33. Kichari ghível, avagy kalandjaim egy jógaiskolában

Szögezzük le hamar: én készültem…. Kb. egy hónappal a kezdet előtt jelentkeztem a nagymúltú Kripalu nevű helyre 200 órás jógatanárképzésre. Az ottani adminisztráció annak rendje és módja szerint nemcsak egy kedves hangú levelet küldőtt vissza, hanem azt is, hogy mire számitsunk, hogyan készüljünk. A fizikai megerőltetésre fel is készültem, napi minimum egy órát jógáztam a kezdet előtt. De az egész képzés és  főként maga a hely ilyetén spártai körülémányeire nem… A levélben lévő napi fél hetes kezdet is csak babapopsisimogatás volt a valóság reggeli fél hatos kezdéséhez képest, amikor tényleg számitani kell tülekedésre a fürdőszobánál reggel, és amikor koromsötétben kell összeszedned a bugyidat. (Milyen jó, hogy megtanultam a gyerekeimtől, hogy előző este kell kikésziteni a ruhákat…?) Ja és jobb ha negyedórával a kezdet előtt ott vagy, mert fel kell iratkoznod a katalógusba (bizony, ilyet se láttam az egyetem óta) és meg kell teritened magadnak a matracod, takaród, jógaszalagod, téglákat, egyebek. Szó ami szó, általában 4.50-kor csergett a finom kis ébresztőm….Fú…… (Pedig koránkelő vagyok..)

Az is elég szemérmetes megnevezés volt a levelükben, hogy kollégiumi ellátást biztositanak,  mert igazán nem gondoltam volna, hogy 21 másik, hortyogó, nevetgélő, esetleg idegesitő nembéli társammal kell megosztanom hajlékom, s mivel nem maradt más hely, így az emeletes ágy felső részén. 

Meg kell mondjam, a kaja viszont tökéletes volt számomra. Nagyon sok zöldség, levesek, annyi sok érdekes fehérjeforrás volt, hogy teljesen vega lehettem megint, s ráadásul megpróbáltam a gluten (magyarul kenyér) bevitelemet is minimumra csökkenteni. Érdekes, hogy sokaknak ez az egészséges kajálás nem tetszett, kimenekültek nem egy este a közeli kisvárosba pizzázniJ Nagyon sok újféle étellel ismerkedtem meg, sok olyannal, mellyekkel életemben nem találkoztam. Ghi-ről, az indiai tisztitott vajról már hallottam, de még nem kóstoltam, ugyanigy voltam a quinoaval is. Ezek s a cimben szereplő kichari nevű gabonafajta mondjuk egyhamar nem lesz kedvencem, de a tempeh, a miso leves és az ugyancsak indai lencsétel, a dahl, viszont nagyon finom volt. Ugyanigy  fantasztikusan finom a kókusztejből készített joghurt, flexmag, és a mandulavaj is. Szóval nagyon változatos és bőkezű ellátásunk volt, nem lehet panaszkodni. Csak az ebédlő ne lett volna egy rémálom….. Képzeljetek egy fél focipálya méretű termet, ahol kb. 500-an férnek el. A szarvasi tábor ebédlőjét nem ér emliteni, az kismiska egyébként is hozzá képest. Mivel reggel 9-ig csendóra volt, mindenki számára kötelezően, ezért ez a sok ember végül is legalább akkor csendben volt. Az ebéd meg a vacsora hangzavara miatt inkább kisebb termekbe menekültem ételemmel…..Az első időkben a kajálás sem esett jól, kissé ijesztő volt nekem az a terem. 

Aztán persze már az ember ezeket megszokja, mert kutya éhes. De pár nap után viszont a reggeli 5.50-es kelések és a minimum napi 4 óra gyakorlattól azért elfárad. Azt még gyorsan hozzáteszem, hogy minden nap legalább du. 6-ig folyt a tanulás, igaz kétórás ebédszünettel. Este aztán sokszor iparkodtam a szaunába és pezsgőfürdőbe, no ezen helyek viszont igazi áldások voltak számomra.

