sem az itteni cimbink nem tudott eljönni Széder estére, de azért jól sikerült. Végülis a lényegi mondandókat megbeszéltük, igaz, magyarul, hogy értsék a pulyák.
Szóval folyik az Élet. Samu alsó őrlői továbbra is úgy állnak, mint a cövek és a kishapsi ingerlékenységi szintje sem csökkent. Időközben volt egy tanár-szülő fogadóóra, ahol nemcsak az ofő, hanem az iskolapszichomókus és a tehetséges néni (t.gondozó) néni is részt vett. Néhány érdekes dologra fény villant. Mit, mondjak, az a legkevesebb, ha megemlítem, hogy nekünk szülőknek sem mindig könnyű az egyébként kiemelkedő intellektussal megáldott fiúnkkal megélni a hétköznapokat. S ez nem ritka az ilyen gyerekeknél. Tulajdonképpen pont, hogy ezek a "tünetek" jellemzőek ilyenkor. Pl. egy fiú kivételével nem barátkozik az osztályban, mert nem érdeklik azok a témák, amik a többieket. És valószinűleg az ő témái meg a többi gyereket nem érdeklik. Ezért sokszor magányosan olvasgat, mig a többiek játszanak. Most éppen a néniktől kapott könyvet olvasom. "Living with Intensity"- tetszik a címe, mert semleges, és haj de igaz:)
Visszatérve a tavaszra, az Élet újra beteszi lábát kis városunkba, nyílnak a vendéglők, leveszik a védőfalat a szökőkútakról, takarítják a boltokat, készítik elő a nyári üzemmódot. (Ezektől kicsit tartok is, mert nem tudom mikor hív be a szállodai fönőknőm melózni=értsd takarítani. Fú, most nincs kedvem, meg energiám, na.)
Készülünk nagyiramban hazafelé, a gyerekek komolyan számolják a napokat és a meglátogatandó látnivalókat. Vidámpark, Állatkert, Természettudományi Múzeum természetesen ezidén is a lista dobogós helyeim szerepelnek, balettóra a lányokat, a Planetárium Samut érdekelné. AMi biztos, hogy lefoglaltunk Egerbe három napra szállást egy nagyon kedves szálláson, ahol már jártunk kettesben Gáborral. Mi felnőttek csak szeretnénk egy kicsit lenni. Nem rohanni, nem pakolni egyfolytában, csak úgy lenni. Kis színház, mozi, baráti-rokoni együttlétek, remélem, hogy sikerül.
Most egy másik téma formálódik a fejemben, nemsokára jelentkezem. Addig is szuper hetet Nektek! És további szép Pészachot, akit illet:)
E.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)