Egyébként párhuzamosan legalább 5-6 képzés folyik, a jógatanárképzés csak egy a sok közül. Lehet azonban jönni úgy, mintha szállodába jönnél. Minden nap legalább 4 különböző látogatható jógaóra, délben táncóra és esti foglalkozások vannak. Ez utóbbiak között egészséges ételek főzőtanfolyama éppúgy megtalálható, mint a sámándobkör. Nagyon színes és izgalmas programok tömkelege, néha sajnáltam, hogy a tanárképzésen vagyok, és nem nézhetek be máshová:)

 

Maga a tréning egyébként elképesztően jól volt felépitve. Kedvenc módszeremmel a tapasztalati tanulással történt. Tehát minden demonstrálás után volt saját élmény gyakorlat (hogy átéld azt, amit bizonyos helyzetben a tanitványod fog), lehetőséged volt kérdezni, s gyakorolhattál magad is. Az átadott anyag rendkivül tömör, ugyanakkor hihetetlen szabatos, és lényegretörő volt. Korábban elképzelni sem tudtam, hogy hogyan lehet egy hónapba sűriteni -gyakorlatokkal együtt- a jóga filozófiai részét…..(Korábbi tanáraim jópár év alatt jutottak el a tanárságig). Igaz, nyilván nem kezdő jógatanoncokat vettek fel erre a képzésre sem. Kezdő vagy nem, csak a mi csoportunkban 40-en voltunk és két teremben folyt párhuzamosan a képzés, de a másik csapattal csak a hálóteremben találkoztunk. Párokban, kiscsoportokban gyakoroltunk, nagyon intenziv élmény volt. 

Az első napokban a fent említett okok miatt is, gyakorlatilag sokkhatás alatt álltam. A hosszú odaút,  fáradtság, a kialvatlanság, a tömeg, a privát szféra hiánya és a hely kietlensége szinte némává tett…… (Ez nagy szó, aki ismer, tudja miért....) Aztán később kezdtem feloldódni és néhány igen érdekes és értékes emberrel megismerkedni. Társaim között volt akupunktúrás orvos, egyetemi kreatív írástanár, szoftverértékesítő, nayvállalati HR-es, apáca, öregotthonvezető, és egyéb állatfajták. Voltak többen , aki már oktattak is egyébként csak épp egy másik irányzatot. 

C. első látásra szimpatikus lett, ő lutheránus lelkésznő és ágyszomszédom volt. Hatvan év feletti, három felnőtt fiú édesanyja, nagyon jókedélyű, nyitott hölgy. Mostanában vonult vissza, s most már “csak” esküvőszervezéssel, lebonyolitással foglalkozik. És emellett elmondta, hogy bár orvossal íratta fel, de néha nemcsak elalvását segítendő szív füvet…. (No, mondtam magamban, ezt osztaná meg a magyar lelkésztársadalommal…)  Ugyancsak szívenütő eset volt, mikor a tanulószobában mellettem ült M. akiről kiderült, hogy vitorlázó olimpikon és 2001-ben félévet töltött Budapesten a TF ösztöndíjával. 10 perc ismeretség után elmesélte, hogy nagyon szereti a magyarokat, és különös köteléket érez a magyar zsidókkal kapcsolatban. Neki sem zsidó sem magyar származása nincsen, én meg ott ültem mellette és hallgattam……..  

Ha azt kérdezitek, hogy mi is az a KRIPALU jóga, azt válaszolom, hogy talán a pszichológiában mostanában divatos kifejezés: mindfulness, azaz tudatos jelenlét az alapja. Tehát minden egyes póz rendkivüli részletességgel s a gyakorló éppen aktuális testérzetei tudatosításával van felépítve. Itt nem a lélegzetelállító mutatványok, a kifacsart testhelyzetek, a terem forrósága, az ászanák gyorsasága, vagy egymásba folyása a döntő tehát. Hanem a testtudatunk felébresztése és erősitése. A gyakorlat elinditása, felépitése és fenntartása éppoly fontos, mint a gyakorlatból való tudatos kijövetel, lebontás. Az egyes ászanák között rövid szünetek vannak, ahol becsukott szemmel a benned végbemenő változásokat tudatosítanod. Maga az irányzat tehát rendkívül sok hasonlóságot mutat a modern kori szomatoterápiával, ezért aztán különösen örülök, hogy ezt az intézményt választottam.

Annyira intenziv élmény volt számomra mind testileg, mind mentálisan, mint lelkileg – ugyanis elég sok meditáció is volt-, hogy – 5 év pszichodráma, rengeteg önismereti tréning és 4 különböző jógatábor tapasztalával a zsebemben mondhatom- keményen felforgatott. Teljesen más hatású lett volna mondjuk 10 évvel ezelőtt, mikor még nem volt családom. Egyébként talán ez az önmagát kereső 25-35 éves korosztályból volt itt a legtöbb. 

A legfontosabb tapasztalatom azonban eléggé velős lett: sosem gondoltam volna, hogy lepukkant százéves bérleményünk mint a melegség, otthonosság és kényelem fellegvára fog érzéseim közé betörni , de igy történt! És persze a lényeg: sokakkal ellentétben, nekem van hová hazamennem, várnak, szeretnek és én is várom és szeretem őket:).

32. Helyzetjelentés gyerekekről

Annyira de annyira régen nem írtam már, hogy nem is kezdem magyarázni, hogy miért. Majd legközelebb...:) Most viszont szeretném a legújabb megfigyeléseimet leírni a kölkeinkről.

Samuval kezdem, mert nála valamilyen alapvető változásnak/fejlődésnek lehetünk éppen tanúi. Már nyáron is látszott ugyan, hogy sokkal önállóbb és nagyfiúsabb lett, mint előtte. Bátran elment egyedül bizonyos kisebb feladatokat elintézni, kilépett a látóteremből, majd újra visszajött, ha kellett, pl. a strandon. Ilyen dolgoktól akár még egy éve is igen ódzkodott. A hosszú haj, a gitár és gördeszka triásszal kezdődött a nyár, lassan el-elmaradtak e kellékek az őszre. A változás, amit az előző tanévhez képest látok nála, a következőkben foglalható össze.

Kevesebb szorongást, idegeskedést látok nála a mindennapokban és több flegmaságot, komiszkodást, és betyárbecsületet. Sokszor belegyintget nekem, ha nógatom: “Mindjárt anya!”, “Egy perc”, “Jójójó”, “Jajajaja”. No ezek a válaszok mindegyike Samu nyelven ugyanazt jelentik:"Majd ha fagy!". Teljesen belefeledkezik mondjuk egy TinTin képregénybe, vagy Sherlock Holmes sztoriba, és kikapcsol. Volt ebből már néhány súrlódásunk, de én azt mondom, hogy inkább nógatni kelljen egy különben kiegyensúlyozott gyereket, mint vigasztalni és aggódni egy szorongó miatt. Az intellekutális örömök most kissé háttérbe szorulnak. Nyár óta a foci lett a legnagyobb menő. Mostanáig a heti edzések mellett szombat reggelenként meccsekre is járt. Ez most befejeződött és a kosárszezon kezdődik, s azért könyörgött, hogy azért a heti egy foci meglegyen. Hát legyen! A tanárával azért mentem egyet beszélgetni, mert olyan érzésem támadt, hogy mintha unatkozna egy kicsit a suliban és egy kissé el lustulna emiatt. Azóta a néni ad neki egy-egy hosszabb lélegzetvételü házi feladatot is neki. (Nem aprózza ám el a néni, az első így szólt:”Miért zárták be az Acadia National Parkot”, a második:”Miért látjuk nappal is a holdat? A harmadik:”Milyen kulturális különbségek vannak Magyarország és USA között?”..... Hát nem egyszerü az élet:))  Ezeken kivül nyugodtabb délutánokon én is adok neki egy-egy feladatlapot magyar nyelvtanból Szegénykémnek.

Érdekes, hogy néhány hete elkezdett újból azokkal a játékokkal foglalkozni, amiket régebben szeretett, de éppen bimbózó kiváncsisága a mozdonyok, dinoszauruszok, a görög mitológia, a csillagászat vagy a térképek iránt éppen elnyomta a játszani vágyását. Így például a matchboxairól azt gondoltam, hogy már el is kéne ajándékoznunk, feléjük se nézett évek óta. Most megint játszik velük, tologatja, rajzolja, sorba rendezi őket, mint 3-4 évesen. Előkerült újból a Lego is, ami azért bajos kissé, mert már tele van rószaszin és lila pónilós elemekkel, ugyanis a lányok játszottak vele tavaly télen............Most már tényleg fel kell kissé újitani.... Pl. Star Wars elemekkel azt hiszem:)

A legnagyobb csoda viszont tegnap esett meg velünk. Ekkortól tényleg úgy érzem, hogy 1. új időszámitás kezdődött, 2. nem hiába tépem a szülői szám évek óta..:) Úgy történt, hogy szerda este Samu megint elég dühöske volt, és az ágybamenetel nem volt éppen zökkenőmentes, hm......... Csütörtökön négyesben újból ellátogattunk a szokásos közösségi vacsorára, ahol már rég voltunk. Egy hosszú asztalhoz készültünk leülni, ahol viszont csak három szék volt. A gyerekek letették a tányérjaikat, majd Samu kérés nélkül hozott nekem egy negyedik széket. Kajálás közben megkérdezte tőlem, hogy mit óhajtok inni, limonádét, teát, vagy vizet, majd nekem és a csajoknak is hozott!!! Ekkor már eléggé lehidaltam. Majd mikor a csajok leléptek valamiért odahajolt hozzám, s azt mondta tök komolyan: "Anya, bocsánatot kérek a tegnap esti viselkedésemért." Na ekkor azt hittem, hogy tényleg leesik a csillár. Szóban történt már, hogy bocsánatot kért, de sosem éreztem, hogy valóban megbánt valamit, most történt először....... Hihetetlen változás. szerintem. 

Grétikémnek nagyon jót tett a Magyarországon töltött szünidő. Neki még óriási szüksége van a szabad játékra, apró rácsodálkozásokra és a délutáni alvásra is időnként, s ezekre ugye a suliban nem volt idő. Nyáron elkezdett érdeklődni a magyar betük és szavak iránt, és az olvasás iránt. Hollókőn voltunk, julius elején, amikor először olvasta ki a végvárak nevét feliratokon szótagolva. Szépen haladt előre saját magától. És aztán huss, visszajöttünk, és kezdődött a szeptember és az itteni suli. Új osztály, új tanár, és újból startolt a ledermedt Gréti. Az angol hangok kiejtése és a szavak nem kiejtés szerinti leírása óriási teljesítményszorongással járt nála. Egyébként is nehéz két ilyen intellektuális érdeklődésü tesó mellett, de a két nyelv/hangok/írásmód nem megfelelése még megnehezítette a dolgát. Szerencsére a suliban azonnal vették az adást, hogy fejlesztésre szorul. Szeptember eleje óta egy ún. "Reading Recovery" programban vesz részt, és a nap első óráját egy speciális tanárral tölti-egyedül. Óriási segítség ez, ugyanúgy, ahogy a külön angol is, ahová még ebben az évben mindkét lány jár hetente többször. Mindkét dolog ingyenes és az itteni suli szolgálatása. Fejlődése exponenciáis görbét közeliti szeptember óta!

Egyszerü konyveket hoz haza, amiből olvasnia kell és könnyü mondatokat összeraknia betükből és szavakból, mindkettő egyre gördülékenyebb. Önbizalma is rettentő sokat fejlődött ezáltal, ami szerintem a tanulási szorongás legyőzésében alapvető. Az elmúlt néhány hétben pedig azt vettem észre, hogy elkezdett magától is érdeklődni az olvasás iránt, mint Magyarországon tette pár hónapja. Persze most az angolra koncentrálunk, mert azt várom, hogy az szilárduljon meg, így a betüket angol hangokként olvassa ki még, de sebaj. Szerintem ez hasonló folyamat lesz, mint tavaly a számoknál. 

Ami még újdonság nála, hogy önbizalomerősitőként, motivátorként és elképesztő érdeklődése elismeréseképpen beírattuk őt egy különleges helyre lovagolni. A helyi Willowind nevü farm arról híres, hogy tualjdonosa, David a terápiás lóoktatás szakértője, messziről hoznak hozzá visszamaradt, vagy tanuláis vagy egyéb zavaros gyerekeket lovagolni. Fantasztikus jó tanár, és Gréti nagyon élvezi a tanulást, kifejezetten ügyes benne. David szerint olyan, a tartása, mintha világ életében lovagolt volna - Gréti képzeletében bizonyosan igy is van ez:) 

A napi 20-30 lovas rajz mellett Gréti kedvenc elfoglaltsága még az éneklés, hihetetlen helyzetekben fakad dalra, és tényleg kristálytisztán csend a jó kis, dögös mély hangja. Klassz csaj, na!

Lilluskámról is írok most.  belső megfelelni akarása, szorgalma és kitartása hihetetlen nagyságú. Ráadásul ez párosul nála egyfajta intellektuális tevékenységvággyal, s igy e kettő nagyon szerencsés kombináció egy kis elsős (és a tanára) számára. Amikor hazajön a suliból, azonnal kérés nélkül oldja meg a nem könnyü és rá csak három napra beadandó házi feladatot! Egyszerüen élvezi, szereti csinálni, örül, hogy képes rá, mint Magdi nagyi a keresztrejtvényt vagy Mari nagyi a sudokut. A magyar nyelvü feladatfüzeteket végzi kifelé egymás után. Ennek fő oka pedig, hogy ő viszont mindkét nyelven szinte tökéletesen olva és ír elsős kora ellenére. 

Ez a komoly megfelelésvágy és még sok esetben Gréti ösztönös érdeklődésének utánzása (lószeretet, rajzolás, stb.) azonban nem segíti abban, hogy rátaláljon, hogy mi is az, amit ő szeret, ő választ, ami az ő erőssége, az ő identitása. (Ez ugye már az ikerség miatt sem olyan könnyü egyébként...) Neki pont abban kell segíteni majd nagy odaadással szerintem, hogy a kérdéseinkre ne az általa elvártnak tekintett válasszal feleljen, hanem ki merje mondani azt, amit igazából gondol és érez.

A másik nehézsége még Lillusnak hogy Gréti és Samu erősen kőtödik egymás iránt. Sami és Gréti is aktív, cselekvő, szájtépő, hangos, raplis. Legalábbis otthon nem fél egyikük sem az akaratát érvényesíteni. Lilla lassabb, megfigyelőbb, aprólékosabb, tervezgetőbb, komolyabb, kitartóbb és sokkal lányosabb érdeklődésü karaktere néha ütközik velük. Nem néha, bocs. Gyakran..... Ebből elég sokszor vannak veszekedések, gyakran cikizik őt, kiközösítik, ő meg érthető módon szomorú, hogy nem játszanak vele. Érdekes módon viszont, talán pont emiatt is, ő könnyebben barátkozik kifelé, az osztálytársaival. Szóval itt is igaz Zoli Dédpapa mondása, hogy minden rosszban meg lehet találni a jót is... Neki otthon nehezebb- bár az is igaz, hogy sokkal jobban el tudja magát egyedül foglalni. Társaságban ő viszont ügyesebben megállja a helyét, mint Gréti. 

Lillus elképesztően szépen úszik, már a gyors és a hátúszás is szinte tökéletes! És a balettet is folytatja, bár sokszor irigykedik Grétire a lovaglási lehetőség miatt. Értelmével felfogja, hogy miért is Gréti kapja ezt a lehetőséget, de érzelmileg ezt még nagy igazságtalanságnak érzi, amit minden egyes alkalom előtt magyarázni kell neki..... Titkos álmom, hogy ha egyszer lehetőségük adódik, akkor kipróbálhassa a szinkronúszást is, szerintem arra termett kecses, mégis erős és szivós alkata miatt.

Remélem, hamarosan lesz időm arra is, hogy egy kicsit a terveinkrők is írjak, most pedig behuppanok az ágyba....Jó éjszakát, vagyis reggelt Nektek!

31. Gazdag Kikötő 2. Az árnyoldal

Az előbbi bejegyzésekben olvasható nyavalya számomra kissé beárnyékolta az utazásunk elejét. Mint, kiderült,vszeg  tényleg influenza, amit megtámadott engemet- lehet a többieket is, de bennem szeret élősködni, immáron vagy hat hete. Ugyan emlékeztem Judit barátnőm intelmére, hogy megfázva fájdalmas repülőre ülni- de akkor nem tudtam még felfogni, hogy hol és miként fáj. Most már tudom. A leszálláskor ugyanis a koponyámban terjeszkedő kb. két liter takony bepréselődött a füljárataimba. Ez utóbbi vszeg mindenkivel igy van, ezért kell nyelnünk, stb. De normál állapotában az embernek nincs ennyi taknya. No, ez a mennyiség ott is maradt a középfüleimben egészen a puerto ricoi utunk végéig. Igy a szaglás és ízlelés hiánya mellett a hallást és többször az egyensúlyozást is nélkülöznöm kellett... No comment.

Megérkezésünk a szállásra is kissé, hm, fanyarra sikeredett. Éjszaka utaztunk ugye- amit elképesztően jól birtak a gyerekek- és tudtuk, hogy kb. hajnal 5-kor fogunk a szállásra érni. Azt is tudtuk, hogy a szállás a tengerparton van, ezért úgy számoltuk, hogy a szobába való becsekkolásig az időt a parton csak kihúzzuk valahogy:)

A fenti álmokhoz képest a valóság mellbe vert minket. A reptéri taxi a max. 5 kilométerre lévő szállásunkig csekély 56 dollárt kért, ezen kissé leesett az állunk. A taxisnak fogalma sem volt róla, hogy merre van a hely, tehát fel kellett hivnia a tulajt reggel fél ötkor. Kitett a szállásnál tök sötétben, egy elhagyott mellékutcán, ahol kiégett és félig felépitett házak, szemét, csavargó kóbor kutyák és kakasok vettek körül. Eléggé, khm, pukkant volt a környék. Ja és az apartmanház: zárva! Ott voltunk csomagokkal a gyerekekkel a tök sötétben és meg kellett várni a tulajt, hogy kinyissa. Gábor zord tekintettel rámnézett, s megkérdezte: Te foglaltad a szállást, mi ez? Milyen hely ez? Jómagam leroskadtam lelkem legmélyebb bugyraiba , hogy én milyen helyre tudtam hozni a családomat........ Hiába bizonygattam, hogy a szállás a booking.com-on milyen jól nézett ki!

Egyébként erről, nemsokára magunk is meggyőződtünk, tényleg szép volt a hely belülről és klasszul nézett ki a tengerpart is. De az utcáról a partra nem volt lejárat. A szálás két kijáratát, az utcait és a partit, kulccsal zárták. Valószinűleg, nm véletlenül..... No, lényeg az hogy végülis megérkeztünk.

A következő napokon ugye autót béreltünk, részben a környék nehéz megközelitése miatt. Mondjuk úgy, hogy Pinones, a városrész neve, ahol a San Juani fiatalok szórakozni járnak - kb. Római partszerű rész-  eléggé autentikusan nézett ki. (Az autentikus szón azt értem, amit az amerikai turisták itt alvószinűleg nem tapasztalnak, mert légmentesen vannak bezárva a szállodáikba és bérelt autóikba:)

Kissé fura érzés volt az is, hogy az a fajta autencitiás a konyhakultúrából mintha hiányozna. Egyszerű boltot, zöldségest pl. nem láttunk a tiz nap során. Egyetlen alkalommal betértünk egy Amigo nevű szupermarketbe, mely kissé poshadt zöldségek mellett Wallmart termékeket árusitott...... A szokásos tex-mex kaják persze kaphatók itt is, mint nachos, taco, burrito. Ugyanigy a paella száz vállfaja. De nyers zöldséget, gyümölcsöt nem árulnak. Hanem bebundázzák őket és megsütik. ha nagyon éhes vagy, biztos finom........... Egyébként, khm....

Mikor a nagy szigetet elhagyva Viequesbe kompoztunk, két fura dolog történt, amire nem számitottam. Az egyik, hogy ötünk közül pont Gábor lesz kutya rosszul. Nem lehetett kimenni a fedélzetre, a hajó gyomrában kellett viedókat nézni a másfél óra alatt. Szegény Gábor visszaidézte emlékeit a bálnanézésről, amely hasonló tünetekkel járt nála......

A másik, amin megdöbbentem, hogy délelőtt 11-kor, az előbb emlitett moziteremben a "Cápa" cimű klasszikus horrort kezdték leadni. A hatéves ikreim persze az első sorban feszítettek........... Kiakadtam, mint a taxióra...... Odamentem az egyik legényhez, és elpanaszoltam bánatom. Ezek után az összes többi utas - és Samu:)- ölniképes tekintetével kellett megküzdenem. Ugyanis a fiatal srác egy az otthoni Iskolatévéhez hasonló elsősöknek szóló gyerekműsorral kedveskedett a lányaimnak......És a mintegy 50 utazónak......:)

Vieques tényleg gyönyörű volt néptelen öbleivel, csatangoló lovaival és szinte érintetlen strandjaival. Elérkezett utazásunk utolsó napja, melyet kifejezetten láblógatásra, pihire szántunk a hosszadalmas visszaút előtt. Reggel felszerelkeztünk snorkelezéshez (felszíni búvárkodás) minden eszközzel. Vizipipák, úszószemüvegek, stb. A gyerekek és én a halakra, a vízi életre, Gábor a madarakra volt kiváncsi, így ő tovább indult a közeli félszigetre.

Mi letelepedtünk az előző nap kinézett strandra és nekikezdtünk, nagyon élveztem én is. Kb. félórája lehettünk a gyönyörű, de reggel 10-kor még teljesen néptelen strandon, mikor Grétus bömbölni kezdett és kijött a vízből. A nagylábujját fájlalta, de semmit nem láttam rajta. Más eszközöm nem lévén- s mivel medúzára gyanakodtam- beültettem az ölembe, bekaptam és szívni kezdtem a fájó részt. Gréti egyre jobban sírt. Lillusnak és Saminak azt adtam feladatul, hogy keressenek felnőttet. Semmi.

Olyan kétszáz méterre tőlünk már előző nap felfedeztünk néhány sátrat. Kissé tartottam tőle, hogy csövesek laknak benne. De úgy gondoltam akkor és ott, hogy nincs más esélyünk, hátha legalább édesvízük van. Meglepetésemre teljesen normális középkorú emberek laktak bennük- mint később kiderült 9 hetet töltenek itt el, aztán mennek haza az USÁba. A férfi különösen segítőkész volt, rögtön lemosta a fájó ujjat ecettel, lekente Hydrocortizon kenőccsel. Végül nekiált jeges borogatást késziteni. Grétit a függőágyukban ringattam. Ekkorra a nagylábujja kb. jó krinolin vastagságúvű dagadt. És. A. Bőgést. Csak. Nem. Hagyta. Abba.
Ekkor a fickó- engem meg sem kérdezve- felhívta a mentőket. Már ő is mondta, hgoy szerinte ez nem medúza, mert akkor csíkokat találnánk a bőrfelületen. Kőhalra gyanakodott és a gyerek viselkedése nem tetszett neki. Közben megjött Gábor is. gyorsan felkaptam valamit a vizes fürdőruhámra, megjöttek a mentők. Első dolguk volt, hogy Oxigént kötöttek Grétire. Tanakodtak, majd bementük a helyi kórház ügyeletére.

Megérkezésünk után rendes lélegeztető gépet kötöttek az orrára, aki Szegénykém folyamatosan zokogott továbbra is. Ráadásul meg volt győződve arról, hogyha a jeges borogatást én rászoritom a lábára, akkor kevésbé fáj. A hely a Vészhelyzet kórházára hasonlított, függönyökel voltak egymástól elválasztva az ágyak, volt vagy húsz fekhely igy. Gréti ordít továbbra is, és nem engedi, hogy segitséget kérjek. Laza 50 perc telt el igy. Közben jöttek páran adminisztrálni, biztositást ellenőrizni, elköszöntek a mentős fickók, stb. Többek közt jött egy köntöst viselő, olyan 75 körüli néni is, aki újból kérdezte a gyerek adatait, annak ellenére, hogy mindez oda volt irva már az ágyára. Nagyon fura volt, kancsalított és nem beszélt angolul, majd leült a nővérkék pultjához. Gondoltam, biztos egy idős takaíritónéni, aki jószívből hagynak itt még dolgozni.  De orvost nem láttam, annak ellenére, hogy szerintem elég idegesítő volt Grétit hallgatni.,

A kórházban olyan 12 C volt, mely kezdődő gyógyulásomat nem tett jót, s ezen a vizes fürdőruha sem segitett. Grétin vizes bugyi-trikó kombó volt, ő is didergett. Takaró nem tudtak adni, igy az ágyat fedő papirrolniból téptem le, hogy betakargassam Bogyókámat. A végén már magamat is.

No, olyan egy óra mulva, egy nővér hozott gyógyszert, fájdalomcsillapitó, antihisztamin és nyugtató keverékét, mely hatására kb. 4 perc alatt álomba szenderült. Egy óra alvás után megnyugodva bár kissé kábán ébredt és ez a kis kábaság még még két napig megmaradt, mig az allergiaellenes szert szednie kellett. Az ellátás addig tartott, mig megfigyelték, hogy O2 nélkül is tud -e a magától lélegezni - állitólag az egyetlen veszély valamelyik viziszörnynél a légzésbénulás.

Mivel az ügyelet a sziget másik oldalán volt, taxit kellett hivnom, hogy elvigyen a gyógyszertárig (város#1) majd a szállásunkra ( város#2). Kiléptünk tehát az ügyelet kapuján, ahol három vadló mellett ott várt már a taxis. Azt mondta a fickó, hogy telefonáljunk oda a patikába, mert általában hosszú a sor. Okés.

Megérkeztük, leparkolt és a patika méreteit és Gréti súlyát szemrevételezve megkérdeztem a taxist, hogy Gréti bent maradhat -e az autóban, ahol hűvös volt és ülni tudott. A taxis egy aranyos bácsika volt, persze, beleegyezett.

Mikor beléptem a patikába, rögvest eszembe jutott, hogy Gáborom tengeri betegségére is kérek valamit. Természetesen ezt külön pénztárnál kellett intézni. Közben folyamatosan nézek kifelé, a taxis az ablak előtt, járó motorral áll. Negyedóra múlva végzek, kilépek a patika ajtaján: és ott teljesen kiver a jeges veríték: a taxi eltűnt.

Ekkor hirtelen- az idegrendszerem felmondta  szolgálatot. Elkezdtem sírni és földbegyökerezett lábbal nagymennyiségű rémképet vizionálni arról, hogy mit csinálhat a bácsi Grétivel . Ez kábé két percig tartott. Majd észrevettem, jönnek a másik sávban szembe. A hosszú taxisautó kénytelen volt elállni a patika kijáratától, mert bejött egy teherautó a szűk utcába.....

Kinyitom az ajtót, bepattanok Gréti mellé, mikor azt veszem észre hogy két kövér könnycsepp csüng mindkét szép szeme alján. Én meg bőgök folyamatosan. Kiderül, hogy a bácsika neki is elfelejtett szólni a tervek módosításáról. Igy nem tudta az én szegény kicsi Tündérem, hogy a bácsi hova viszi. Ráadásul nem is nagyon látott ki az ablakon............

No comment. Nagyon örültünk egymásnak. Tényleg filmbe illő jelenet volt, sírva vígadtunk.

Végül visszaértünk a szállásra és másnapra Grétike is ráállt a lábára. Minden jó, ha a vége jó.

Tényleg így van. De többet tengerbe csak viziszandálban engedem a gyerekeket. Meg magamat is.

És, ha jót akartok magatoknak, és Vieques szigetén jártok, a kórházat kihagyjátok........... A mucsaröcsögei jobb. A köntösös takinéni volt az orvos, mint később kiderült, csak annyit mondok.....